nlc.hu
Aktuális

Kapu Tibor édesapjának vallomása: „Sokkot kaptunk”

Természetesen nagyon büszkék a fiukra, de azért aggódnak érte.

Több hónapnyi halasztás után június 25-én elhagyta a Földet Kapu Tibor, aki a Nemzetközi Űrállomáson töltött ideje alatt kísérleteket végez. A kaland már a végéhez közeledik, hamarosan visszatérhet az űrből. Az édesapja a Retró Rádió reggeli műsorának vendége volt, ahol a fia küldetéséről és az azt megelőző időszakról beszélt. 

„Amikor a kiválasztás során első alkalommal kellett Németországba menniük, az előtte lévő szombaton elmentünk a Dumaszínházba négyesben. Ott jelentette be, hogy jelentkezett a Hunor programra. Arra nem is emlékszem, hogy milyen előadás volt, mert egy kisebb sokkot kaptunk…

– emlékezett vissza a nagy bejelentésre idősebb Kapu Tibor.

kapu tibor édesapjának vallomása

Fotó: Getty Images

Mint kiderült, az űrhajós édesanyja bízott benne, hogy az alkalmassági vizsgálatok során kiderül, valami miatt nem mehet a fia az űrbe, hiszen nagyon féltette őt ettől a kalandtól. 

„A feleségem és én egy kicsit ellentétes oldalon álltunk, kivételesen. Ő ugyanis kételkedett, hiszen az egészségügyi alkalmassági egy nagyon komoly és neki volt egy gondolata, hogy majd a fogtömés, vagy a korábbi bélműtétje miatt nem megy át. (…)Ha éjszakánként kétszer felnézünk az égre, akkor látszik az űrállomás, ahogy elvonul felettünk. Az elmúlt egy hétben én minden éjjel felkeltem és megnéztem. Olyan, mint egy nagyon fényes csillag és nagyon gyorsan elhúz az égbolton. Elég rendesen nyomják neki, úgy huszonnyolcezer kilométer per órával. Ezen a héten csak nappal van az űrállomáson, mert folyamatosan süti a Nap. Ebben az időben nem lehet se le, se feldokkolni” – idézte a Bors a büszke édesapát.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top