nlc.hu
Aktuális

Magyar tervező készítette Jennifer Lopez poharát: ebből ivott a díva

Jennifer Lopez magával vitte a poharat, már több kép készült róla.

Hatalmas siker volt Jennifer Lopez budapesti fellépése: szinte teltház volt az MVM Dome-ban, a környező országokból is rengetegen érkeztek és természetesen a hazai hírességek is kíváncsiak voltak a koncertre. Keller Annamária azonban valami más miatt izgult: strasszköves vállalkozása egy új szintet lépett, köszönhetően sok segítőkész embernek és természetesen az ő kreativitásának és kitartásának.

„Álmodtam egy nagyot, gondoltam csinálok a strasszkő királynőnek egy poharat, úgy, hogy tisztában vagyok vele, hogy van körülbelül 50 darabja otthon, az összes filmjéhez másfajta. Tudtam, hogy valami nagyon különlegeset kell készítenem, hogy pont az enyémet vegye észre, és úgy gondolom, hogy sikerült is. Amíg végül megkapta, voltak azért nehézségek, hiszen először a szervezővel vettem fel a kapcsolatot, de ő közölte, hogy nem adhatja oda neki. Akkor egy világ omlott össze bennem. Szerencsére ezután olyan emberek is segítettek, akiket egyáltalán nem vagy csak alig ismerek. Viszont tudtam, ha meglátja, tetszeni fog neki, hiszen ismerem az ízlését, az összes kiegészítőjét. Remélem, hogy ezután majd sok helyre magával viszi, már most is sok fotót kaptam, amelyen szerepel a pohár is” – mondta az nlc-nek az Anna Cristal megálmodója.

jennifer lopez

Fotó: Getty Images

Hozzátette, még mindig nem fogta fel, ami történt vele. „Még most is alig hiszem el, hogy Jennifer Lopez használja azt a tárgyat, amit én készítettem. Évek óta foglalkozom strasszkövezéssel, nagyon szeretem és jól esik, amikor a munkámat megbecsülik, ez pont egy ilyen eset” – mondta az egykori profi kosárlabdázó, aki egyébként olyan hazai sztároknak is készített színpadi kellékeket, mint Curtis, Rúzsa Magdi, T. Danny vagy Nagy Bogi.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top