nlc.hu
Aktuális

Kitiltotta a kormány a Kneecap zenekart Magyarországról – FRISSÍTVE!

Úgy tudni, a terroristákat támogató ír zenekar nem léphet be hazánk területére.
Kneecap, fotó: Aldara Zarraoa/WireImage

A magyar kormány antiszemita gyűlöletbeszéd miatt kitiltja Magyarország területéről a Kneecap együttest – értesült a Magyar Nemzet. A terroristákat éltető, antiszemita szólamokat skandáló, a Sziget Fesztiválra is meghívást kapott ír zenekar már számos botrányt okozott. Egyik tagjának terrorizmus miatt kell felelnie a bíróságon.

Mint ismert, óriási botrányt okozott, amikor kiderült, hogy a Kneecap fellép az idei Szigeten. Zsidó szervezetek fejezték ki felháborodásukat, liberális művészek sora írta alá azt a petíciót, amelyben az ír zenekar meghívásának visszavonását kérték a fesztivál szervezőitől.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes lemondta fellépését a fesztiválon, és azt közölték, abban az esetben változtatnak döntésükön, ha a szervezők visszavonják a Kneecap meghívását a rendezvényre. Július közepén demonstrálók gyűltek össze a Szigetre vezető hídnál, így tiltakoztak az antiszemita megnyilvánulásairól ismert együttes fellépése ellen.

Mindezek ellenére a Sziget Fesztivál vezetése úgy döntött, hogy a tiltakozások és a közéleti nyomás ellenére sem törli a Kneecap fellépését. Kádár Tamás főszervező július 18-i állásfoglalásában még azt hangsúlyozta, hogy a Sziget Fesztivál a művészi szabadság elvét tekinti alapértéknek, és ebbe az is beletartozik, hogy nem kívánnak cenzúraként fellépni a fellépők politikai vagy kulturális megnyilvánulásaival szemben.

A Magyar Nemzet egyelőre nem közölt részleteket az értesüléseikről. A Kormányzati Tájékoztatási Központ, a Külügyminisztérium és a Sziget szervezői egyelőre nem reagáltak a sajtóinformációra.

UPDATE (8:52)

Reagáltak a Sziget Fesztivál szervezői a sztárfellépőjük kitiltásával kapcsolatos hírre. „Semmilyen hivatalos értesítést nem kaptunk arról, amit a Magyar Nemzet ma kora hajnalban megírt a Kneecap zenekar fellépésével kapcsolatban” – közölték az Indexszel.

UPDATE (10:35)

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára megerősítette X közösségi oldalán, hogy a magyar kormány valóban kitiltotta az országból a Kneecap ír együttest antiszemita gyűlöletbeszéd miatt – írja a Telex.

UPDATE (10:42)

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság határozatot hozott a Kneecap zenekar tagjairól, Mo Chara kitiltása 3 évre szól, akinek beutazását és Magyarországon tartózkodását nemzetbiztonsági okokra hivatkozva utasította el a hatóság – számolt be az Index. A határozat szerint a rapper Magyarország területére a beutazási és tartózkodási tilalom időtartama alatt nem utazhat be. A határozat végleges, ellene fellebbezésnek helye nincs.

Kiemelt fotó: Aldara Zarraoa/WireImage

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top