nlc.hu
Aktuális

Szivárványos zászlót lengetettek Tusványos színpadán

Éppen a szabad szerelemről szólt a dal.
szivárványos zászló, fotó: Getty Images

Szivárványos zászlót lengetett a Margaret Island énekesnője Tusványoson. Az együttes július 24-i koncertjén – amit az erdélyi Tusnádfürdőn, a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartottak – egy szivárványos zászló tűnt fel a zenekar énekesnőjének, Lábas Vikinek a kezében az Engedd, hogy szabad legyek című dal közben – számolt be a Magyar Hang.

Szeretni csak úgy lehet / Ha szabadon szerethetek / És hidd el, neked is jobb lesz úgy / Hát engedd, engedd, engedd / Hogy szabad legyek!” – énekelte Lábas Viki, közben a kezébe vett egy kis szivárványos zászlót, majd odaadta az egyik, első sorban lévő fesztiválozónak.

Lábas Viki a koncert után a Telexnek annyival kommentálta az esetet, hogy „szeretni csak szabadon lehet”.

Ligeti Szilvia, a zenekar menedzser azzal egészítette ki, hogy a Margaret Island több koncertjén is feltűnt már a szivárványos zászló, például korábban a Budapest Parkban is használták már a jelképet.

A zenekar amúgy május végén jelentette be, hogy 11 év után feloszlik, október 2-án a Budapest Parkban tartja a búcsúkoncertjét. „Az elmúlt hónapokban sokat dolgoztunk magunkon közösen és egyénileg is. (…) Beszélgetéseink során realizálódott, hogy mások lettek a motivációink, szétfutottak az álmaink és a jövőképünk, ezért együttesen arra a döntésre jutottunk, hogy befejezzük a közös zenélést” – közölte akkor Facebook-oldalán a Margaret Island. Mint írták, 11 év, 5 lemez, megszámlálhatatlan koncert és emlékezetes pillanat van mögöttük „a fonyódi Sellő büfétől a Sziget nagyszínpadáig”. Felidézték, hogy 2014-ben azért kezdtek együtt zenélni, hogy minél többet adhassanak a közönségnek és maguknak. A zenekar megfogalmazása szerint ez számunkra is egy nehéz és kihívásokkal teli időszak, de hisznek abban, hogy a változás jó dolog, és egy történet lezárása mindig új kezdeteket rejt magában. 

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top