nlc.hu
Aktuális

Mindjárt leszakad az ég: térképen mutatjuk, hol hozza az enyhülést a jégeső

Vasárnapra Győr-Moson-Sopron vármegye kivételével mindenhol elsőfokú riasztás van érvényben.

Vasárnap az erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve a fátyolfelhők mellett általában sok napsütésre számíthatunk. Záporok, zivatarok a nyugati országrészben kisebb, keleten nagyobb számban alakulnak ki. A zivatarokat lokálisan intenzív csapadék kísérheti. Az északi szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik, de zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul – írja a Kiderül.

A HungaroMet Nonprofit Zrt. térképén látszik, hogy vasárnap napközben kedvezőek lesznek a feltételek zivatarok képződéséhez, legalacsonyabb valószínűséggel az északnyugati országrészben.

MIndjárt leszakad az ég: térképen mutatjuk, hol hozza az enyhülést a jégesőMIndjárt leszakad az ég: térképen mutatjuk, hol hozza az enyhülést a jégeső

A zivatarok környezetében viharos (60-80 km/h) széllökés, jellemzően kisebb méretű jég és intenzív csapadék is társulhat. Sok helyen elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat – írják. 

Várhatóan már csak a Dél-Alföldön lesz 25 fok felett a napi középhőmérséklet.

Hétfőn gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, a szétterülő gomolyfelhők elsősorban az ország középső harmadán olykor hosszabb időre is eltakarhatják a napot. Csapadék nem várható. A csúcshőmérséklet 25, 30 fok között valószínű.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top