nlc.hu
Aktuális

Kapu Tibor elárulta, mihez kezd most

Kapu Tibor hazatért az Egyesült Államokból több mint kéthetes űrutazása és az utána következő rehabilitációja után. Elárulta, mi következik most.
Kapu Tibor elárulta, milyen volt a visszatérés és mi lesz a feladata ezután

Kapu Tibort a Magyar Honvédség gépe hozta haza az Egyesült Államokból több mint kéthetes űrutazása és az utána következő rehabilitációja után, ő pedig egy kis zászlólengetés után szemmel láthatóan fáradtan, de kitartóan állta egy órán keresztül az újságírói kérdéseket – írja a Telex.

 

Ez is érdekelhet kiara lord randizna kapu tiborral Megnézem

Kapu elmondta, hogy a tudományos kísérletekkel kapcsolatban minden várakozást felülmúltak, és hogy a magyar tudományos portfólió sikeressége meghaladta a NASA által végzett kísérletek átlagos sikerességi rátáját.

Minden egyes alkalommal, amikor valamilyen látványos vagy jelentős kísérletet hajtottam végre az űrállomáson, a velem odafenn dolgozó kollégáim elismerően mondogatták egymás között, hogy nézd, a magyarok mit hoztak ide. Bármennyire is jólesett volna, senki nem azt mondta, hogy nézd, a Tibi mit hozott. Hanem hogy a magyarok mit hoztak

 

Kapu szerint minden felvitt kísérlet egy jövőbeli problémának a megoldására fókuszált.

A visszatérésről azt mondta, hogy a megkönnyebbülés a legjobb szó arra, amit érzett, amikor csobbant a kabinjuk az óceánban, majd egy órán keresztül a vízben lebegtek. „Minden más érzelem a repülőúton jött ki. Érzelmek szempontjából hazatérni sokkal nagyobb élmény számomra. Egy nappal a visszatérés után már az ember biztosan áll, a sétáláskor még kicsit jobbra húz, a végtagoknál pedig körülbelül 10-12 óra után tudtam azt mondani, hogy ha felteszem ide a kezemet, az ott is marad – válaszolta arra a kérdésre, hogy mennyi idő volt az akklimatizálódás a visszatérés után. Rengeteget gondoltam az elmúlt időben arra, hogy lenyűgöző, hogy az emberi test hogyan tud alkalmazkodni” – mondta Kapu Tibor. 

A magyar űrhajós elárulta, hogy a tudományos kísérletek jelentős részének kiértékelése még csak most kezdődik el, és többnél hónapokat kell majd várni, mire eredményeket tudnak felmutatni, de összességében sikeresnek ítélte meg a fenti munkát.

Azt mondta, most országjárásra indulnak majd, és a HUNOR csapatával elmesélik azokat az élményeket, amiket átéltek az űrutazás és a felkészülés során.

 

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top