nlc.hu
Aktuális

Rózsa György sztrókot kapott

A családi nyaralásról, a Balaton-partról vitték el a mentők Rózsa Györgyöt, és azonnal megoperálták.

Néhány héttel ezelőtt, a Balatonban állva lett rosszul Rózsa György, miközben lányával, Csillával és ötéves unokájával, Ádámmal pihent. A 77 éves tévést szélütés miatt szállították kórházba, ahol megműtötték, és két napot töltött az intenzív osztályon.

A Csodálatos vagy Júlia bemutató partija Rózsa Györggyel

Fotó: Olajos Piroska

Balatonfenyvesen van nyaralónk, ott töltöttünk pár napot. Aznap délelőtt ellátogattunk Zalakomárra, a bivalyrezervátumba, majd délután fürödtünk egyet a Balatonban. Csilla mondta, hogy a kisfiával kimennek a partra, én viszont még a vízben maradtam. Olyan 50-60 centiméteres lehetett a víz, kicsit hullámzott, de jólesett üldögélni benne, viszont amikor fel szerettem volna állni, visszaestem, nem tartott meg a lábam. Megpróbáltam még egyszer, újból visszaestem, és ekkor már ittam is a vízből. Nem értettem, miért nem tart meg a lábam. […] Többször is megpróbáltam, de mindig visszaestem, és mindig vizet nyeltem. Annyi erőm még maradt, hogy odakiabáltam partra a lányomnak, hogy ’Csilla, segíts!’ Ő azonnal beugrott a vízbe, segítségért kiáltott, így azok is észlelték a bajt, akik közel voltak hozzám, és kihúztak a vízből. Köhögtem, és sok víz is visszajött

– nyilatkozta a Story magazinnak. A Magyar Televízió legendás arca a gyors segítségnek és az orvosoknak köszönhetően maradandó károsodás nélkül, rövid felépüléssel úszta meg az életveszélyes helyzetet.

„Azonnal készítettek egy koponya-CT-t, kiderült, hogy enyhe stroke-t kaptam. Azonnal megoperáltak, elkezdték oldani az elzáródást, stentet, azaz kis acél hálót kaptam a nyaki verőerembe. A sürgősségin Nagy Csaba főorvos úrhoz kerültem, hálás vagyok neki és mindenkinek, aki részt vett a gyógyításomban, és a lányomnak, amiért észlelte, hogy rosszul vagyok, és megmentett. Két napot töltöttem az intenzíven és kettőt a neurológiai osztályon” – mesélte.

A víztől azóta is fél

Hosszú távú testi következményeket tehát nem szenvedett el, de mentálisan nagyon is megviselte a baleset a Zsákbamacska, a Top show és a Magyar Elsők egykori műsorvezetőjét. Rózsa György szereti és élvezi az életet, de akkor ott Balatonban attól tartott, hogy meg fog halni. Nem meglepő módon a víztől azóta is fél. „Idén már biztos nem megyek a Balatonhoz sem. Idáig rendszeresen jártam uszodába, most oda sem merek elmenni. Egyelőre nem lesz úszkálás, marad a zuhanyozás” – árulta el.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top