nlc.hu
Aktuális

Mutatjuk, mekkora támogatás járhat autóvásárlásra magánszemélyeknek

Szeptemberben magánszemélyeknek szóló elektromosautó-vásárlást ösztönző állami támogatási program indul, kiszivárgott néhány részlet.
Egy elektromos autó hátsó lámpája

A Tesla közösség Facebook csoportban osztották meg egy dokumentum fotóját, amelyből sok részletet ugyan kitakartak, de két fontos információ így is kiderül belőle: egyrészt, hogy a jelenleg futó vállalkozások által igénybe vehető maximum 4 millió forintos támogatást biztosító programot „szeptemberben kifutó” jelzővel látták el, de látható egy másik fejezet címe is: „Új e-autó program magánszemélyeknek”, vagyis a magánszemélyek számára is tervben van egy vásárlást ösztönző program.

A támogatás maximum 25 millió forintos vételárig lesz igényelhető autónként 2,5-4 millió forint értékben. Az eddig napvilágot látott elképzelések szerint a programra 20 milliárd forintos keretösszeget fognak megállapítani, amiből így 5-8000 jármű megvásárlása lesz támogatható – írja a Villanyautósok.hu

A cégek 30 milliárdos keretösszege a tavaly februári indulásától a mai napig, azaz közel 18 hónap alatt, több mint 7500 igényt nyújtottak be mintegy 33,5 milliárd forint összértékben. Szerződéskötésre 6329 pályázat esetében került sor egyébként cégek esetében, több mint 28 milliárd forint értékben és már ki is fizettek közel 19 milliárdot, több mint 4300 pályázónak.

Címlapkép: Unsplash

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top