nlc.hu
Aktuális

Két magyar nőt erőszakolt meg három marokkói Szicíliában – így menekültek meg

A két nőnek először felajánlották, hogy kocsival a szállásukra viszik őket, de nemi erőszak lett a dologból.

Szicíliában, Catania tartományban három marokkói férfit tartóztattak le, miután a rendőrség gyanúja szerint csoportos szexuális erőszakot követtek el két magyar turista ellen – írja a Corriere. A két nő a nap végén a tengerpartról szeretett volna visszajutni a panziójukba. Két férfi fuvart ajánlott nekik a szállásukig, de nemi erőszak lett belőle: kivitték őket a városból, majd zaklatni, fogdosni kezdték őket.

Két magyar nőt erőszakolt meg három marokkói Szicíliában – így menekültek meg

Egy félreeső helyen csatlakozott

hozzájuk a harmadik férfi, aki kokainfogyasztásra kényszerítette a nőket, miközben tiltakozásuk ellenére továbbra is fogdosták őket.

Szerencsére az egyik nőnek sikerült felhívnia a testvérét, akinek megadta a furgon rendszámát és jelezte, hogy veszélyben vannak. A turista nővére azonnal hívta a rendőrséget, akik a hívó telefonjának lokációja alapján végül Paternóban találták meg a kocsit.

A rendőrök megtalálták a két zokogó nőt,

miközben a három bűnöző is a kocsi közelében ólálkodott. A gyanúsítottak 21, 22 és 24 évesek, róluk kiderült, hogy illegálisan tartózkodnak Olaszországban. A turistákat azonnal kórházba vitték kivizsgálásra, a három marokkói pedig előzetes letartóztatásba került.

Kép: Pixabay

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top