
Megvan a frissített időjárás-előrejelzés. Már tisztán látszik, mikor hullhat le idén az első hó.
Az október első napjai még meghozhatják a Vénasszonyok nyarát, délutánként ugyanis 20 fok feletti maximumokra van kilátás. A hónap vége felé azonban már csak 12-14 fokos csúcshőmérsékletre számíthatunk, ráadásul a lehűléssel párhuzamosan csapadékosabbra is fordul az időjárásunk – írja a kiskegyed.hu.
A korábbi előrejelzések novemberre már hóesést jósoltak, ám a legfrissebb adatok szerint inkább sok eső várható az ősz utolsó hónapjában, amikor már 7-9 fokra hűl le a napi átlaghőmérséklet.
Az újabb prognózisok december elejére időzítik az első havazást – tette közzé a portál -, akkor válthat át hóesésbe az esőzés. Eszerint akár már Mikuláskor lehullhat az idei első hó.
Tavaly amúgy november 10-én hullott le az első hó Magyarországon. Akkor Debrecenből és Tiszafüredről jelentettek hószállingózást.
Az elmúlt években ekkor esett le az első hó Magyarországon:
- 2022-ben november 18-án
- 2021-ben október 10-én, a Kékesen
- 2020-ban október 14-én, a Mátrában
- 2019-ben október 30-án, a Kékesen és a Pilisen
- 2018-ban november 18-án, a Dunántúl déli és nyugati peremén
- 2017-ben október 30-án, a Kékesen, Nagy-Hideg-hegyen és Pilis-tetőn
- 2016-ban október 5-én Galya-tetőn, Kékesen és Nagy-Hideg-hegyen
- 2015-ben október 11-én, a Mátrában
Kiemelt fotó: illusztráció, Aytac Unal/Anadolu via Getty Images