nlc.hu
Aktuális

Tíz éve tudhatott arról a rendőrség, mi zajlik a Szőlő utcai javítóintézetben

A rendőrség képviselőjének állítólag számos dolgot tudomására hoztak az intézetben dolgozók, mégsem történt semmi.

A Nemzeti Nyomozó Iroda már több tanút meghallgatott abban a büntetőügyben, amelynek gyanúsítottja a Budapesti Javítóintézet egykori igazgatója, J. Péter, valamint a férfi élettársa, A. Zamira. Utóbbi korábban a Szőlő utcai javítóintézet biztonsági vezetője volt – írja a Telex az eljárás részleteit ismerők közlései alapján.

Az NNI jelenleg további tanúk után kutat,

illetve a lefoglalt adathordozók tartalmait elemzik.

Tíz éve tudhatott arról a rendőrség, mi zajlik a Szőlő utcai javítóintézetben

Bár a Nemzeti Védelmi Szolgálat már tavaly elkezdte „feldolgozni” J.-t, nem biztos, hogy a javítóintézeti ügy rendőri sikertörténet lesz. „Ha a politikai szál pletykákon is alapul, az már érdekes kérdés, hogy a rendőrség időben lépett-e fel vele szemben.

Úgy tudni ugyanis, hogy

bő tíz évvel ezelőtt volt egy megbeszélés,

amelyen gyermekvédelmi szakemberek – köztük egy gyermekotthon akkori igazgatója – szóba hozták J. viselt dolgait” – írja a lap. A tíz évvel ezelőtti megbeszélésen állítólag a BRFK egyik rendőre is részt vett. Ő akkor azt mondta, hogy tudnak Juhász ügyeiről és titokban már nyomoznak is ellene. Ezen a találkozón azt is a jelen lévő rendőr tudomására hozták, hogy

J. megengedhetetlen viszonyban lehet

több nevelőintézetben élő lánnyal, köztük a jelenlegi ügyben érintett K. Viviennel és F. Barbarával is.

Kép: Pixabay

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top