nlc.hu
Aktuális

Miniszteri biztos jelent meg a családnál: új esélyt kaphat a kórházban élő kisfiú

Több mint 200 ezren írták alá néhány nap alatt a Tapasztó Orsi influenszer által indított petíciót annak a hároméves kisfiúnak az ügyében, aki születése óta egy pécsi kórház rácsos ágyában él. Az RTL Házon kívül című műsora számolt be róla, hogy a közfelháborodás és az összefogás nyomán végre fordulat történt az ügyben.

Korábban már akadt egy család, amely örökbe fogadta volna a gyermeket, ám a hivatalok elutasították a kérésüket, azzal az indokkal, hogy a rendszer nem úgy működik, hogy a szülők maguk választanak gyereket. A helyzetet sokan igazságtalannak érezték, hiszen a kisfiú így évek óta intézményi keretek között, család nélkül él.

Itt a váratlan fordulat

A petíció azonban most áttörést hozott: az RTL információi szerint csütörtök este megjelent a családnál Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosa. A helyszínen úgy fogalmazott, hogy „jó híreket hozott”, és kiemelte: a születése óta kórházban nevelkedő kisfiú megérdemli, hogy szerető családba kerüljön.

A Házon Kívül Facebook-posztja szerint biztos azt is bejelentette, hogy az ügyben új, független szakértői véleményt kérnek, amely segíthet felgyorsítani és tisztázni az örökbefogadás lehetőségét.

Az örökbefogadó család elkötelezett

A kisfiút örökbe fogadni vágyó pár a jelek szerint különösen elkötelezett: a feleség egészségügyi dolgozó, aki a kórházban ismerte és szerette meg a betegséggel született kisfiút, akiről szülei lemondtak.

A megrázó történet nagy visszhangot váltott ki, és sokan bíznak abban, hogy a társadalmi nyomás és a hivatalos ígéretek együtt végre valódi esélyt adhatnak a kisfiúnak arra, hogy végre szerető családba kerüljön.

fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top