nlc.hu
Aktuális

111,5 millió forintos bért fizetett ki tavaly Krasznahorkai László egyszemélyes cége

A Nobel-díjjal járó pénzjutalom szja-mentes, mióta Kertész Imre elnyerte a világ legrangosabb irodalmi elismerését.

Krasznahorkai László író kapta az idei irodalmi Nobel-díjat. Bár a fogadóirodáknál nem ő számított a legnagyobb favoritnak, az esélyesek között szerepelt: a Betsson Murnane után a második, az Unibet Can Xue és Murakami mögött a harmadik helyre rangsorolta.

Az író 2019-ben alapított cége, a Pilisszentlászlón működő Krasznahorkai Irodalmi Kft. továbbra is egy főt foglalkoztat. A vállalkozás 2024-ben 111,5 millió forint bérköltséget és 20,15 milliós árbevételt könyvelt el. Üzemi szinten 1,17 milliós veszteséget, adózás után viszont 2,9 milliós nyereséget mutatott ki – szúrta ki a hvg.

Krasznahorkai

Krasznahorkai László 2018-ban (forrás: Profimédia)

A beszámolóban szerepel egy 92,63 millió forintos egyéb bevétel, amelyet a társaság „irodalmi és életműdíjakhoz kapcsolódó tételként” jelölt meg. Ez magyarázza, hogy az összeget nem árbevételként, hanem egyéb bevételként számolták el, a kifizetés pedig bérként jelent meg.

A bérköltség kiugró, hiszen korábban 15–31 millió forint között mozgott. 2023-ban 8 milliós bérrel és 12,4 milliós árbevétellel 10,7 milliós nyereséget ért el a cég, 2022-ben viszont veszteséges volt.

Krasznahorkai 2024 októberében megkapta a Kulturhuset Stadsteatern Nemzetközi Irodalmi Díját is Herscht 07769 című regényéért a fordítójával, Daniel Gustafssonnal közösen. A díj 75 ezer svéd koronás (kb. 2,6 millió forintos) jutalommal járt, ami hozzájárulhatott a tavalyi többletbevételhez.

A Nobel-díjért járó 11 millió svéd korona – több mint 391 millió forint – várhatóan a 2025-ös beszámolóban jelenik meg. Az összeg után nem kell személyi jövedelemadót fizetni, mivel a Nobel-díj 2002 óta adómentes – ezt Kertész Imre díjazása után módosították. Az adómentesség Krasznahorkai esetében mai árfolyamon mintegy 58,6 millió forint megtakarítást jelent az írónak.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top