A gardi fellebbviteli bíróság jogerősen 10 év börtönre ítélte Dogant, aki részt vett a Gisèle Pelicot elleni csoportos nemi erőszakban. Az ítélet súlyosabb az elsőfokú, 9 éves büntetésnél, noha az ügyészség 12 évet kért – számolt be a Le Figaro alapján a Népszava.
A Pelicot-ügy az utóbbi évek egyik legmegrázóbb bűncselekménysorozata. Dominique Pelicot, egy francia férfi, csaknem egy évtizeden át rendszeresen bedrogozta, megerőszakolta, majd áruba bocsátotta feleségét, Gisèle-t. Az interneten toborzott férfiakat hívott a dél-franciaországi Mazanban lévő házába, ahol videóra is vette a bűncselekményeket. 2011 és 2020 között összesen ötven bűntársa volt.

Giséle Pelicot tavaly a bírósági tárgyalás után (forrás: Arnold Jerocki/Getty Images)
Az avignoni bíróság tavaly decemberben Dominique Pelicot-t az összes vádpontban bűnösnek találta, és a maximális, 20 éves börtönbüntetést szabott ki rá. Az 50 társ közül 47-et nemi erőszak, kettőt kísérlet, kettőt szexuális zaklatás miatt ítéltek el. A legenyhébb ítélet három év volt, két esetben felfüggesztve.
Az ügyészség összesen 652 év börtönt kért az 51 vádlott számára, a bíróság végül 428 évet szabott ki – Dogan mostani, szigorúbb ítéletével ez 429 évre emelkedett. A fellebbviteli bíróság két és fél órás tanácskozás után döntött a büntetés súlyosbításáról, Dogant tíz évre küldve rács mögé Gisèle Pelicot 2019. június 28-ról 29-re virradó éjjelen történt megerőszakolása miatt.
Az ítélethirdetéskor a sértett végig az elítéltet figyelte, de nem tett nyilatkozatot. Dogan továbbra is tagad, azt állítja, ő is Pelicot áldozata volt. Gisèle Pelicot ezt korábban így kommentálta:
Azt mondja, halottat látott, amikor belépett. Én, ha halottat látok, hívom a mentőket.
A Le Figaro szerint az ügynek még nincs vége: Dominique Pelicot ellen további két szexuális bűncselekmény és egy gyilkosság ügyében is folyik nyomozás, miközben lánya, Caroline Darian is feljelentést tett ellene, amiért bedrogozta és szexuálisan zaklatta.