nlc.hu
Aktuális

Havazott a Kékestetőn, fotók a hózáporról

Megérkezett az idei szezon első havazása.
havazás - fotó: Getty Images

Havazott ma délelőtt a Kékestetőn. A hózáporról fotók is készültek, a felvételeket a Metfigyelő Facebook-oldala tette közzé.

Mára egyébként felhős időt prognosztizáltak sok napsütéssel, helyenként záporral és erős széllökésekkel. 

Ami a hosszú hétvége utolsó napját illeti, az előrejelzések szerint vasárnap hajnalra a szélcsendes részeken pára, köd képződhet, amely délelőtt feloszlik. Általában többórás napsütés várható, miközben délnyugat felől fokozatosan erősen megnövekszik a felhőzet. A nap második felében egyre nagyobb területen valószínű eső, zápor. A délies szél délutántól északnyugatira fordul, este már erős lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 10-16 fok között várható – írja a Kiderül.hu.

Tavaly amúgy november 10-én hullott le az első hó Magyarországon. Akkor Debrecenből és Tiszafüredről jelentettek hószállingózást.

Az elmúlt években ekkor esett le az első hó Magyarországon:

  • 2022-ben november 18-án Kékesen
  • 2021-ben október 10-én, a Kékesen
  • 2020-ban október 14-én, a Mátrában
  • 2019-ben október 30-án, a Kékesen és a Pilisen
  • 2018-ban november 18-án, a Dunántúl déli és nyugati peremén
  • 2017-ben október 30-án, a Kékesen, Nagy-Hideg-hegyen és Pilis-tetőn
  • 2016-ban október 5-én Galya-tetőn, Kékesen és Nagy-Hideg-hegyen
  • 2015-ben október 11-én, a Mátrában

Ilyen volt az 1987-es nagy havazás:

6 fotó

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top