nlc.hu
Aktuális

Vadonatúj, igen fontos út épül Budapesten, közel kétszáz épületet kell lebontani hozzá

Kiírták a közbeszerzést az új, Liszt Ferenc repülőtér felé vezető út tereprendezéséhez.

1000 milliárd forintos projektbe vágott bele a kormány. 11,8 milliárd forint értékű közbeszerzést írtak ki egy tervezett, a Liszt Ferenc Repülőtér elérhetőségét javító út megépítését megelőző tereprendezés-bontás munkálataira – írja a Magyar Építők. A tervezett, új vasútvonal és gyorsforgalmi út közvetlen kapcsolatot teremtene a budapesti belváros és a légikikötő között.

Az Üllői út külső része és a repülőtér között

11 km-es szakaszon két–két és fél év alatt megépítendő útra 500 millió eurót szánnak.

Vadonatúj, igen fontos út épül Budapesten, közel kétszáz épületet kell lebontani hozzá

Az óriásprojekt első lépéseként j keretszerződésben keresik repülőtér közúti elérhetőségének javításához szükséges, ilyen értelemben érintett építmények bontási munkáinak kivitelezőjét. (Nekünk pedig lenne is tippünk a győztesre – a szerk.) 169 darab, összesen 341 ezer köbméter épület eltakarításáról lenne szó, két év alatt.

A győztes vállalkozónak kell intéznie mindent a bontás papírmunkájától a hulladékkezelésen át a

megmaradó épületek állagának megóvásáig.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium december 18-án délig várja az ajánlatokat.

kép: Pixabay

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top