Fotó: Tóth Dániel
A BudaPart döntése az volt, hogy egy olyan köztéri mű szülessen a régi betonfal „helyén”, amely nemcsak díszíti, hanem meg is érti a környezetét. Úgy érezték ehhez egy olyan művészre van szükségük, mint Zsili, akinek nevéhez olyan ikonikus projektek fűződnek, mint a Hadik vagy a Púder, a Bethesda Gyermekkórház kerítése vagy a Nemzeti Atlétikai Központ.
A Duna közelsége és a modern építészet lendülete különleges kettősséget alkot a BudaParton, amely Zsili alkotásában színekben, formákban és ritmusokban ölt testet. „A természet adott – mellette folyik a Duna, a plázs gyönyörű. Mellette pedig egy óriási beruházás, a modern építészet legjobb találkozása. Itt az ember által megmunkált terület és a természet összeér” – nyilatkozta Zsili a koncepciójáról.
A több, mint 100 méteres fal kompozíciója öt horizontális sávon keresztül épül fel, egybeolvadva, de külön hangulatot hordozva. Legfelül az ég könnyed rétege jelenik meg, finom felhőkkel, amelyeket Zsili egy felhőfestő barátja segítségével készített el. Alatta az épített környezet absztrakt leképezése következik, éles háromszögekkel és piramismotívumokkal, amelyek egyszerre utalnak perspektívára, építészetre és rejtett jelentésekre. A két elem közötti futó töréspont, a „megtört horizont” egyszerre elválasztja és össze is kapcsolja a szférákat.
Fotó: Tóth Dániel
A természet sávja organikusabb, lágyabb, hiszen faktúrák, levelek, fatörzsek jelennek meg benne, mintha a fal maga is elkezdene lélegezni. Ezt köti össze a városnegyed jellegzetes okkerszínével egy hullámvonal, amely hol eltűnik, hol újra felbukkan, mintha csak a város ritmusát követné. Legalul a Duna vizét megjelenítő, játékos, mégis meditatív hullámok futnak végig, halakkal, mozgással, élettel.
Fotó: Tóth Dániel
Az alkotás folyamata spontán lendülettel zajlott. „Nem tudtuk felmérni előre, mennyi idő lesz a projekt, de azt tudtuk, hogy nagy projekt lesz… végül két nap alatt készült el” – meséli Zsili nevetve. Az alkotó csapat tagjai Szőke Gáspár, Void és Péterfy Ábel tökéletes összhangban dolgoztak, a fal pedig ebben a harmóniában talált új életre. A legnagyobb kihívást a vonalak ritmusának megalkotása jelentette számukra. „A kulcs az volt, hogy ritmusban maradjunk: teljesen egyenletes tempóban, egyforma kézmozdulatokkal kellett húzni az ecsetet… végül tökéletes vonalat adott ki.”
Zsili elmesélte azt is, hogy „A fal van, hogy többet akar, mint amit előre megtervezel”. Az új ötletek ezért teret kaptak, így a piramisok ritmusa végül nem lett egységes, hanem időnként síkidommá váltak, eltűntek, majd újra felbukkantak. „Tízméterenként vannak benne meglepő elemek, dinamikai szünetek, kijön egy földnyelv, vagy a Duna felmegy egészen a tetejéig, ami más dinamikát ad. Többet akart a fal, és ebben adtam magunknak szabadságot.”
Fotó: Tóth Dániel
Zsili számára a köztéri művészet kulcsa a nyitottságban rejlik. Nem csak arról szól, hogy „tessék, itt egy szép fal”, hanem hogy adjon valamit, ami tovább rezeg a nézőben. „Persze fontos, hogy a nézőnek tetsszen, de jó, ha van benne valami, amit nem tud megfogni – ez viszi tovább.”
A művész alkotásai nem az íróasztal mellett születnek. Nem látványtervekkel készül egy projektre, hanem ötletekkel. Zsilit erősen inspirálja a helyszín, a hangok, a színek, az ott élők emberek. „Szeretem a helyszínen, ott létezve, a helyet asszimilálva – a víz csobogását, az illatokat átélve – elkészíteni az alkotást.”
A BudaPart új falfestése így nem csupán vizuális élmény. Egy mű, amely reggel másként hat, mint délután, amely mellett elmenni nemcsak élmény, hanem meghívás is arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és hagyjuk, hogy a város és a természet együtt meséljen nekünk.
Fotó: Tóth Dániel
