Az egyik manhattani középiskolában tanító angoltanár szerint a leggyakoribb kérdés azóta az órán: „Tanárnő, mennyi az idő?” Nem azért, mert hirtelen mindenki időgazdálkodási guruvá vált – hanem mert sokan addig a zsebükben lapuló kijelzőre pillantottak, most viszont ott állnak a falióra előtt, és nem áll össze a kép. A tanárok beszámolói alapján előkerültek olyan mondatok is, amikre senki sem számított egy gimiben:
„Hol van a nagymutató, és hol a kismutató?”
Megtanultuk, csak… elfelejtettük
Pedagógusok szerint több terem falán kizárólag analóg óra van, így a tiltás miatt sok diák tényleg „idő nélkül” maradt. Többen maguk is elismerik: az általánosban még megtanulták, hogyan kell órát olvasni, csak épp azóta nem használták ezt a képességüket. Minek is, amikor egy mozdulat volt előkapni a telefont?
Egy 14 éves diák úgy fogalmazott: egyszerűen kikopott, mert nem volt rá szükségük. (Ő egyébként azt mondta, neki megy – inkább az zavarja, ha a falióra rosszul van beállítva, ami néha előfordul.)
A tiltás közben „működik” – csak furcsa tükröt tart
A történet csattanója, hogy – hasonlóan a magyarországi helyzethez – a tanárok többsége nem kérdőjelezi meg az okostelefonok kitiltását. Sőt: azt mondják, a diákok jobban figyelnek az órán, a szünetekben többet beszélgetnek egymással, a folyosókon kevésbé „szétesett” a mozgás, és – a helyzet iróniája – gyakran még időben is beérnek a terembe. Akkor is, ha közben a faliórán nem mindig tudják követni a perceket.
A helyi önkormányzat is reagált: szerintük fontos, hogy a gyerekek digitális és analóg órát is tudjanak olvasni, és nem szabad hagyni, hogy ez az alapkészség eltűnjön. A mai gyerekek nyilván a digitális világban nőnek fel, de ettől még nem kell mindent a kijelzőre bízni…
Fotó: illusztráció, Unsplash
