nlc.hu
Aktuális

Január 20-án jön az új KRESZ

Napokon belül megismerhetjük az új közlekedési szabályokat.
autó, fotó: Getty Images

Január 20-án már olvasható lesz az új KRESZ, amihez bárki hozzászólhat – jelentette be Lázár János. Elmondása szerint egyszerűbb, áttekinthetőbb és nyelvileg közérthetőbb lesz; legkésőbb szeptemberben szeretnék bevezetni – írja a 24.hu.

A portál beszámolója szerint az építési és közlekedési miniszter arról is beszélt az elmúlt három év közlekedéspolitikájáról tartott összegzésen, hogy megpróbálják kamionmentessé tenni a hazai lakóövezeteket, mert szerinte a legutóbbi infrastruktúra fejlesztések miatt ez már nem okozna problémákat.

Lázár arra is kitért, hogy 2025-ben a MÁV és a Volán járatain több, mint 1,1 milliárd utazást bonyolítottak le a magyarok, ami rekordnak számít az elmúlt évtizedben. A tárcavezető szerint ennek legfőbb oka, hogy Európa harmadik legolcsóbb tömegközlekedése a magyar. Hangsúlyozta, javult a vasúttársaságnál a menetidő tartás pontossága is: a 2024-es 75-77 százalékos menetidőtartás 2025-re 81-83 százalékra emelkedett. Lázár szerint mindez – a késésbiztosítás mellett – a forgalomba állt új járműveknek köszönhető.

Az új KRESZ tervezete amúgy számos új elemet tartalmaz a közlekedésbiztonság javítása érdekében, többek között tilos lenne mobiltelefont használni az úttesten és a vasúti átjáróban gyalogosként, valamint az óvodák és iskolák közelében úgynevezett suli/ovi övezeteket hoznának létre, ahol 30 km/órás sebességkorlátozás lenne érvényben.

Egyebek mellett egységesíthetik a sebességhatárokról szóló rendelkezéseket, egyúttal autóúton a mostani 110 helyett akár 120 km/órás sebességhatárt is megengedhetne az út kezelője, autópályák egyes szakaszain pedig akár 140 km/órás gyors szakaszokat is kijelölhetnek. A változások között szerepel az is, hogy ellenőrizhető és büntethető lesz a túl kis követési távolság, ami egyébként több nyugat-európai országban már bevett gyakorlat. Sőt a tervezet szerint már legalább 2 másodperccel a kanyarodás megkezdése előtt kötelező lesz elkezdeni indexelni, már ha ez fizikailag lehetséges az adott helyzetben.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top