
A fővárosra és Pest vármegye egy részére is kiadta a másodfokú (narancs) riasztást kedd reggel a HungaroMet Zrt. – számolt be az MTI. Itt a következő néhány órában tartós ónos eső várható, amelynek mennyisége meghaladja az egy milliméternyit.
A veszélyjelzés szerint kedd éjfélig Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér és Pest vármegyében ugyancsak másodfokú figyelmeztetés van érvényben tartós ónos eső veszélye miatt.
Vas, Veszprém, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyére elsőfokú (citromsárga) figyelmeztetést adtak ki gyenge ónos eső veszélye miatt.
Az előrejelzések szerint kedden a reggeli órákig a Dunántúl északkeleti területein további legfeljebb 2 centiméter hó hullhat, miközben a Dél-Dunántúlon az ónos eső gyengül, megszűnik. A halmazállapot-váltás határa fokozatosan kelet, északkelet felé tolódik és az Észak-Dunántúl keleti területein is egyre nagyobb területen váltja fel a havazást az ónos eső, illetve a fagyott eső.
Tartós ónos esőre elsősorban a Dunántúl északi részén van számottevő esély, akár több milliméternyi csapadékkal. A csapadékzóna kelet felé tolódásával az ország keleti felében is egyre nagyobb területre terjed ki a havazás. A középső országrészben napközben halmazállapot-váltás hatására többfelé fordulhat elő ónos eső, jellemzően 1 milliméternél kevesebb. Az ország északkeleti, keleti harmadán viszont szinte végig havazás valószínű, arrafelé kedd estig nagyobb területen hullhat 4-10 centiméter friss hó.
A Budapesti Közművek már hétfő délután óta készül az ónos esőre, azóta folyik a preventív szórás a főútvonalakon. Karácsony Gergely főpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a várható időjárás mindenkitől fokozott óvatosságot igényel. Továbbra is azt kéri, hogy aki teheti, válassza inkább a közösségi közlekedést. Arra is kitért a Facebook-bejegyzésében, hogy a fővárosban a síkosságmentesítés és a hóeltakarítás többszereplős feladat. Az ingatlanok előtti járdák síkosságmentesítése az ingatlanok tulajdonosainak, üzemeltetőinek kötelessége, társasházak esetében a lakóközösségnek kell gondoskodnia az épület előtti járdaszakasz takarításáról – hangsúlyozta.
Ahol meteorológiai riasztás van érvényben ónos eső miatt, ott, aki teheti, inkább maradjon otthon, megelőzve ezzel a baleseteket! – tanácsolja az Operatív törzs.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images
Kapcsolódó cikkek:
- Így öltözz divatosan extrém hidegben is – ezek a ruhadarabok aranyat érnek!
- 75 centis is volt már a Balaton jege a múltban
- Igen fura hókotrók tűntek fel Budapesten