nlc.hu
Aktuális

Döntött a jövőjéről Grönland, ezt üzenték Trumpnak

Meghozta a döntést a sorsáról Grönland.
Grönland - fotó: Getty Images

Grönland inkább Dániához akar tartozni, mint az Egyesült Államokhoz – jelentette ki Jens-Frederik Nielsen grönlandi miniszterelnök. Elmondása szerint geopolitikai válsággal kénytelenek szembesülni, és amennyiben most választanunk kellene az Egyesült Államok és Dánia között, akkor Dániát választanák. „Egységben vagyunk a Dán Királyságban” – hangsúlyozta.

Mette Frederiksen dán kormányfő szerint nem könnyű ellenállni a legközelebbi szövetségeseik elfogadhatatlan nyomásának, ugyanakkor – úgy véli – nem lehet erővel a határokat eltolni, és nem lehet egy lakosságot megvásárolni. Figyelmeztetett egyben, hogy a nehezebb része még előttük áll.

A grönlandi miniszterelnök bevallotta, hatalmas nyomás nehezedik a grönlandi lakosságra. Dánia oldalán állnak, s közösen bocsátkoznak tárgyalásokba, ahonnan aztán együtt is távoznak – fogalmazott.

Mint az MTI írja, várhatóan szerdán ül asztalhoz egymással Dánia, Grönland, valamint az Egyesült Államok külügyminisztere; Lokke Rasmussen, Vivian Motzfeldt és Marco Rubio. A megbeszélésén J.D. Vance amerikai alelnök is részt vesz.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára a Grönlandra vonatkozó amerikai tervekkel kapcsolatban a minap úgy fogalmazott, hogy Grönlandnak is legjobb érdeke lenne, ha az Egyesült Államok részévé válna és az Egyesült Államok védelmében részesülne. Hozzáfűzte, a sziget esetleges ellenséges szándékú átvétele Kína vagy Oroszország részéről nem lenne jó sem az Egyesült Államok, sem Európa, sem Grönland számára.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top