
Nem indul a 2026-os választáson és teljesen felhagy a politikával Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője – értesült a HVG. A 34 éves politikus elárulta, gyermekvédelmi dolgozóként folytatja.
„Szociálpolitikával valójában már régóta foglalkoztam országgyűlési képviselőként is, de a jövőben a szociális területen, azon belül is a gyermekvédelemben szeretnék dolgozni” – mondta el az LMP – melegségét nyíltan vállaló – társelnöke, hozzátéve: ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy a kegyelmi ügy óta jóval nagyobb, országos figyelem irányul erre a szférára.
Ungár azt pontosan nem tudta megmondani, mikor, illetve minek a hatására jött ennek az éles karrierváltásnak az ötlete. „Ez egy folyamat vége volt, de 2024 szeptemberében már biztos voltam benne, hogy ezt szeretném csinálni” – fogalmazott. Mint kiderült, több mint egy éve már terepen van, 2024 novembere óta ugyanis már önkéntesként dolgozik egy fővárosi gyermekvédelmi intézményben.
Állítása szerint, mióta elhatározta a pályamódosítást, egy civil önkénteshez hasonlóan végzi a munkáját heti akár 4-5 alkalommal. Tisztában van azzal, hogy sokan furcsállják, sőt kritizálják majd ezt az éles váltást, de ahogy megjegyezte, ők „nem ismerik”.
Ungár már átment a területen elhelyezkedéshez szükséges pszichológiai vizsgálaton is, jelenleg pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem gondoskodáspolitikai mesterképzésére jár, hogy a szakirányú végzettsége is meglegyen.
Kiemelt fotó: MTI/Koszticsák Szilárd