nlc.hu
Aktuális

Új szereplő A Nagy Ő-ben: a lányok sokkot kaptak, Stohl András ámult-bámult

Stohl Andrásnak már két Éva nevű felesége volt. Ő lesz a harmadik?

Új hölgy érkezett A Nagy Ő villába: Éva 47 éves, debreceni és azért érkezett, hogy kiderítse, Stohl András-e az igazi számára. A napot máris egy közös reggelivel kezdték, ahol nagyon hamar egymásra hangolódtak. Jókat nevettek együtt, értették a másik humorát és szinte egyből egy hullámhosszra kerültek. A színész-műsorvezető kíváncsi volt Éva szándékaira: megkérdezte, akar-e gyereket, illetve szeretne-e házasságot kötni a későbbiekben.

Két feleség már volt Éva, lehet, hogy lesz egy harmadik is!

– mondta poénkodva Stohl András. Legalábbis, mi azt gondoljuk, hogy poénkodott. Ami azonban biztos, hogy külsőre nagyon megtetszett neki a hölgy, és közben Kiara Lord, valamint Gina is kifigyelték, hogy milyen jól érzik magukat együtt.

Éreztem, hogy fogok tudni veled egy húron pendülni, egy hullámhosszon lenni, mint látszik, ez nem esik nehezünkre. Ez szerintem már egy pozitív kezdés

– mondta Éva, amikor a Nagy Ő rákérdezett, mit gondol róla.

A randevút látva Kiara Lord elárulta, kicsit féltékeny, de tudnia kell palástolni az érzelmeket. „Adjunk neki egy esélyt, nincsenek már itt barátaik. Úgy legyünk vele jó fejek, hogy igazából ne legyünk vele őszinték, tudod…” – mondta Ginának az egykori felnőttfilmes.

Stohl Andrásnak nincs ideálja

„Nincs ideálom. Számomra ez egy összetett dolog, külsőre és belső tulajdonságokban is. Tehát legyen értelmes, legyen a társam, tudjak vele beszélgetni, de közben azért legyen csinos is, a vizualitás is nagyon fontos, ezt én soha nem tagadtam, de a legfontosabb, hogy tudjunk társak lenni az életben”mondta korábban az nlc-nek a színész.

stohl andrás nagy ő új hölgy

Fotó: TV2

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top