
Egy éve nem tudja beindítani a 70 ezer fontos (átszámítva mintegy 30,5 millió forintos) autóját egy brit férfi tulaj. Hiába van műszakilag tökéletes állapotban a Fisker Ocean villany-SUV jármű, a szoftver nem engedi. Lehetetlen beindítani, mivel lejárt a szoftverfrissítési előfizetése, annak a meghosszabbítása pedig kizárt – magyarázza a Vezess.hu cikke.
Az amerikai autógyártó ugyanis 2024-ben csődbe ment, azóta már a cég szervereit, felhőszolgáltatását is lekapcsolták. Frissítés nélkül pedig még a kocsitulajdonos azonosítása sem működik, így képtelenség beindítani az autót.
Ám nincs egyedül a problémájával ez a brit férfi. Az Egyesült Királyságban anno 419 darabot értékesítettek ebből a kocsitípusból, tehát ezek a Fisker-tulajdonosok is már csak szoborként csodálhatják a csillagászati áron vásárolt autót. Az Egyesült Államokban azonban még előfordulhatnak olyan autószalonok, forgalmazók, ahol vállalják a szoftver frissítését.
Autógond 2.0
Amúgy olyan probléma is adódhat egy kocsival, hogy túlságosan gyorsan megy. Mint arról korábban írtunk, egy tulajdonos 64 kilométer után eladta a vadonatúj Corvette-jét, mivel belátta, hogy túl sok neki a 1079 lóerő. Nem vitás, a világ leggyorsabb sorozatgyártású autói között számontartott ZR1 sportkocsival felelősségteljesen kell bánni, mivel egy ikerturbós, 5,5 literes, V8-as motor van benne, így 0-ról 100-ra 2,3 másodperc alatt gyorsul, míg a végsebessége a 375 km/órát is elérheti.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images
Ez is érdekelhet:
- Hátrafelé parkolsz? A pszichológia szerint ez sokat elárul a személyiségedről és a sikerhez való hozzáállásodról
- Kikerülhet az új autókból az egyik legbosszantóbb funkció
- Nem a hideg öli meg az akkumulátort: szerelő árulta el, hogyan óvhatod meg