nlc.hu
Itt & most

Kutatók: Magyart háromszor többen hallgatták, mint Orbánt

Pont került a március 15-ei „számháború” végére. Nyilvánosságra hozták a szakértők a politikai rendezvények résztvevőinek a létszámát.
Orbán Viktor miniszterelnök (b) beszédet mond az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott állami díszünnepségen az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2026. március 15-én. MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

Tudományos módszerekkel becsülték meg a március 15-ei politikai felvonulások méretét. A kutatók összesítése szerint Magyar Pétert háromszor többen hallgatták, mint Orbán Viktort – számolt be a 24.hu.

A fideszes Békemeneten 58 ezer, a Tisza Párt Nemzeti Menetén 162 ezer ember hallgathatta Orbán Viktort, illetve Magyar Pétert a beszédeik 10. percében – összesítette a Szabó Andrea szociológus, politikatudós által vezetett Tömegbecslő Kutatás 2026 elnevezésű tudományos projekt. A tömegbecslés bizonytalansági tartománya ± 10-15 százalék.

A tömegbecslés során a mintavételi pontokról T+10 percben érkezett fotókat, valamint a résztvevő megfigyelései naplóban leírtakat elemezve megállapították az adott zónához tartozó mérési pont sűrűségét. Ezt a sűrűségadatot megszorozták az adott terület nettó négyzetméterével, így jött ki egy-egy zóna tömegmérete. Az egyes zónákban mért tömeglétszámot összeadták, így jött ki az a szám, hogy a főszónokok beszédének 10. percében hány ember hallgatta a helyszínen őket.

Ünnepi menetek: cellainformációs létszám

Az MTI még március 15-én délután arról írt, hogy a két nagy fővárosi rendezvény mobilcellaadatokon alapuló előzetes elemzése alapján a Kossuth téren, az Alkotmány utcában és a környező utcák területén mintegy 180 ezer mobiltelefon jelenléte volt azonosítható, a Hősök terén és az Andrássy úton pedig hozzávetőlegesen 150 ezer készüléket számolt a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Idén ugyanis az MTÜ számolta a fővárosba a március 15-i rendezvényekre érkező embereket.

Kiemelt fotó: Állami díszünnepség a Kossuth téren (MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)

Ez is érdekelhet:

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top