Pityinger László művésznevén Dopeman, a múlt héten a választások eredményéről beszélt egy Facebook-videóban.
Ami a választás végeredményét illeti, egy dolog érint igazán érzékenyen, mégpedig az, hogy a szeretett drága nyolcadik kerületemből Csipkejózsefvárost csináltak a választópolgárok. Na meg hogy a first lady egy férfi. Ezért már tényleg old school vagyok. Visszaadom a díszpolgárságomat, baszd meg
– mondta a rapper, ezzel arra célozva, hogy a Józsefvárosban Bódis Krisztának szavaztak bizalmat a választók, a Fidesz jelöltjével szemben. Az első csavar a történetben, hogy Bódis kormánypárti ellenfele egy másik nő, Ferencz Orsolya volt. A másik csavarra Pikó András, nyolcadik kerületi polgármester világított rá egy posztban.
Ha Dopeman visszaadná a díszpolgári címét, én meg visszaadom a Fidesz tagságimat. Ami ugyanúgy nem létezik, mint Pityinger László józsefvárosi díszpolgári címe
– írta bejegyzésében Pikó, majd kommentben így folytatta:
„Egyszerűen sértő Józsefváros díszpolgáraira nézve a feltételezés is, hogy egy ilyen ember kaphatott. Mi, józsefvárosiak szerencsések vagyunk, sok mindenkire lehetünk büszkék kerületünkben” – majd belinkelte a kitüntetett kerületi polgárok listáját.

Dopeman (Forrás: TV2 Press)
Dopman és a Fidesz: Orbánfej-rugdosástól, az Orbán Viktor rajongásig
Nem egészen 9 évvel azután, hogy a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék jogerősen felmentette egy hatalmas Orbán-fej rugdosása miatt, a rapper tavaly igazi Fidesz, azon belül Orbán Viktor-szimpatizáns lett.
Korábban például megemlítette egy angol nyelvű videóban, hogy a magyar miniszterelnök érdemelné a Nobel-békedíjat.
„Nem tudom, mi van a világgal mostanság. Nobel-békedíj, f@szszopók! Odaadjátok valami névtelen nőnek”
– fakadt ki Dopeman, majd kifejtette, hogy szerinte a díj valódi várományosa Orbán Viktor lenne. Állítása szerint a magyar miniszterelnök beszélt először a béke fontosságáról a világban, „nem a pápa, nem Donald Trump”, hanem – ahogy fogalmazott – A Férfi, a Mítosz, a Legenda: Orbán Viktor.”
Miután egyértelművé vált a politikai hovatartozása, Magyar Péter is beszólt neki, mondván, korábban nőgyűlölő, erőszakos rapdalokat írt, ami nem összeegyeztethető a Fidesz által hirdetett, családokat előtérbe helyező programmal. Dopemannek erre is volt válasza.
Az előadó szerint míg Magyar Péter gerjeszti a gyűlöletet, „a gyűlölet papjává vált”, Orbán Viktor „a konszenzust jeleníti meg”. Orbán egy „zen man”, mert „gurul abban, amit csinál, amire való. Abban van, amire őt teremtette a saját tudata. Tökéletesen működő mechanizmusa van a politikájának. […] Kopás jelét nem látom, olyan éles, mint egy Hattori Hanzó” – vélekedett a kormányfőről.