1986. április 26-án a Csernobili atomerőmű 4-es blokkjában végrehajtott kísérlet tragikus következményekkel járt: a reaktor instabillá vált, majd egy gőzrobbanás és az azt követő tűz következtében hatalmas mennyiségű radioaktív anyag került a levegőbe. A több száz tonnányi grafit napokon át égett, és egészen május 6-ig folyamatosan szennyezte a környezetet. A radioaktív részecskék útját a légköri folyamatok kifejezetten kedvezőtlen módon alakították: a megszokott nyugati áramlás helyett egy, a Fekete-tenger felett kialakuló ciklon északi irányba sodorta a szennyeződést, így először a skandináv országok műszerei jelezték, hogy valami történt a Szovjetunió területén. Néhány nappal később, április 30-án Magyarország fölé is megérkezett a radioaktív felhő.
Légifelvétel a csernobili atomerőmű negyedik blokkjáról 1986. április 29-én, három nappal a katasztrofális robbanás után. A képen jól látható a romba dőlt reaktorépület, amelyből ekkor még folyamatosan radioaktív grafitfüst és gőz szállt fel (Fotó: SHONE/GAMMA/Gamma-Rapho via Getty Images)
A hazai mérések is gyorsan kimutatták, hogy nagy a baj: az Országos Meteorológiai Szolgálat állomásain műszerhibára gyanakodtak a szokatlanul magas értékek miatt, de hamar kiderült, hogy valódi sugárzásról van szó.
Egyes helyeken egyetlen nap alatt többszázszorosára nőtt a radioaktív anyagok mennyisége.
A terjedésben fontos szerepet játszottak az apró részecskék: az eső és a zivatarok kimosták őket a levegőből, így helyenként erősebb szennyezést okoztak. Nemrég az OMSZ modelles vizsgálatai is megerősítették, hogy az időjárás döntően befolyásolta a katasztrófa hatásait.
Az nlc szerkesztősége, valamint olvasói segítségével idézzük most fel, mi is történt akkor.
A láthatatlan veszély
Kriszta nyolcéves volt, testvére pedig alig másfél, amikor bekövetkezett a csernobili katasztrófa. Amikor értesült a hírről, azonnal az ablakhoz rohant, és a filmekből ismert, gomba alakú atomfelhőt kereste az égen. Később, hogy kiderült, ilyesmire nem kell számítani, viszont a sugárzás láthatatlanul is nagy bajt okozhat, az még jobban megrémisztette.
Anyukám épp lent volt a testvéremmel az udvaron, aki vidáman homokozott, amikor váratlanul megjelent a gondnok néni egy slaggal. Azt mondta, hogy minden szabadtéri tárgyat alaposan le kell mosniuk, és utasításba kapták, hogy ha lehet, mindenkit küldjenek haza. Így anyukám lélekszakadva kapta ki onnan a húgomat, és rohant be vele a házba. Napokig nem mertünk szellőztetni, és sokáig nem volt saláta a tojásos nokedlihez.
– mesélte kollégánk Kriszta.
Saláta és hagyma a Bosnyák téri Vásárcsarnok melletti nagybani piacon, 1986-ban (Fotó: Szalay Zoltán/Fortepan)
Éva férje arról számolt be, hogy békésen napoztak a Balatonnál, amikor jött a hír, hogy az egyetemen a normál sugárzási háttérérték ezerszeresét mérték. Évek múltán egy orvossal beszélt a következményekről, aki állította
keletkezett egy jól látható törés a korfában, mert sok korai terhesség sajnos vetéléssel végződött akkoriban.
Éva is úgy emlékszik, hogy csak napokkal később kezdtek terjedni a helyzet súlyosságát jócskán tompító hírek.
Azt mondták, hogy hazánkra nem veszélyes, de aztán sorra kaptuk a tanácsokat: csukjuk be az ablakot, ne vigyük a gyerekeket homokozóba, kerüljük a tejet, zöldségeket. A sugárzás és radioaktív por veszélyeivel egyébként tisztában voltunk, mivel az iskolában kaptunk kiképzést egy esetleges atomcsapás esetére.
A magas sugárzás értékeket egyébként több olyan olvasónk is megerősítette, aki egyetemre járt, vagy tudományos segédmunkatárs volt.
„21 éves voltam. Az akkori Veszprémi Vegyipari Egyetem hallgatója. A Radiokémiai Tanszék munkatársai magas háttérsugárzást mértek. Később ott írtam a disszertációmat. Szerencsére rám nem volt hatással, de az akkor született gyerekeknél és kisgyerekeknél adódtak problémák sajnos” – emlékezett vissza egyikük.
Sugárfertőzöttséget ellenőrzik a Szovjetunióból hazatérő munkásokon és családtagjaikon a csernobili katasztrófa után, Bécsben, 1986. májusban (Fotó: Leopold Nekula/Sygma via Getty Images)
Ezt alátámasztja két másik hozzászólás is:
„19 éves voltam. Elhallgatták az esetet, csak régebben tudtuk meg mekkora a baj! Barátnőm 7 hónapos terhes volt akkor, megszűnt a baba szívhangja” – idézte fel az első.
20 éves voltam, akkor mentem férjhez. Terhes is lettem abban az évben, de sajnos el kellett vetetni, mert kiderült félidőben, hogy beteg a gyermekem. Többszörösen is. Majd rámentem a fájdalomban.
Valaki aki arról ír, hogy nem beszélhetett róla:
28 éves voltam és az ELTE Szervetlen és Analitikai Tanszékén dolgoztam, az Izotóp laborban. Na ott volt pánik, mert tudták mi történt! Utasítás is volt, hogy mindenki fogja be!
Rejtélyes bőrtünetek
Olvasóink visszaemlékezéseiből az is kirajzolódik, mennyire különböző információk jutottak el az emberekhez. Volt, aki később tudta csak meg, hogy egy ismerőse szülei külügyi dolgozóként jódtablettát kaptak, és a gyerekeket sem engedték játszótérre, miközben sok család semmit sem tudott a valós kockázatokról. Lakótelepeken időről időre műszereket cipelő emberek jelentek meg, akik mértek és figyeltek, a felnőttek pedig csak feszültebbek lettek tőlük.
A balesetet után egy héttel mondták csak be a hírekben a tragédiát. Addig hallgattak mint fűben a szarvasgomba. Azt mondták, hogy Magyarországot minimális mértékben érintette, mert az akkor uralkodó szélirány tőlünk északra vitte a szennyeződést. Aztán mutattak a híradóban olyan képsorokat, hogy a svédek, finnek dobnak ki mindenféle élelmiszert, ami erről a vidékről származott.
– írta egy olvasónk.
Sugárzást mérik egy autón Herleshausennél, az NSZK és az NDK határán, a csernobili katasztrófát követően, 1986. május 4-én (Fotó: Régis BOSSU/Sygma/Getty Images)
Volt, aki különös dolgokra lett figyelmes a ház körül. Egy hatalmas cseresznyefa levelei egyik napról a másikra egy irányba fordultak, majd rövid idő alatt teljesen kiszáradtak, így végül ki kellett vágni, miközben a környező fákon nem látszott semmilyen elváltozás. Mások a kertjükben tapasztalt szokatlan jelenségeket idézik fel:
A rózsák nem nyíltak ki, vöröses por lepte be a teraszt, és még a madarak sem csicseregtek úgy hajnalban, mint máskor.
Vannak, akik a nyaralás alatt tapasztaltak szokatlanul erős bőrpírt, például a Duna-kanyarban töltött napok alatt, anélkül hogy értették volna az okát, és csak később, a hírekből értesültek a csernobili eseményekről. Mások a Balatonnál töltött időszakra emlékeznek, amikor rendkívül gyors és erős leégést tapasztaltak.
Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy nem valószínű, hogy a radioaktív szennyezés érdemben fokozta volna az UV-sugárzást. Inkább arról lehet szó, hogy a későbbi tapasztalatok és a csernobili sugárzás híre sokaknál utólag összekapcsolódott ezekkel a bőrtünetekkel és égési jellegű panaszokkal.
Akkor vittek minket, orosz szakosokat, 6 hetes leningrádi nyelvi táborba. A szülők aggódtak, de nyugtatgatták őket, hogy nem kell félni, nincs veszély. Hadd menjenek a gyerekek Leningrádba! Arra emlékszem, hogy az egész életemet végigkísérő szemölcs kinövések végérvényesen megszűntek a táborozást követően.
– mesélte egyik olvasónk.
Jódtabletta és radioaktív eső
Annak ellenére, hogy a sugárzási szint ekkor volt a legmagasabb, 1986. május 1-én a Magyar Szocialisa Munkáspárt megrendezte az ilyenkor szokásos ünnepi felvonulást. Emberek százezrei – köztük rengeteg gyermek – vonult az utcára, mit sem sejtve a láthatatlan veszélyről.
Egyik olvasónk a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban dolgozott ekkor, és három kisgyermeket nevelt, akiket a hírek hatására már nem szívesen engedett le a parkba, ugyanakkor május 1-jén még nem tudtak a katasztrófáról, így egész nap gondtalanul strandoltak a Palatinuson.
1986. május elsejei felvonulás (Fotó: Glósz András/Fortepan)
Más arról számolt be, hogy pont ekkor kellett elutaznia. Moszkvából hazafelé tartva, keresztül repült a gépe a radioaktív felhőn, visszafelé pedig 30 perccel hosszabb volt az út, és nem a szokásos légifolyosón hagyta el Magyarországot. Úgy tűnik, van, aki viszont örült az olcsó repjegynek:
Arra emlékszem, hogy mindenki mondta le az oroszországi útját, de nagymamám kedvezményes repülőjeggyel utazott Csernobil közelébe. Ennek ellenére majdnem 90 évig élt.
– idézte fel valaki a kommentek között.
Bár a helyzet valódi súlya akkor még nem volt teljesen ismert, már megjelentek óvintézkedések. Többen arról számoltak be, hogy orvos ismerősük tanácsára jódtablettát vettek be. Mások gyerekként éltek át hasonlót:
„Első osztályosként, az iskolában a tanító néni adott nekünk valamilyen tablettát, amit ott helyben kellett bevennünk, anélkül, hogy közölte volna, mi az.”
Mindenki azt mondta a családban: Csernobil, Csernobil! Fogalmam sem volt mi az, de hallottam, hogy jódos vizet kell inni, meg azt is, hogy a várandós nők jódos injekciót kaptak. Később fejfájós lettem, mert nem akartam oviba járni. Anyukám mindig azzal riogatott, hogy „biztos azért van, mert nagyanyáddal az esőben kint voltatok!” Azt éreztem, hogy félnek.
– emlékezett vissza olvasónk.
