Balásy Gyula, a Lounge-New Land cégcsoport tulajdonosa a Magyar Péter testvére által vezetett Kontroll.hu-nak adott interjút, ennek során ajánlotta fel, hogy lemond milliárdos vagyont felhalmozó cégcsoportjáról. Balásy cégei mellett a három magántőkealapban lévő több tízmilliárd forint értékű befektetési jegyeit is felajánlotta az államnak. A NER költéseinek haszonélvezőjeként Balásy sok milliárd forintnyi vagyonra tett szert, a bukott fideszes kormány által megrendelt kék plakátos kampányok fő lebonyolítójaként.
Balásy Gyula közpénzből lett milliárdos
A közpénzből finanszírozott kvázi párt propaganda nyertese most közjegyzői okiratban ajánlotta fel, hogy teljes jogkörrel együtt lemond minden rendezvényszervező, kommunikációs és médiacégében lévő tulajdonrészéről, valamint saját vagyona egy részéről is, az állam javára.

Balásy elmondta, hogy egy közjegyzői okiratban közérdekű kötelezettségvállalást tett. Ennek értelmében mondana le valamennyi rendezvényszervező, kommunikációs és médiacégében birtokolt tulajdonrészéről. Ezeket a vagyonelemeket a vagyoni és nem vagyoni jogokkal együtt adná át az állam részére.
A propaganda cégei ennyit érnek most
Balásy becslése szerint cégcsoportja – a New Land Media, a Lounge Design, a Lounge Event és a Visual Europe – összértéke konzervatív becslés szerint is 80 milliárd forintot ér, jelenleg pedig 100 milliárdos szerződésállománnyal rendelkezik.
A nagylelkű felajánlás hátterében az is állhat, hogy a propagandista cégeinek számláit technikai okokra hivatkozva zárolták. A több milliárd forint blokkolása miatt jelenleg 500 alkalmazottjának fizetését sem tudja elutalni.
Balásy úgy gondolja, hogy az elmúlt években mindent jogszerűen csinált, ezért nem hiszi, hogy tartani valója lenne a Vagyonvisszaszerzési Hivataltól. A NER milliárdosa zokogva adta elő abbéli félelmét, hogy az új keretek között cége életképtelenné válik, ő pedig nem akarja végignézni, ahogy szétesik, amit felépített.
Kép: Kontroll