nlc.hu
Itt & most

Diplomáciai baki: összekeverték Magyar Pétert Orbán Viktorral Lengyelországban

Belezavarodott a nevekbe a lengyel kormányszóvivő, kínos baki lett belőle.
Magyar Péter

Bakizott a lengyel kormányszóvivő, amikor ismertette Magyar Péter lengyelországi látogatásának programját. Adam Szlapka igencsak belezavarodott a nevekbe.

Amikor a lengyel állami hírügynökség munkatársa arról érdeklődött kedden, mely lengyel miniszterek vesznek részt a magyar delegációval való másnapi találkozón, Adam Szlapka a válaszában kétszer is komoly bakit vétett – írja a Blikk. „Orbán miniszterelnök” szerdai látogatásáról, illetve „Orbán miniszterelnök” delegációjáról beszélt, miközben már Magyar Péter a magyar miniszterelnök.

Ugyanazon a tájékoztatón egy másik újságírói kérdésre válaszolva a lengyel kormányszóvivő már helyesen, Magyar Péterként említette a magyar kormányfőt.

Mint a lap megjegyzi, a sajtótájékoztatón nemcsak Szlapka, hanem egy kérdező újságíró is belezavarodott a Magyar–Orbán-névpárba, majd maga jegyezte meg, hogy most már a magyar külügyminisztert hívják Orbánnak.

Magyar Péter „barátok között van”

Magyar Péter szerda délelőtt Varsóban Donald Tusk lengyel kormányfővel tárgyalt. Az egyeztetést követő, közös sajtótájékoztatójukat Tusk azzal nyitotta, hogy Magyar Péter „barátok között van”. A lengyel miniszterelnök szerint a magyar-lengyel viszony hagyományosan szoros, ugyanakkor Orbán Viktor kormányzása alatt drámai mértékben romlott a két ország politikai kapcsolata.

Az MTI tudósítása szerint Tusk fantasztikus győzelemnek nevezte a magyar kormányfő választási sikerét, megjegyezve, hogy régóta várta ezt a pillanatot. Dicsérte a magyar miniszterelnök küzdőképességét, és azt mondta, hogy Magyar Péternek Lengyelországban nemcsak barátai, hanem hívei is vannak.

A magyar kormányfő egyébként budapesti látogatásra hívta június végére a lengyel miniszterelnököt.

Kiemelt fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Ez is érdekelhet:

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top