Sokáig természetes volt, hogy a társadalom a különbözőségeket problémaként kezelte, mintha azok csak plusz nehézségeket teremtenének. A való élet azonban inkább azt mutatja: attól lesz egy közösség igazán erős, hogy többféle nézőpont, tapasztalat és személyiség találkozik benne. A sokszínűség ráadásul jóval többet jelent kulturális vagy generációs különbségeknél. Ide tartozik az is, hogy ki milyen életutat járt be, milyen akadályokkal találkozott, vagy milyen támogatásra van szüksége ahhoz, hogy biztonságban és méltósággal élhessen.
Úgy is működik egy közösség, hogy nem mindenki ugyanolyan
Már egy családon belül is egészen különböző emberek élnek egymás mellett. Van, aki csendesebb, megfontoltabb, más gyorsabban dönt és könnyebben kezdeményez. Egyesek ösztönösen szerveznek, mások inkább háttérből tartják össze a dolgokat, miközben kreatívabbnál kreatívabb megoldásokkal állnak elő.
A hétköznapokban sokszor észre sem vesszük, mennyire egymás erősségeire építünk. Egy jól működő közösséghez ritkán tudja mindenki ugyanazt hozzátenni. Van, aki összetartja a csapatot, más az apró részletekre figyel, megint más képes oldani a feszültséget vagy motiválni a többieket. Egy nyitott és befogadó közeg hosszú távon emberileg és szakmailag is sokkal erősebb lehet.
Szerencsére ma már egyre több vállalat gondolkodik így. A JYSK számára például a sokszínűség és az esélyteremtés nem kampányszerű üzenet, hanem a vállalati kultúra része. A cég hosszabb ideje támogat olyan szervezeteket és kezdeményezéseket, amelyek hátrányos helyzetű emberek életkörülményein próbálnak javítani, miközben a munkahelyi környezetben is kiemelt figyelmet fordítanak az elfogadásra és az esélyegyenlőségre.
Az otthon sokkal több néhány bútornál
A JYSK társadalmi felelősségvállalási programjainak középpontjában az otthonteremtés áll. Az úgynevezett Otthont Teremtünk program keretében a vállalat olyan civil szervezeteket támogat bútorokkal, lakberendezési termékekkel és egyéb adományokkal, amelyek biztonságosabb, emberibb környezetet próbálnak kialakítani segítségre szoruló emberek számára.
Az elmúlt években több nagy szervezettel is együttműködtek: támogatták például az Autistic Art Alapítvány lakóotthonait, az Országos Onkológiai Intézetet, a Magyar Élelmiszerbank Egyesületet, a Magyar Vöröskeresztet vagy a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét is. Emellett helyi közösségeket, családokat segítő szervezeteket és kisebb civil kezdeményezéseket is rendszeresen támogatnak országszerte.
A vállalat a munkahelyi esélyteremtésben is aktív szerepet vállal. Részt vesz például a ROMASTER Programban, amely hátrányos helyzetű roma fiatalokat támogat ösztöndíjjal és mentorálással, illetve csatlakozott az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz is, amely gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok munkaerőpiaci beilleszkedését segíti.

Fotó: Jysk
A „másság” sokszor láthatatlan nehézségeket is jelent
Miközben sokat beszélünk elfogadásról és nyitottságról, számos olyan ember él körülöttünk, aki számára a mindennapi élet még mindig jóval több akadállyal jár, mint másoknak. Fogyatékossággal élő vagy pszichoszociális nehézségekkel küzdő emberek gyakran tapasztalják meg, milyen könnyű láthatatlanná válni a társadalomban.
Sok esetben nem rosszindulatból, inkább bizonytalanságból vagy megszokásból alakulnak ki a társadalmi távolságok. Az emberek egyszerűen nem tudják, hogyan közeledjenek, hogyan kommunikáljanak, vagy nincs lehetőségük valódi találkozásokra. Emiatt azok, akiknek amúgy is nehezebb az önálló élet, még könnyebben elszigetelődhetnek.
Kiknek segít a Lámpás Alapítvány
A Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány több mint harminc éve dolgozik azért, hogy fogyatékossággal élő és pszichoszociális nehézségekkel küzdő emberek minél önállóbb, teljesebb életet élhessenek. Az alapítvány támogatott lakhatási programokat működtet, közösségeket épít, és segít abban, hogy az érintettek ne elszigetelten, hanem önállóan, mégis biztonságos közegben élhessenek.
Az ilyen programok egyik legfontosabb alapja maga az otthon. Egy stabil, emberi környezet sokszor nemcsak kényelmet jelent, hanem kapaszkodót is: azt az érzést, hogy van hova megérkezni, van miből újrakezdeni.
A JYSK és a Lámpás Alapítvány együttműködése pontosan erre épül. A vállalat az elmúlt években több alkalommal segítette már az alapítvány munkáját, 2024 őszén például közel négymillió forint értékű termékadománnyal támogatták egy Kemencén felújított családi ház berendezését. Az együttműködés idén is folytatódott: tavasszal a JYSK munkatársai önkéntes munkában segítettek a bútorok összeszerelésében, májusban pedig újabb, mintegy másfél millió forint értékű bútoradománnyal támogatták az alapítvány egyik új projektjét.

Fotó: Jysk
Egy ház, ami valódi újrakezdést jelenthet
A mostani támogatás egy erzsébetvárosi, Bethlen Gábor utcában található úgynevezett „kiléptető ház” kialakítását segíti. Az ingatlan olyan családok számára biztosít átmeneti otthont, akik korábban válsághelyzetbe kerültek és elvesztették lakhatásukat, de már elindultak az önálló élet felé vezető úton.
A cél, hogy a beköltöző családok biztonságos, teljesen berendezett környezetbe érkezhessenek, miközben segítséget kapnak ahhoz is, hogy stabilabb élethelyzetet teremtsenek maguknak. Az ilyen programok valódi esélyt jelenthetnek az újrakezdésre: arra, hogy a szülők munkát találjanak, a gyerekek családban maradhassanak, és hosszabb távon kiszámíthatóbb jövő épülhessen köréjük.
Az együttműködések értéke ráadásul sokszor túlmutat a tárgyi segítségen. Egy közösen berendezett otthon, egy összeszerelt bútor vagy egy együtt eltöltött nap könnyen olyan emberi kapcsolódásokat teremthet, amelyek lebontják a távolságokat. Ilyenkor derül ki igazán, hogy sokkal kevesebb választ el minket egymástól, mint gondolnánk.

Fotó: Jysk
Nem egyformának kell lennünk ahhoz, hogy összetartozzunk
A valódi közösségek attól működnek jól, hogy a különböző emberek képesek teret, bizalmat és lehetőséget adni egymásnak. Egy családban, egy munkahelyen vagy akár egy támogatott lakhatási közösségben is ugyanaz a legfontosabb: hogy mindenki érezhesse, van értéke annak, amit hozzátesz. Néha egy ötletnek, máskor egy kedves mondatnak, egy közösen eltöltött délutánnak vagy akár egyetlen becsavart csavarnak. A világ ugyanis nem annak ellenére működik, hogy különbözőek vagyunk, hanem éppen emiatt.
Ilyen volt a közös munka, a nevetés, a nehéz bútorok és az apró gesztusok, amelyek segítségével egy házból valódi otthon lett.