Hosszú évek óta valódi hazárdjáték vonattal közlekedni belföldön. A késés mostanra szinte magától értetődővé, amolyan alapvetéssé vált, ha a MÁV-ot vesszük igénybe – a kérdés inkább csak a késés mértéke. Nem csoda hát, hogy senkinek szinte az arcizma sem rezdült, amikor a pünkösdi hosszú hétvége utolsó napján teltházas vagonokkal Kápolnásnyékről vonakodott továbbhaladni a Balatonfüredről Budapestre tartó jármű, melyen én is ültem. Tulajdonképpen az is félóra vesztegelés után merült csak fel bárkiben, hogy egyáltalán miért áll Kápolnásnyéken egy olyan vonat, aminek Székesfehérvár után legközelebb már csak Kelenföldön kellene akár csak jelentősebben lassítania is. De a történetben ez az egyetlen vonat pusztán egy a sok közül…
Az évek, a tanult rutin és tehetetlenség a tömegben néhány félgőzzel elmormogott káromkodáson túl rezignáltságot szült: beletörődve várta a sorsát kisgyerekes család, hétvégén is prezentációt író üzletember, bringával hazafelé tartó családapák és szatyrot markoló idős nénik is. Főleg amikor végül elkezdtünk újra araszolni. Pontosabban addig, amíg elkezdtünk újra araszolni, hogy végül a teljes tanácstalanságba érkezzünk Martonvásárra. Onnan pedig ne is mozduljunk időtlen időn át sehová.
Két héttel az új országgyűlés megalakulása után a Tisza-kormány, azon belül is dedikáltan Vitézy Dávid, a Tisza-kormány közlekedési és beruházási minisztere megkapta első vis major feladatát az idei első kánikulában. Ez pedig több meglepetést is okozott. Volt lehetőségünk első kézből megtapasztalni mindezt. Hogy mik a tanulságok? Soroljuk.
Így zajlott az első MÁV-katasztrófa a Tisza-kormány idején
Pünkösd hétfőn egyetlen cél lebegett lelki szemeim előtt Csopakról hazafelé tartva: kiülni még a teraszra otthon, naplemente előtt. Cikket írni vagy ahhoz anyagot gyűjteni eszem ágában sem volt. Az élet és a MÁV mégis másképp rendelte ezt.
A kápolnásnyéki rostokolás még a megszokott fennakadásnak tűnt. A martonvásári peronon fel-alá bolyongó utasok sora viszont már egyre kevésbé.
A tudás hatalom
Sir Francis Bacon mára szinte agyon használt mondata akkor nyer valódi értelmet, amikor igazán érezzük a súlyát az információnak, vagy épp hiányának. A Kelenföldön kigyulladt mozdony bőven az utóbbiak közé tartozott. Magáról a budapesti helyzetről, illetve annak hatásáról ugyanis fogalmunk sem volt az elakadt vonaton ülve. Fogalmunk sem volt róla, hogy miért nem megyünk tovább, meddig tart a kényszerpihenő, mikor, milyen formában és hogyan érkezik felmentő sereg, ha érkezik egyáltalán.
„Hosszabb menetidőre kell számítani a Kelenföldet érintő vonatok esetében” – állt a MÁV online tájékoztatásában, hozzátéve, hogy egy mozdony kigyulladt, a hibaelhárítás várhatóan a késő esti órákig eltart. Mindez a legkevésbé sem tűnt biztatónak a délutáni órákban olvasva. Látható volt továbbá a tájékoztatásban az is, hogy Tárnokról pótlóbuszok indulnak. Oké, de mi a helyzet azokkal, akik nem jutottak el Tárnokig?
MÁV ügyfélszolgálattal beszélnél telefonon? Felejtsd el, esélytelen. A tárnoki buszpályaudvart tárcsáznád? Sok sikert! Kinyomoznád, hogy milyen busszal, hogyan és mikor tudnál eljutni Martonvásárról Tárnokra egy hasonló helyzet közepén? Sőt még azt is, hogy akad-e ebből a szokottnál több a tömegre való tekintettel? Ne fogadj a jó eredményre.
Arról ne is álmodj, hogy érdemi választ kapsz a kalauztól, hogy bárki bármit is mondana a hangosbemondón, hogy a vonat vezetője pedig akár egyetlen megnyugtató (vagy akár nyugtalanító) mondatra is méltatna a mikrofonján keresztül. Esélyed nagyjából a következőkben merülhet ki, legalábbis így tűnt a rendelkezésre (nem) álló információk alapján:
- találsz olyan rokont vagy barátot, aki hajlandó és fizikailag képes érted jönni autóval,
- elég bátor és szerencsés vagy egy sikeres autóstophoz,
- akad elegendő vized, időd, idegrendszered, lehetőséged és türelmed ahhoz, hogy akár éjszakáig várj,
- van elég pénzed és/vagy újdonsült, vonaton szerzett sorstársad ahhoz, hogy taxit rendelj, mely biztosan eljön érted/értetek és Budapestre visz.
Pünkösd hétfőn ezrek rekedtek a MÁV fogságában (Forrás: Getty Images)
Utóbbiból végül verbuválódott is csapat: Martonvásár-Budapest 14 ezer, szétosztva négy utasra még csak nem is drámai. Végül aztán nem sokkal távozásuk után egy szemfüles utas felfedezte, hogy a vonat ablakából buszok látszanak, melyek sorban kezdenek gyülekezni. Ezúton is hálás köszönet azért, hogy az örömhírt megosztotta utastársaival is. A hangosbemondónak, a kalauznak, a vonat vezetőjének ugyanis nem sikerült még ezt sem megugrania. Ahogyan a hiába frissítgetett netes tájékoztatásnak sem.
Így történt azután, hogy állva kapaszkodva és egymás hátának feszülve, BKK buszokon vágtatva az autópályán végül csaknem 3 órás késéssel Kelenföldön találták magukat annak a vonatnak az utasai, akik közé én is tartoztam. Egyetlen vonat azonban ez csupán a sok érintett közül.
Tragikus szimbólumok sorával ér fel mindez, melyet többek között Lázár János hagyott ránk. A tanulságok levonása viszont éppen ezért (is) különösen szükségszerű.
Lehetett volna másképp
Nem kérdés, hogy a MÁV (is) súlyos teendők tömegével várta új gazdáit. Csodát tenni néhány nap, néhány hét, sőt még néhány hónap alatt sem lehet. Még akkor sem, ha teljesen abszurd módon a Fidesz frakció máris elégedetten csettintve háborodik fel. Végre lehet megint hőbörögni jó néhány állampolgár egyetértésében reménykedve, újra.
A bajba jutott emberek tájékoztatásának azonban nem kérdés, hogy tényleg kiemelt fontosságúnak kell lennie. Igen, legalább annyira kiemelt a fontosságú, mint kivitelezni magát a megoldást. Bizonyos helyzetekben ugyanis nem (csak) arra van szükség, hogy megtudjuk, mit sikerült már mostanra elintézni. Sokkal inkább arra, hogy mi az, ami már folyamatban van.
- „Zajlik a pótlóbuszok elosztása minden pályaudvarra”? Nagyszerű!
- „A következő 1 órában pontos tájékoztatást adunk arról, hogy melyik állomáson hol és milyen buszra tudnak majd felszállni utasaink”? Megnyugtató.
- „A hiba elhárításáig félóránként friss információkkal szolgálunk a mentesítő járatok érkezéséről, helyszínéről és időpontjáról”? Köszönjük.
Protokoll, infrastruktúra és erőforrás híján mindez persze szinte megugorhatatlannak tűnik. Lehetetlennel viszont nem ér fel, és bízzunk benne, hogy legközelebb (a leköszönő rendszer kapcsán ne legyenek hamis illúzióink: lesz repeta) már ezt is sikerül majd megugrani.
A Fidesz pozícióra talált
Egészen szürreális ebben a helyzetben látni a Fidesz frakció kommunikációját, mely máris kikéri magának a múltra mutogatást évtizednyi gyurcsányozás után. Különösebben új mondatfordulatokat sem volt szükséges felépíteniük az elmúlt hetekben, hiszen az ellenzéki kommunikációból valójában soha ki sem léptek. Csak a Soros, Brüsszel és Ukrajna szavakat kellett lecserélni. A MÁV tragikus állapotáról pedig jótékonyan megfeledkezni akár bravúrosnak is tűnhetne, ha nem őrizne emlékeket immár az internet, sőt ilyen rövid időtávban még a túlterhelt emberi agy is.
Megdöbbentő reakciók sora
Vitézy Dávid megszólalt. Akkor is, amikor értesült a bajról, akkor is, amikor a helyszínen volt már. Nem ehhez szoktunk hozzá. Ahhoz pedig végképp nem, hogy utólag is levonta a konzekvenciákat. Krízist kezelt, reagált, sőt még tanulságot is értelmezett. Magyar Péter pedig csaknem szinte párhuzamosan elnézést kért az érintettektől.
Ízlelgessük mindezt. És persze várjuk, sőt várjuk is el a változást, annak egyes elemeit akár már egy közelgő krízis kapcsán is. De addig is ízlelgessük.
