Előzetes bejelentés nélkül jelentek meg az ügyészség nyomozói a Fidesz szervereit biztosító központban Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint. Azzal a szándékkal érkeztek, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait, közölte Havasi az MTI-vel.
Havasi Bertalan szerint nem hátrál meg a Fidesz
Havasi Bertalan a közleményében azt írta: ilyenre 1990, a kommunizmus vége óta nem volt példa Magyarországon.
„Az önkényuralom a mai napon szintet lépett” – értékelt.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint kudarcot vallott a Tisza Párt terve, hogy a Fideszt és az önkénnyel szembeni ellenállást politikai eszközökkel felszámolja, ezért a Tisza most a Fidesz „jogi ellehetetlenítésére tesz kísérletet”.
Közölte: a Fidesz sem a politikai, sem a jogi fenyegetésnek nem enged, nem hátrál és kiáll a Tisza Párt erőszakos önkényével szemben.

Havasi Bertalan (Forrás: MTI Illyés Tibor)
Magyar Péter is reagált
A hírre Magyar Péter is reagált, aki Facebookon közzétett bejegyzése alapján szintén Havasi Bertalan nyilatkozatából értesült a történtekről, és várja az ügyészség tájékoztatását.
Ezt mondja az ügyészség
A 24.hu megkeresésére Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője cáfolta, hogy nyomozó ügyészség a jelzett eljárási cselekményeket folytatná.
Közben megtudtuk, hogy nem a nyomozó ügyészek, hanem a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség által folytatott Nemzeti Kulturális Alappal kapcsolatos botrányról van szó.
Bodó Mrianna, a főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt felelte:
„A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség folytat nyomozást az NKA ügyben hűtlen kezelés bántette és más bűncselekmények miatt folyó ügyben. Ezen eljárás során került sor a kérdésben említett eljárási cselekményekre, Erről azonban az eljárás érdekei miatt részletesebb tájékoztatás nem adható” – mondta a szóvivő.
Már letartóztatás is történt az ügyben
Ebben az ügyben tartóztatták le június végén Bús Balázst, az NKA volt alelnökét. Bús először 2021-től 2024 elejéig dolgozott az NKA alelnökeként, majd 2024 őszétől töltötte be újra ezt a pozíciót, ahonnan az NKA-botrány fokozódásával lemondással távozott.
A Nemzet Adó-és Vámhivatal (NAV) magánszemélyek feljelentése után indított nyomozást, mert a gyanú szerint az NKA döntéshozó testülete 2024 decemberétől a törvényeket és szabályokat durván megszegve 1079 darab, mindösszesen 17 milliárd forintot meghaladó összegű támogatásról döntött.
Június 23-án – az NKA-botránnyal összefüggésben – 6 személyt őrizetbe is vettek: Bús Balázs, az NKA volt alelnökét, az NKA-nál futó pályázatok lebonyolításával megbízott intézmény, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) főigazgatóját és kabinetvezetőjét, valamint annak a kiemelt bizottságnak a 3 tagját is, akik a 17 milliárd forint kiosztásáról is döntöttek.