1. Ha más hivatást kellene választania, mi lenne az?
Egy barátom édesanyja tizenhét éves koromban megkérdezte, mi lennék legszívesebben, akkor azt feleltem: világcsavargó. Jönni, menni, látni – megszeretni tájakat, embereket, ízeket. Ehhez képest ennek a fordítottja is igaz volt rám! Rajongtam Lao Ceért, aki azt mondta: „Egy bölcs a szobában ülve is megismeri a világot.”
2. Mi a kedvenc idézete?
Arany Jánost gyakran idézem, most a Tanulság című verse jutott az eszembe:
„Rossz szememről egy nagy könyvben
Míg megkérdem a tudást:
Jó tanácsot nem lelek, de
Kapok új szemgyulladást.
Most tanács is, tanulság is
Ebből könnyen vonható:
Tűrj pihenve; a természet
A legjobb útmutató.”
3. Mi a legértékesebb tulajdona?
A szemüvegem! Ez már a korral jár. Reggel az ember felébred, és az az első kérdése: hol van? Már hármat is használok belőle.
4. Hová költözne el legszívesebben és miért?
New Yorkba, ahol még soha nem jártam. Nagyváros, nagyszerű múzeumok, Brooklyn, Woody Allen, Manhattan. A szabadság maga – nem csak a Szabadság-szobor miatt. Nyüzsgés, ezerféle ember. A multikulturalitás megszállott híve vagyok. Biztos vagyok benne, hogy a világ jövője ez, ahol a földgömb az egységet jelenti. Ennek a látomásnak pedig New York egy előképe.
5. Mi az a tulajdonság, amit a leginkább kedvel a másik nemben?
A kiterjesztett jelenlét. A legértékesebb nők tényleg itt vannak, egész személyiségükkel. Sőt! A kozmosszal is összekötnek minket, ők még jobban benne élnek a természetben, például tudnak szülni. Számukra természetesebb a transzcendens világgal való kapcsolat.
6. Sokan, sokfélét írtak, mondtak már önről. Ki volt az, aki a legjobban elkapta az ön lényegét?
Nemrégiben az Élet és Irodalom című hetilapban Zoltán Gábor olyan könyvekről írt az Ex Libris rovatban, amelyek számára az utóbbi időben fontosak voltak. Megemlíti több kötetemet. A színészi hatás eszközeiről azt írta, nemzedékek számára volt orientáló. Ilyenkor büszke az ember, hízik a mája. Mégis, amit a Széchenyi-könyvemről írt, hogy az ezredforduló egyik legjelentősebb regénye, ez érintett meg a legjobban. Van olyan év, amikor csak egy fogy belőle, van, hogy kettő. Idén azonban hihetetlen emelkedést mutatott: 13 kelt már el. Tizenhat éves koromban határoztam el először, hogy írok Széchenyiről. Akkor romantikus okom volt rá: egy napon születtünk, szeptember 21-én, igaz, én valamivel később. Azóta dédelgettem ezt a vágyamat.
Fotó: Korponai Tamás
7. Mit csinál legszívesebben olyankor, amikor nem kell csinálnia semmit?
Alszom, merengek, sétálok, olvasok, zenét hallgatok és mosogatok. Van ugyan mosogatógépünk, mégis hiányzik az embernek, hogy a kezével csináljon valamit rendszeresen, és létrehozzon valamit! Ha mást nem, akkor tiszta edényeket. Eszembe jut Németh László, aki imádott mosogatni. Azt írta, hogy ez a magas vérnyomásnak nagyszerű ellenszere…
8. Mi az a téma, ami a leginkább idegesíti?
A „mi lett volna, ha…” – ez a típusú visszatekintő nyavalygás. Ami nem áll ellentétben azzal, hogy időnként visszanézünk és felmérjük a dolgokat.
9. Mi az az emberi hiba, amit a legkönnyebben tolerál?
Lustaság, rendetlenség. Mély meggyőződésem, hogy e nélkül nincs igazi tevékenység. „Lásd meg a legnagyobb fokú tétlenségben a legnagyobb tettet, és a legizgatottabb tettben a legnagyobb tétlenséget” – szól az indiai bölcsesség. Az európai kultúránk a legtöbb esetben izgatottan nem csinál semmit, míg más kultúrák tétlennek látszanak, mégis nagyszerű eredményeket hoznak létre. A túlzott munkamánia sem üdvözítő.
10. Ha újraélhetné élete egyetlen pillanatát, melyik lenne az?
Erre természetesen nem lehet válaszolni. Minél öregebb az ember, annál kevésbé. És én már vénséges vén vagyok. Mi villan be az agyamba mégis? Az, hogy a Jókai Lóri barátomtól kölcsönkapott albérleti szobában hajnali négy órakor törülközőket vasalok. És egyszer csak csöng a telefon, és értesít engem a doktor úr, hogy megszületett a fiam: Dani, első gyermekünk. „Bocsánat, hogy felkeltettem!” – mondta ő. Persze nem keltett fel, mert szorgalmasan vasaltam, vártam a jó hírt. Ráadásul valaki azt mondta, vasalni kell, mert ez öli a baktériumokat. A vasalásnak egyébként elvi ellensége vagyok. A mai világban erre nincs idő, különben megőrülünk, és ez nem csak a vasalásra vonatkozik. Nem lehet úgy ellátni a családot, mint amikor nagy családok éltek együtt vagy nagy cselédség volt.
+1. Kinek a tehetségét irigyli?
Az ember mindenkinek a tehetségét irigyli, de olyan hedonista vagyok, hogy ha egy igazán tehetséges író könyvét olvasom, vagy egy igazán nagyszerű filmet, színdarabot látok, az irigységemet elsöpri az élvezet!
+2. Mi a kedvenc könyve és miért?
Kedvenc könyvem nincs. De amit az ember éppen olvas, az mégis kedvenc. Amit most élvezek, amiben fantasztikus részekre bukkanok, a barátomról, Vázsonyi Vilmos életéről szól. Egy felesleges ember élete címmel született belőle könyv. Az elmúlt két évszázad Európájáról, emberéről, kultúrájáról szól. Kíméletlenül őszinte, de az ítéletei telitalálatok. Sokáig kerestem, végül a családomtól kaptam meg a születésnapomra.
+3. Mi volt élete legfájdalmasabb élménye?
Azt hiszem, de erre csak évek múlva jöttem rá: apám halála. Ő állt hozzám a legközelebb, és amikor meghalt, akkor apai barátom, Török Sándor jött el hozzánk és imádkozott a test mellett. Akkor nem éreztem semmit. Azt mondják, hogy a temetésen sárga és zöld voltam, szörnyen néztem ki. De akkor sem éreztem semmit. Ám évekkel később egy éjjel arra ébredtem: rázkódok a zokogástól, tiszta víz a párna a könnyeimtől. Apámmal találkoztam álmomban, aki bricsesznadrágban volt, ahogy valaha kirándult vagy vadászott, és beszélgettünk. Ebből következtetek vissza, hogy úgy kezeltem, fojtottam el, mintha semmit sem éreznék.
+4. Hisz a halál utáni életben?
Abszolút! Mást nem is tudok elképzelni. Bár maximálisan világi embernek tartom magam. Egyszer réges-rég, egy mélyen hívő barátommal ültünk egy éjszakai járatú villamoson, és arról beszélgettünk, hogy van-e halál utáni lét. Ő azt mondta, elképzelhetetlennek tartja. Én, a szkeptikus viszont: másképp elképzelni sem tudom, evidencia, hogy van! Azóta is így vagyok ezzel. El nem tudom képzelni, hogy a halál után kész, vége. És a gyerekek sem így képzelik el. Ők is el tudják fogadni, hogy visszatérünk: víz lesz belőlünk, patak, felhő…
+5. Ki játszaná önt az életéről szóló filmben?
Woody Allen. Szemüveg, hipokrízis, humor, szarkazmus, irónia-önirónia és mélybe látás. Ami nem biztos, hogy nekem van, de szeretném, ha lenne.
 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
