Aktuális
Szponzorált tartalom

Így taxiztunk a rendszerváltás előtt – Nosztalgiázz velünk!

Több mint 100 éve taxizunk, az idők folyamán azonban, ahogy a városok látképe, úgy a taxik is változtak. Ilyen volt taxizni a múlt században!

Nagyapáink és nagyanyáink is taxiztak, sőt, már a dédszüleink is, de akkor még egészen másként közlekedtek az utakon. Ülj be az időgépbe, és nosztalgiázz egy kicsit régi, Fortepanos képekkel!

1915-ben, 2 évvel az után, hogy megindult a magyar utakon is a taxizás, az urak elegánsan pattantak a taxikba, és a taxisofőrök is ennek megfelelően vártak a fuvarra.

Budapesten a Déli pályaudvar előtt már a a múlt század elején is volt taxis droszt. A várakozó taxik a képen az Alkotás utcában állnak 1932-ben.

1935-ben még nem volt akkora a forgalom, mint napjainkban, alig volt kocsi az utakon, de a taxi népszerű közlekedési eszköznek számított. A képen a XI. Kosztolányi Dezső tér, az akkori Lenke tér 5., balra a Bartók Béla – akkoriban Horthy Miklós – út, jobbra a Bocskai – annak idején Lenke – út kereszteződését láthatod.

A Keleti pályaudvarra nagy csomagokkal érkező utasoknak jól jött a taxi. A fotó a Kerepesi út, a Keleti pályaudvar érkezési oldalán készült, háttérben a Park hotellel 1937-ben.

 

Felismered Budapest egyik legszebb részét? A fotón az Andrássy utat láthatod a Bajcsy-Zsilinszky (Vilmos császár) út felől nézve 1938-ban.

Nem akármilyen taxit láthatsz, hanem egy Mercedes taxit 1938-ból, az Alagút utcában, jobbra a Pauler utca torkolata.

A 20. század derekán az esküvők népszerű kelléke volt a taxi. A felvétel a Szent István-bazilika főbejárata előtt készült, balra a Hercegprímás (Wekerle Sándor) utca a Deák Ferenc tér felé nézve.

Várakozó taxis lapozgatja az újságját 1949-ben a VII. kerületben, az Erzsébet körút 2. számú ház előtt.

Skoda 1102-es típusú taxi kanyarodik a XIV. Thököly út – Stefánia (Vorosilov) út kereszteződésben 1950-ben.

A  Teréz (Lenin) körút – Király (Majakovszkij) utca sarkán áll egy Renault Juvaquatre típusú taxi. A közért a mai napig megvan, de már más néven. 

Ezen az 1955-ös képen több érdekesség is felfedezhető: a kép a Március 15. téren a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom előtt készült, háttérben a a lerombolt Erzsébet híd pesti hídfője.

1955-ben a Rákóczi út és a Blaha Lujza tér még jó környéknek számított. A háttérben a Nemzeti Színház, és egy, a fotóst kiszúró taxis.

Esküvőből sosem elég: 1958-ban sem hagyott alább a házasulási szándék. A fotó a Bakáts téren, az Assisi Szent Ferenc-templom főbejárata előtt készült.

A képen a rendszerváltás előtti egyik leghíresebb áruházunk látható: az Úttörő Áruház a Kossuth Lajos utca 9. szám alatt állt 1959-ben. A vásárlókat gyakran szállították haza nagy pakkokkal a taxik.

A taxikat kicsik és nagyok is használták: Öv utca az Erzsébet királyné útjánál 1960-ban.

Taxióra 1961-ből, ami nélkül el sem indult volna a taxizás.

A ’60-as években az Erzsébet (Lenin) körúton gyakran volt utas, aki taxira várt.

1966, Kerepesi út taxiállomás a Keleti pályaudvar érkezési oldalánál

1972-es budapesti forgatag: Szabad sajtó út a Ferenciek tere (Felszabadulás tér) felé nézve, balra a Váci utca torkolata

A rendőrök taxist igazoltatnak 1975-ben a Kelenhegyi út 58-as szám alatt, a Búsuló Juhász Étterem előtt.

De nemcsak a hatóság vigyázott az utasokra, hanem a Főtaxi saját ellenőrei is, akik gyakran szondáztattak.  A fotó 1978-ban készült a Rákóczi úti taxiállomáson az Akácfa utcánál.

1989. június 16-án a Hősök terén az ’56-os hősök újratemetésekor sokan jelen voltak.

A fotó 1990-ben, 29 éve a Baross téren a Keleti pályaudvar indulási oldalánál készült – mintha ma lett volna…

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top