Életmód

Halleluja-diéta: fogyókúra a hit erejével

A diéta egyik legfontosabb eleme nem más, mint a hit. A biblikus szakácskönyvek pedig pont erre alapoznak.

Szerte a világban emberek ezrei követik azt a speciális diétát, ami nem máson, mint a Biblián alapszik, s amihez számtalan biblikus szakácskönyvet is készítettek már. A különleges diéta azon a nézeten alapszik, hogy azokban az időkben nem voltak elhízott emberek, Jézus szava pedig elég erőt adhat a hívő ember számára, hogy tudatos életmódra váltson. A halleluja-diéta követői úgy vallják, hogy isten nem azért és nem úgy alkotta meg az embert, hogy az drogokkal, illetve rossz, kártékony ételekkel mérgezzük.

Halleluja diéta: fogyókúra a hit erejével

A Mit enne Jézus? című szakácskönyv például pont abban segít, hogy helyes táplálkozással, testmozgással és sok imádsággal el tudjuk érni a változást. Nem árt tudni, hogy a halleluja-diéta nem piskóta, olyan összetevőkre alapoz, amiket a biblia említ, az ételek 75 százalékát pedig nyersen kell elfogyasztani.

A biblikus étrend elkészítése pofonegyszerű, reggelire meg kell inni egy pohár jó minőségű zöld árpalevet, ebédre zöldség és gyümölcs jár, míg vacsorára nyers saláta és főtt étel. A vacsorához sárgarépalé dukál. Fontos, hogy a naponta elfogyasztott ételek 15 százaléka legyen csak főtt étel, a több nyers, feldolgozatlan. Ezek biztosítják ugyanis az energiát, ami a szervezet egészséges működéséhez szükséges.

Néhány engedélyezett étel, ital

Engedélyezett italok: frissen facsart levek, árpalé, víz, mandulatej, koffeinmentes gyógynövényteák…
Gyümölcsök: friss és aszalt gyümölcsök…
Zöldségek: friss vagy mélyhűtött nyers zöldségek wokban elkészítve, krumplival tálalva
Gabonafélék, magvak és diók: köles, granola, lenmag, mandula, dió, szotyola…
Olajak, zsírok: szűz olívaolaj, citromolaj, lenmagolaj, avokádóolaj…
Fűszerek: gyógy- és fűszernövények, fokhagyma, petrezselyem, só…
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top