Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Fogyókúra terhesen?!
sziasztok!
tegnap egy új dokinál jártam, aki meghallotta, hogy 9 kilót híztam már a terhességem alatt és teljesen kiakadt. jelenleg a 25. hétben járok. azt mondta, hogy konkrétan most fogyjak le heti 1 kilót, mire 4 hét múlva találkozunk legyek 4 kilóval kevesebb, mint most. heti 2 nap gyümölcsnapot javasolt, szerinte csak almát egyek egész nap.
szerintetek ez tényleg indokolt és normális????
nem mondom, hogy kevés a 9 kiló és azt is tudom, hogy árthat a babának, ha sokat szedek magamra, de én hízásra hajlamos tipus vagyok. most úgy eszem, hogy reggel egy joghurt, délben rendes ebéd, 5-fél 6kor vacsora, ami max 1 db zsömle. este 9 felé 1 almát még azért lenyomok egy kis sajttal. nasi nagyon ritkán, nem is nagoyn kívánom. ez tényleg olyan rengeteg?
mozgok heti 2x, 1 jóga és 1 torna formájában.
nem akarom elhinni, hogy jót tesz a fogyókúra a terhesség 6. hónapjában...
köszi a válaszokat!
HŰHA! Azóta már iskolás az a gyermek és csini az Anyuka....végigolvasom, ha jobban ráérek...
Sziasztok! Igazából én ide csak kibicként írok, már sok-sok éve túl vagyok a babavárás "nehézségein". Kicsit irigykedem is rátok Viszont a topik téma érdekes, és mivel én is fogyókúrázom, össze olvasok innen-onnan dolgokat. Mivel most a Premium Diet fogyókúra programjával FOGYOK , olyan oldalakon böngészek, ahol ezt a diétás port forgalmazzák, és ott ezt írják a kismamák fogyókúrájáról: különösen fontos, hogy figyeljenek az alultápláltság elkerülésére! Fogyókúrázni ilyenkor is lehet, de csak ésszerűen, ellenőrzött körülmények között, a megfelelő mennyiségű fehérje, ásványi anyag és nyomelem bevitele mellett!
Ha valekit érdekelnek a további részletek, a www.jopatikus.hu/gyik oldalon olvashat róla.
Én a 16. héten vagyok eddig 2 kilót híztam ennek örülök, mert az előző terhességem a végére több mint 30 kg-ra sikeredett. Szerintem fogyókúrázni az azért túlzás. Persze figyelj oda és tornázz heti mondjuk 3-szor kismama tornát de ennél többet azért nehogymár kelljen. Egyébként érdekes összefüggések vannak a terhesség és a gyerekkori elhízás közt Dr Wacha Judit írt róla érdemes elolvasni neten probiotikumok és a terhesség c. van. Nézz ki valami jó kis étrendet a a netről, és tornázz amennyi csak jólesik ha meg nagyon goromba az orvos akkor keress másikat! nem vagy köteles hallgatni az ilyet!
Sziasztok 😁 35 čves vagyok čs babŕt vŕrok .kb 7 -8 hetes vagyok orvosnŕl mčg nem voltam mert Nčmetorszŕgba vagyok de itt nincs biztosětŕsom.
Az lenne a kčrdčsem hogy normŕlis e hogy kb 4-5 kg hěztam.össze vissza eszek mindent čs mŕr most jňval nagyobb a pocim mint előtte. Ez ěgy normŕlis? Első baba lessz ...amůgy alapbňl volt rajtam 6 kg minusz
..ez ěgy ok?
A terhességi toxémia jelei:
- magas vérnyomás (neked ezzel szemben alacsony a vérnyomásod)
- vizesedés (nem vizesedsz)
- terhességi cukorbetegség (jó lett a cukrod)
- fehérje, (gyulladásra utaló jelek) a vizeletben (?)
- túl nagy súlygyarapodás (nálad ez sem mondható el)
Ezek után tényleg azt mondom, keress egy hozzáértő dokit, egy olyat, akire rá mered bízni magad és nem stresszeltet végig a várandósság alatt!
Csibelány, ne legyél depis emiatt, sz**d le az ilyen hozzáállású dokit. Pont ma kaptam a 27. heti hírlevelet egy oldalról amire fel vagyok iratkozva, érinti a témát, egy idézet belőle:
"A terhesség nem a fogyókúra időszaka. Még ha túlsúlyos lennél is, a fogyás árt a babának, mert az anya zsírtartalékainak elégetése során bizonyos, a kicsire káros toxinok szabadulhatnak fel."
Szóval ne idegeskedj, egyél normálisan, mindent, szénhidrátot, fehérjét, zsírt is. Nem tudom milyen indíttatásból akar fogyasztani téged a doki, az sem normális indok hogy félt a cukortól, én mint írtam terhességi cukros lettem, pedig 27. héten csak 1,2 kg-val vagyok több mint terhesség előtt (a terhelés a 16. héten volt, ekkor meg még kevesebb is voltam 2 kilóval, mert 7.-12. hét közt szinte semmi nem maradt meg bennem), és a cukros terhesgondozáson sokkal több normál/sovány kismamát látok mint túlsúlyosat, szóval nem attól leszel terhességi cukros ha rengeteget hízol (és fordítva is igaz, ha keveset hízol, akkor is lehetsz az), ez egy csomó más tényezőn is múlik, amiből a túlsúly csak egy összetevő, sokkal inkább hajlamosít pl. a családban már előfordult cukorbetegség.
Úgyhogy lazíts és élvezd a várandósságot, és keress másik dokit.
szóval most vagyok 70 kiló és 168 centi.
cukrom terhelés után 5 lett, a vérnyomásom kórosan alacsony, nem vizesedek. szóval indokot azt nem találtam a doki javaslatára. a terhességi toxikózistól vagy mitől félt.
beszéltem a védőnővel, kedden találkozunk, megbeszéljük mi legyen, de annyit elmondott, hogy eszembe se jusson gyümölcsnapozni. most azt találtam ki, hogy mától keddig felírom neki, hogy mit és mikor eszem.
köszönöm a hozzászólásokat, nagyon depis hangulatban vagyok, mert tényleg annyira odafigyelek, hogy mit és mennyit eszem.
Őszinte legyek? Amit írtál jelenlegi étrendenről, én nem-terhesen is csontsovánnyá fogynék mellette. Miből kéne visszavenned?
hmm.. az első gyereknél nekem is ezt javasolta 3 kg hízás után, betartottam a fogyókúráját, pár nap múlva elájultam. Orvost váltottam és ez utóbbinál szültem makk egészséges gyereket :)
A harmadiknál 150 gr szánhidrát (kevesebb mint 1000 kcal) napi fogyasztás mellett 9 kg -ot híztam egy hónap alatt (diéta alatt fogant meg) azt mondta hagyjam abba a diétát úgysem tudok vele mit csinálni. Igaza volt, nem ettem sokat utána sem mégis 35 kg híztam.
A középső gyerekkel mindent ettem, amit megkívántam és 12 kg híztam összesen; szvsz ez terhességenként változik.
Ha egészségesen, normális mértékkel, változatosan eszel, akkor nem lesz gondotok:)A terhesség alatt drasztikusan megváltoztatott étrend méreganyagokat szabadít fel a testedből (fogysz) ami a babához is bejut, ezért nem javasolják általában a fogyókúrát.
NE.
valts orvost.
(a 9 kiloval semmi gond, NE add le!!)
csibelány: Nekem ez nagyon furcsa. Én a második terhességem 6. hónapjától szigorú diétán voltam, mert cukros lettem.
De ez a gyümölcsnap baromság - hiszen az egy csomó gyorsan felszívódó
szénhidrát!!!!A heti 1 kg fogyás is veszélyesnek tűnik, hacsak nincs nyomós indoka.
Tényleg, mivel indokolta a doki a diétát? Mert nagyon nem mindegy.Cukor? Magas vérnyomás? Túlsúlyos vagy?
Inkább beszélj egy másik orvossal, ill. dietetikussal.
Más orvost keresnék én is. Terhesen a 25. hét után már nem fogyunk. Amúgy azért az is érdekes lenne, hogy hány kg vagy és hozzá hány cm. Mennyivel kezdted ilyesmi. Beszélj esetleg a védőnőddel is erről az egészről.
Előre bocsátom, hogy nem vagyok, és soha nem is voltam még várandós.
DE!
Elképzelni nem tudom, hogyan lehet terhesen heti 1 kilót fogyni?! Egy normális diéta + heti 3-4 edzés ehhez a minimum NORMÁL állapotban.
De hát a babóca folyamatosan növekszik a pocakodban! És még így is fogynod kéne heti 1 kilót. Ha mondjuk a baba (+víz és egyebek) nőnek 0,5 kg-t, akkor neked 1,5 kg-t kéne leadnod máshonnan... Hát az meg normál fogyókúrázó embertől is nehezen várható el, nemhogy várandós kismamától.
Válts orvost! Ez egy sarlatán barom.
Basszus, oké, lenyelem, hogy ilyen fitnesses hülye őrület van, de legalább a születendő gyerekeinket ne károsítsák már vele!!!
Ilyen egy barom dokit!!!
Ami étrendet leírtál, az így is elég soványka - a 9 kiló meg szerintem egyáltalán nem sok. De ilyet, hogy fogyókúrázni...normális az ilyen? Hogy adhat valaki ilyen javaslatot????
Oké, árthat a babának (talán), ha sokat szedsz magadra, de ez a "sok" ez nem 9 kiló lenne, hanem mondjuk 25 vagy 30.
Amúgy sajna tényleg vannak ilyen elvetemültek - nekem egyszer, mikor egy hónap alatt 2 kilót híztam (terhesség alatt hízni, ki látott még ilyet), úgy, hogy előtte az állandó hányinger miatt fogytam is, pedig vékony vagyok, és mikor végre elkezdtem hízni, azt mondta az asszisztens a terhesrendelésen, hogy vigyázzak, kevesebb szénhidrát, meg ilyenek. Mondom, mi vaaaaan????
(Én összesen 13 kilót híztam - ebből közvetlenül szülés után lejött azonnal 10, most 4 hónapos a gyerekem, véletlenül megméretzkedtem, már ugyanannyi vagyok, mint terhesség előtt. És engem akartak volna diétára fogni, képzelheted...)
ez hülyeség! terhesen nem javasolt csak gyüm. napot tartani. egyél kevesebb szénhidrátot, több fehérjét. teljesen iktasd ki a fehér lisztet, cukrot az életedből.
nekem utolsó hónapban szólt a doki, hogy túllőttem a célon (24 kilót híztam) fogjam vissza magam. akkor 1 hó alatt fogytam 1 kilót, úgy hogy a baba olyankor gyarapszik a legtöbbet.
Ez a doki hülye, már bocs!
Arra figyelmeztessen, hogy figyelj jobban oda a táplálkozásra és ne vigyél be annyi szénhidrátot, esetleg mozogj picit többet, de hogy 4 hét alatt fogyj 4 kilót???? Mit képzel mégis?
Mikor az első kisfiamat vártam, a 25. héten +10 kg volt rajtam, aztán még feljött 10, szóval összesen 20 kilót híztam. Tudom, hogy sok, de aztán szoptatás után tornával és diétával visszaállt az eredeti súlyom.
Most a második kisfiúnkat várom, a 38. héten vagyok, +12-13 kg jött fel, de most jobban odafigyeltem, igyekszem nem bevacsizni, este inkább csak gyümölcsöt eszem.
Szóval azt mondom, fő a mértékletesség, de fogyókúrázni nem szabad!
Csak almat enni terhesseg nelkul sem normalis! 1200 kcal-nal kevesebbet sem szabad baba nelkul sem, megbosszulja a szervezet (tapasztalat)! Azt meg megneznem, hogy eszel 1200 kcal-t almabol...
En biztos nem tennem ki ilyen torturanak a babamat, de meg magamat sem! A doki meg eljen alman maga, ha akar
ez egy TÖMÉNY BAROMSÁG!!!!!!!!!!! Tilos fogyókúrázni a terhesség alatt! Nyilván, odafigyelhet az ember, hogy ne hízzon túl sokat, de sokszor nem rajtunk múlik. Diétázni lehet - sőt, sokszor kell is, főleg, ha a cukor elszáll -, iktatsd ki a fehér liszttel és cukorral készült ételeket, a banánt és szőlőt/mazsolát, egyél naponta 5-6szor kisebb adagokat, legyen benne szénhidrát is, de elsősorban lassan felszívódó, jó széndhidrát, barna rizs, teljes kiőrlésű cuccok és sok-sok zöldség - 3 nagyobb és 3 kisebb étkezés reggel 7től 3 óránként - és automatikusan be fog állni a súlyod.
Amíg a baba rendben van odabenn és a cukrod is jó, addig nem kell aggódni. Van, aki 30kg-t hízik és semmi baja nem lesz, más 6ot. Egyéni. Én összesen 9kg-t híztam a terhességem alatt, pedig én aztán, hogy finoman fogalmazzak, tojtam az egészséges étkezésre - képtelen voltam diétát tartani, pedig PCOS-ként nekem elvileg kötelező -, fehér kenyeret ettem krumplival és sacher tortával "öblítettem", a kislányom pedig teljesen átlagos méretekkel - 52 centi, 3180g - és makkegészségesen született meg.
A babócához gratula
Ne, ne ne!!! Elnézést, de sztem ez őrültség!!!! Én 15 kgt híztam összvissz, mondták is még a végén is, h nem is látszik rajtam semmi!! De nem fogyiztam, ettem ezerrel mindent, sok péksütit, meg minden egyéb meleg kaját stb!! Jó, ne egyél rengeteg édességet - a cukrosság miatt erre nagyon figyeltem, meg is úsztam!! De miért fogyóznál?? Hallottam olyat, aki 30 kgt!!!!! hízott, azóta szép és egészséges a gyerkőc és ő is!!! Tényleg bocsi, de ezt igen marhaságnak tartom - sztem a szervezeted szól, h 'mi kell neki', és edd csak meg, amiért 'szól'!! Jah, és sztem ha egy adott nap nem eszel pl kalciumot - ez csak egy kiragadott dolog, sztem már ezzel is ártanál a picinek! Egyél minden nap mindenből, max ne rengeteget, de egyél!!!! És mivel látom, h nagyon sokat mozogsz - duplán őröltség a fogyókúra még 1*!!
Szia!
Azért ez elég furcsán hangzik egy orvos szájából...
Hány centi magas vagy?
Én 182 cm, a terhességem első 6 hónapjában 1-1 kilót szedtem fel, aztán jöttek a havi2 kilók, utolsó hónapban már heti 1 kiló is volt . Végül 16 kg jött fel, a lányom első szülinapján már a régi nadrágjaim közül választottam, most 16 hónapos és lógnak rajtam a régi nacik.
Nekem senki nem mondta, hogy sokat szedtem volna fel, ez a terhesség velejárója.
Szerencsére a cukrom és a vérnyomásom is alacsony volt, de látom, nálad is rendben vannak az értékek.
Szerintem ne fogyózz, a diéta is inkább az ésszerű táplálkozást jelenti, de amit leírtál, az alapján ez is rendben van. Sőt, pirospont a tornáért és a jógáért! Csak így tovább!
(amúgy az őszi téli időszakban én is fel tudok kapni2-3 kilót, terhesen pláne könnyedén teljesíthető ez a plusz )
Boldog babavárást!
Mihez képest tartja soknak a 9-et? Nem mindegy a kezdő súly. Én nagy súllyal kezdtem a terhességeimet, nekem 8-at "engedélyezett" az egész terhességre.
Végül az elsőnél 4.5, a másodiknál 4.5 volt kb.
Normális, egészséges- nem zabálós- táplálkozást simán meg lehet valósítani, de konkrétan fogyókúrázni szerintem tilos. Diétára lehet szükség, dedirekt fogyni, az nem hiszem, hogy jó ötlet.
Esetleg egy dietetikussal összeállítani egy ideális étrendet - nyilván rád vonatkoztatva, megnézni, hogy ha azt betartod, mi a helyzet.
Viszont - most olvasom, hogy csak almát szabadna enni , ez így nagyon durva.
Mondjuk a tesóm 5 hónapot végighányt. Gyakorlatilag alig evett valamit.
A gyermek most 4 éves lesz, semmi baja.
Nem gondolom, hogy egy-egy gyümölcsnap annyira ártó lehet, de ha őt aggasztja a súlynövekedésed, akkor én inkább kivizsgáltatnám, hogy mitől hízok, mert megeshet, hoyg nem a táplálkozásod az oka.
VAgy kérd szakember segítségét megfelelő étrend összeállításához.
ezért mondta az almát. banánt, szőlőt sigorúan tilos, ebben sok a szénhidrát.
a napi szénhidrát bevitelem max 1 zsömle. igaz egy sima lisztes. de mégsem egy félkiló kenyér.
cukrot a napi 2 kávémba teszek, tehát ez is elenyésző.
Keress másik dokit, ez nem normális. Terhesség alatt TILOS fogyókúrázni! Én terhességi cukorbeteg lettem, így én kötelezően diétán vagyok, de itt is elő van írva hogy napi 180 g szénhidrátot meg KELL enni, 6 részletben, és mindig nézik a vizeletünket nincs-e benne aceton (ha van akkor azt jelenti hogy a szervezet éhezik), ha van akkor emelik a szénhidrátadagot. Szóval még ezt a fajta diétát is csak nagyon szigorú felügyelet mellett lehet csinálni (persze nem csak lehet, kell is a cukorbetegség miatt).
Teljesen alkati is egyébként mennyit hízol a terhesség alatt, én a levegőtől is híztam nem terhesen, de a terhességem alatt eddig (27 hetes vagyok) 1,2 kg jött csak fel (és ez is csak az utóbbi 3-4 hétben). Cukorbetegség 18 hetesen derült ki, addig tényleg mindent ettem amit csak kívántam, szóval tényleg rejtély miért viselkedik pont fordítva a szervezetem mint nem terhesen. (Baba eddig mindig tankönyvi méreteket mutatott, szóval ő rendben van ennyi hízás mellett is.)
Úgyhogy ezt a dokit hanyagold, terhesen nagyon fontos a változatos táplálkozás, minden tápanyagcsoportból kell enni (fehérje, szénhidrát, zsír), nem is értem hogy orvos hogy mondhat ilyet hogy csak almát egyél heti 2x. A magzat azokat a tápanyagokat tudja felvenni, ahsznosítani amit éppen beviszel, még ha neked amúgy van is tartalákod, amiből te tudsz magadnak energiát csinálni, ő abból nem tud, neki 25 hetesen már nagyon fontos a folyamatos, változatos táplálékhoz jutás.
Ez most komoly? Ilyet javasolt a dokid?????Mert akkor csatlakozom egy korábbi hozzászólóhoz: "Az orvosod kezelje a Rubint Rékát!"
Nem normális. Ahogy írod, egyáltalán nem eszel sokat. Sőt... Ilyen típus vagy és kész. Én is sokat híztam mindkét gyerekemmel, makk egészségesek, és az, hogy a mai napig van rajtam 10 kiló felesleg (1 éves a kisebbik), csak azért van, mert nem tudok mértéket tartani az evésben/nassolásban.
Heti 2 gyümölcsnap???? 6 hónapos terhesen????? Bocs, de tényleg kiakadtam.
Bár szorosan a témához kapcsolódóan nem tudok tanácsot adni, de teljesen értetlenül állok a dolog fölött.
Én nem terhesen se tudom megállni sokszor, hogy ne egyem meg azt, amit megkívánok (160 centi, 54 kiló vagyok, jobb időszakban ez 50 körül mozog).
Hogy várja el a doki, hogy amikor tombolnak a hormonok, akkor ne egyél annyit?! Nyilván azért kívánod meg vagy éhes, mert kell, nem?! (Ésszerű határokon belül persze.)
Amúgy sok boldogságot a babóhoz
a cukornak ma lesz meg az eredménye, tegnap vették le. a vérnyomásom 2 kávé után is 80/50, tehát nem valószínű, hogy itt is gond lehet.
egészségesen eszem, de nem hiszem, hogy a heti 2 nap gyümölcsnap normális lenne.
SZia!
Én az első lányommal kb 17 kg-ot híztam, a 25. hét környékén én is kb 9-nél jártam.Szerintem ez tök normális, nem semmi baja a babának. Terhesség idején fogyókúrázni!! Mifféle orvos az ilyen?? Szerintem is keress másikat, vagy legalábbis kérdezz meg másikat is! Most várom a második babánkat, holnap töltöm a 28. hetet, jövőhétem megyek mérésre, de nem igazán izgat, mivel nem tömöm magam, amit kell megeszem, úgysem lesz kevesebb a súlyom.Ahogy olvasom,teljesen normálisan táplálkozol! Nem lesz semmi baj, isten ments fogyózni!!
Anita
Jujj, nehogy fogyózni kezdj, belegondolni is rémes.
Persze, lehet vigyázni, hogy ne hízz többet, mint indokolt, de hogy SOVÁNYABB legyél, mint most, ez nevetséges.
Én is 20 kilót híztam, igaz, ennek nagy része víz volt, de ez egyáltalán nem akkora katasztrófa.
Jó egészséget nektek! :)
az első terhességnél én is 23 kilót híztam, de fele ennyire sem voltam tudatos, mint most. akkor mindent megettem, ami szembejött. :) de én tényleg képes voltam egy 5 napos wellneskor 4 kilót magamraszedni.
ja. és 1 év alatt én is visszafogytam szépen, szóval igazán nem az alakom miatt aggódom.