Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hamanek hétvégére?

erdomelletthaziko
Létrehozva: 2018. február 3. 09:50

Mit gondoltok a Hamanek vagy más bébiétellről mint nasi?


Mondjuk egy nap egy Bonduelle Lencse hidegen és mellé egy adag banános Hamanek Happy Fruit (Ergo a mai menüm :) )? (Ám csak hétvégén - eléggé félek, hogy valamelyik kollégám meglátja bent (nagyon kotnyelesek) és nevetség tárgyává válok.)


A Kalkulátor szerint, ha nem fogyókúrázom, naponta 1233.10 kalóriát volna szükséges elfogyasztanom; diétával ennek veszem mondjuk a felét (ha 700 és 800 kalória közé érek, már stagnál a súlyom) és sétálok mellette.


Olvastam létezik, hogy valaki csak bébi ételt eszik diétá alatt, de szerintem az túlzás és egészségtelen is.


Volt, aki helyettesítette a nasit a fent említett hamanekkel vagy más bébi étellel és negatív tapasztalata van, esetleg hízott?


Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszokat!

  1. 2018. február 5. 12:109.

    Ez megint valami béna gerilla-marketing...???


     


    (álkérdés... problémának álcozva...)

  2. 2018. február 4. 16:268.

    "de fogyókúrát semmiképpen se alapozz csak erre"


    Á, dehogy, hiszen írta, hogy eszik még mellé hideg lencsefőzeléket is!


    Mindenki a saját hülyeségébe pusztul bele, nem igaz?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (5)
    2018-02-03  10:44
  3. 2018. február 3. 10:497.

    Petra! Nagyon szépen köszönöm! 

  4. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2018. február 3. 10:466.

    Ja igen. Amikor fogyókúráztam, a "desszert" szót mint olyat teljesen elfelejtettem. Ez volt az alap.

    előzmény:
    erdomelletthaziko (4)
    2018-02-03  10:40
  5. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2018. február 3. 10:445.

    Én szoktam enni, de nem gyakran, és kizárólag vacsorára. Ettem fogyókúra alatt is, és nem fogyókúra alatt is. Az ok azt, hogy abban tényleg nincs vegyszer, tiszta tápanyag, és felnőtt ember számára kevés kalória. Nem utolsósorban gyors egy egyszerű vacsora. Ha nem gond, hogy drága, szerintem néha ehetsz, de fogyókúrát semmiképpen se alapozz csak erre.

  6. 2018. február 3. 10:404.

    Engem riaszt a sport gondolata. Sohasem sportoltam, pszichológiai oka van (részleteket nem kívánok megosztani erről). De a séta alatt ne egy egyszerű kis sétácskát értsen az ember; többször és eléggé sokat szoktam. 


    Lehet gyengének nevezni, aki csak picsog, hogy fogyna, de nem tesz érte; én büszke vagyok magamra, elvégre július óta rengeteget fogytam; de ennek boncolgatása már eltér a fő kérdésemtől; hogy volt e aki Hamanek vagy más bibiétellel pótolta a desszertet és, ha igen, milyen tapasztalatai voltak.

  7. 2018. február 3. 10:283.

    Dietetikus segítségét kérjed, aki összeállít egy személyre szabott étrendet. Szervezetünknek mindenből szüksége van, kismértékben. Vegyesen kell táplálkozni, mert ha nem így teszed, megnézheted milyen lesz a vérképed. A mozgás is nagyon fontos, ahogy Müge írja. Egy laza séta is jó kezdetnek, de nem ártana, ha jobban igénybe vennéd tested átmozgatását, melynek sok módja van. Keresgélj, és olyat válassz, amiben örömöd is leled.


    Régebben olvastam valahol, hogy a "nagy színésznők" 1-1 film, vagy gála kedvéért sanyargatják hetekig magukat napi 1 bébiétellel.


      

  8. 2018. február 3. 10:112.

    Oké, én azt gondolom, hogy elment az eszed.


    A bébiétel nem fogyókúrázásra való, azt hagyd meg a babáknak, akiknek nincs foguk. Ráadásul drága is.


    A fogyókúrához egyáltalán nem kell felére csökkenteni a kalóriabevitelt - azt hittem, ennyit már tudsz, szóval most csalódtam benned. Jó lenne, ha inkább tanácsot kérnél a diétádat illetően vagy egy dietetikustól, vagy a háziorvosodtól - ez sem kerül többe, mint a bébiétel.


    A séta az nagyon jó, de nem kéne valami rendes sport neked? A hastáncot vagy egyéb táncokat javaslom inkább, mert úgy tűnik, nincs rendben az önértékelésed. (a hastáncot az én nádszálkarcsú barátnőm is gyakorolja, szóval nem csak hasasoknak való!)

Címlap

top