Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Donteskeptelen ferfival
Létrehozva: 2018. augusztus 1. 00:22
Sziasztok, dontest keszulok hozni, legyszi adjatok tanacsot, foleg ha mar talalkoztatok ilyen esettel. Ha nem, akkor ezt elolvasva lathatjatok: jo szulok hogy el tudjak rontani gyerekeik eletet.
4 eve ismertem meg a paromat. Talalkozgattunk, majd azt mondta, o nem all keszen egy kapcsolatra. Ez megismetlodott 3 eve is. Neki kozben nem volt senkije, nekem volt ez-az. Tartottuk a kapcsolatot, mert o is az extrem sportok hive, ami ritkasag. 2 eve osszejottunk, de mondta, hogy nem gondolja komolyan. 2 honap utan szakitottam, mivel nekem ugy nem volt jo. 4 honapra ra azt mondta, hogy meg szeretne probalni komolyan. Most sok rosszat fogok irni, de tobbnyire jo volt.
O 36 eves, okos, jo indulatu, kedves, becsuletes srac. Szulei rendesek. Hibajuk, hogy tul nagyon szeretik a gyerekeiket. Az edesapja tul szigoru: folyton ellenorizte, szidta, es katonasagi fegyelem volt otthon. Igy o perfekcionistava valt, ami nem lenne annyira rossz tulajdonsag, de onertekelesi problemai vannak; mindig idohianyban szenved, mivel nem tud felallitani egy egyensulyt es mindenbol kihozni a maximumot; igy sok mindenre nincs ideje. Sokat pepecsel. Nem tud donteni: szerintem arra var, amikor minden ketseget ki tud zarni valamit illetoen, de mindig van kockazat, s tobbnyire elszalasztja a lehetosegeket. Az elete a munka. Azt az onvedelmi mechanizmust fejlesztette ki, hogy ha vitaznak vele, akkor bunteteskeppen duzzog - hetekig. Ezen tulajdonsagok extrem mereteket oltenek, pl:
Amikor meg nem allt keszen egy kapcsolatra, az azert volt, mert nem volt egyaltalan munkahelye, vagy csak valami ideiglenes volt. Ez az idoszak 5 even at tartott, amiutan abbahagyta az egyetemet. Szoval meg is ertem a szuleit valahol. De o munkat folyton keresett. Most 2 es fel eve programozokent dolgozik egy komoly cegnel, es sokat bizonyitott is ott. Amikor osszejottunk komolyan, akkor 1 eve dolgozott ott. Az iden letette az elmaradt vizsgait is az egyetemen. Ezzel a munkahellyel meg volt elegedve, es nagyon komolyan is vette, szerintem maganak akar bizonyitani. Sokat tulorazott, pedig nem vartak tole. Most viszont emlitette, hogy mivel faj a hata a sok ulestol (s o mozgashoz volt szokva), nem szeretne mindig programozo lenni, tehat par ev mulva karriervaltas.
Nekunk voltak vitaink es 1 ev komoly kapcsolat utan (utolag azt mondta, h nala betelt a pohar) ram is ugy megharagudott, mint a szuleire, s napokon at nem vette fel a telefont. Ekkor en mondtam, hogy en ezt szakitasnak vettem es kibekulhetunk, ha megbeszeljuk a problemakat es keresunk megoldast. O eloszor abszolut nem tudta, mit jelent megbeszelni, mert otthon diktatura volt: a perfekcionistak kompromisszumot se tudnak kotni. Ahogy kezdtek a megoldasok korvonalazodni, egyre jobban ment neki. Viszont egy dologban nem tudunk kiegyezni: en 32 evesen csaladot szeretnek. O azt mondja, hogy instabil az elete es majd csak 3-5 ev mulva (ami nekem sok); HA stabilizalodik az elete. De karriervaltast tervez par ev mulva, ami megint ki tudja milyen lesz, es en abban se vagyok biztos, hogy majd tenyleg megkerne a kezem, mert o nem tud donteni.
De latom, mennyit valtozott az utobbi idoben: a vitakat utalja, de nagyon sokat kibirt, amikor en felmergelodtem, hogy hogy lehet a karriert a csalad ele tenni (anyagilag jol allunk), es hogy nem akar nekem egy kis biztonsagot nyujtani, hogy tudjam, lesz csaladunk is egyutt, nem csak eltoltok par evet vele? Viszont egyszeruen nem tudja megigerni, latom a vivodast, de nem tudja meghozni a dontest. Amugy szeret.
Es en gondolkozok, hogy akkor most maradjak, remenykedjek? Mivel valtozott mar, gondolom minden ferfinak a karrier az elso, a kozos extrem sport oriasi dolog nekem. Vagy lepjek a biztosan letrejovo csalad remenyeben? A csalad sokkal fontosabb lenne, de legjobb lenne, ha vele tudnam megvalositani. Meg gyerekkent gondolkozik sok szempontbol, s nyilvan nem en vagyok a prioritas az eleteben. De lehetek-e az vajon? Milyen eselyeim vannak, ha maradok?
Szia! Bár régi a topik, de hasonló cipőben járok. Remélem még jársz erre. Mi lett a férfival végül? Nagyon kiváncsi vagyok hogy döntöttél. Vagy ő döntött-e végül.
It's almost impossible to find experienced Individuals for this particular subject, however, you sound like you know what you are talking about!
http://ludhianacallgirlservice.wikidot.com/
https://in.pinterest.com/arpitaroy996/
Hello, I Already After this link. Very Nice advice provided by here. My suggestion is Everybody is trying to trace this link you may more information.
http://kw.pm.org/wiki/index.cgi?arpitaroyludhiana
https://callgirlserviceinludhiana.godaddysites.com/
Leléptél???
Hiába....
Hogy döntöttetek?
Mindjart elsirom magamat, hogy egy 50 eves mar egy ven trotyli. Aztan meg apuka meg nagyapa nezhetik a palya szelerol, hogy jatszanak a teenagerek.
Ha egyutt megbeszelnek, hogy meg varnak ennyi meg ennyi evet, es aztan johet a baba. De itt nem Errol van szo. A pasi csak sajat magarol beszel, sajat maganak tervez, gyerek nincs a jovokepeben. A holgynek viszont van. Aztan o is szalad kifele az idobol. Most szakit, majd holnap persze, egybol megtalalja elete parjat, aki tole akar gyereket. Na persze. Az is evekbe fog telni. Hogy aztan az a pasi tenyleg akar gyereket, csaladot, hat remenykedjunk.
Az én párom 43 éves, 30 évesen már azt mondta, hogy nem szeretne várni az apává válással, mert szerinte így is öreg apuka lesz...Valóban, mivel nem egymás után rohammenetben vállaltuk a gyerekeket (5,5 év van köztük), a harmadik végül már nem fért bele. Én nem értem a mostani "srácokat", 36 évesen még éveket akar várni? 40 évesen akar először apa lenni? Mire a fia erővel meg tudja rúgni a labdát, ő már nem tud kimenni vele a térre, az biztos. Persze, mindenki maga tudja...
bonyolult...
A "döntésképtelen" férfiak - és nők - még nemigen nőttek fel az élet feladatainak megoldásához. A élet bizony nem könnyű: állandóan JÓ döntéseket kell hoznunk, - mert ha nem, akkor annak esetleg súlyos következményei lehetnek. Ha a pár mindkét tagja döntésképtelen, bizony nehezen boldogulnak a feladatok sikeres megoldásával. Ezért én e tekintetben nem osztom azt, hogy két gyenge /= döntésképtelen/ ember illik egymáshoz - és jól boldogulnak. /Persze, ha a bukdácsolásos élet mindkettőnek megfelel, más a helyzet. Én abból indulok ki, hogy mind a kettő sikeres ember szeretne lenni/
A többi vonatkozásban osztom a leírtakat. Érzelmileg lehet, hogy egy gyermeteg férfival jó élni - mellesleg ő egy felnőtt testben élő gyerek, és a nők többsége tudat alatt potenciális anya - de hosszabb távon ez bizony megbosszulja magát /Arra gondolok, hogy minden döntést ilyen alapon a hölgy hoz meg, ez pedig rányomja a bélyegét a kapcsolat egyensúlyára./
Nem gondolom, hogy a párodnak mentális, vagy pszichés problémája van. Ő egyszerűen olyan, te meg emilyen vagy, és - úgy tűnik - nem illetek egymáshoz. A párkapcsolati problémák erre ez egyszerű okra vezethetők vissza.
Két egyforma, ugyanúgy gondolkodó, azonos értékrendet valló ember a legritkább esetben találkozik, ezért a toleranciának, a kompromisszumnak, az alkalmazkodásnak fontos szerepe van, de azok csak egy bizonyos határok között működnek. E határok emberenként változnak, az alkalmazkodás azonban nem válhat életformává.
Ismerek egy olyan férfit, akire a párod leírása kísértetiesen illik - részben ezért is vetemedtem hozzászólásra - és a legnagyobb harmóniában él az élettársával. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a hölgy kísértetiesen hasonlít hozzá. (Nekem úgy tűnik, hogy a saját kificamodott felfogásuk szerint élnek bele a világba, de hogy jövök én ahhoz, hogy saját gondolkodásom, értékrendem alapján ítéljem meg az életüket? Ha nekik úgy jó, akkor az a helyes.)
Határozott véleményem, hogy a kapcsolatok alfája és ómegája a megismerés. Ha kellő figyelmet, időt és energiát szánunk partnerünk megismerésére, jóval kisebb eséllyel rontjuk el az életünket. Megismerés nélkül a házasság olyan lesz, mint a lottó. Vagy bejön, vagy nem... és a pozitív eredmény esélye sem sokkal nagyobb, mint egy lottónyereményé.
Leírásod alapján az a benyomásom, hogy gondot fordítasz a megismerésre. A kérdésedre, miszerint érdemes -e várnod, változásban reménykedned, mégis, legfeljebb kérdésekkel lehet felelni: Érzésed szerint kellően megismerted azt a férfit? Ha nem, mennyi időt szánsz még a megismerésére? Ha igen, látsz benne potenciált? Ha nem látod esélyét a változásnak, képes leszel elfogadni olyannak, amilyen? Le tudod így élni mellette az életedet?
Ezek olyan kérdések, amiket csak te tudsz megválaszolni. (Legtöbbször talán nem is a válaszokat kell megtalálnunk, hanem a kérdéseket.)
Szerintem másszatok/repüljetek/ugorjatok/lebegjetek/merüljetek külön külön..............
Ez az ember a valóságban nem érett,felnőtt férfi,csak egy kisfiú. Ennek oka a neveltetése,a még mindig létező otthoni szülői "szigor", ami tulképpen terror. Sanszos,hogy minden életvezetési problémája ebből adódik.
Egy 30-as ennyire éretlen személyiségnek nem feleségre és főleg nem gyerekre,hanem szakemberre volna szüksége. Ezen te nem tudnál változtatni,de ha bevállalnád,évek alatt garantáltan rámennél. Valami olyasmit akarsz ettől az embertől,amire alkalmatlan és nem képes. Javítani ezen egy pszichológus tudna,aki személyiségfejlődési zavarokkal foglalkozik.
Extrém sportokat gyerekek,család mellett nehéz folytatni,de egy idő után már az életkor is akadálya lehet. Szerintem ez hosszabb távon sem lehet opció számodra,hogy együtt maradjatok.
Koszi a segitseget mindkettotoknek!
Igen, egyet ertek azzal, hogy ebben nem engedhetek. Azon gondolkoztam meg, hogy az se mindegy, hogy kivel vallal gyereket az ember. Kell szeresse azt a szemelyt, mert a hazassag egy eletre szol, igaz (jo esetben)? Nem az a cel, hogy csak legyenek gyerekek es kesz, hanem, hogy aztan egy eleten at is boldog legyen az a csalad. Ugyhogy leultem egyet beszelgetni a parommal, hatha....
De csak megerositett az elhatarozasomban, hogy nincs jovonk... Engem benne leginkabb az zavar, hogy olyan bizonytalan a munkaval szemben. Mint irtam, 5 even keresztul csak ilyen-olyan munkai voltak, most vegre van egy jo munkahelye, amit szeret. Errefel meg egy evet szeretne csak ott dolgozni, h gyujtson meg kis penzt, utana majd Dubaiba menni, ahol egy ismerose milyen jo alkalmi munkat kapott. Azok a manager-ek mondanak fel a munkabol, akik mar nagyon sokat dolgoztak es akiknek mar annyi penzuk van felreteve, hogy megengednek egy bukast. O meg csak 2 eve dolgozik ennel a cegnel, maris valasztana a konnyebbik utat... Alkalmi munka Dubaiban, majd itthon nem lesz munkahelye, ugyhogy a szerzett penz mind el is megy, de nem baj... szerinte ez igy megeri. Hihetetlen!! Hol a kitartas?? Mar szinte senior programozo lenne es feldobni az egeszet, s kezdeni ujra 0-rol. S azt mondja, hogy azert teszi ezt, hogy ne jusson tobbet oda, mint abban az 5 evben ahol volt...de pont oda megy, egyenesen.
Es neki a munka nagyon fontos, emiatt nem allt keszen akkor egy kapcsolatra es emiatt nem all keszen most a csaladra.
De szerintem ez tiszta hulyeseg, es en abszolut nem vagyok benne. Mondtam neki, hogy semmi eselyt nem latok arra, hogy kibekuljunk. De nagyon ragaszkodik hozzam...nagyon kar, hogy ez van. De o ilyen gyerek... tiszta kiszamithatatlan, es nem lehet elmagyarazni neki, nem erti.
Illetve majd meg fogja erteni, hogy sehol senki utan nem dobjak a penzt. De akkor mar keso lesz nekunk....
Szomoru hirem van. Itt nem a ferfi donteskeptelen itt a TI nem akarja elfogadni a ferfi donteset = OVELE NEM !!!!
"...Meg gyerekkent gondolkozik sok szempontbol, s nyilvan nem en vagyok a prioritas az eleteben. De lehetek-e az vajon? Milyen eselyeim vannak, ha maradok? "
Kerdesben benne a valasz
Úgy látszik, nagy a meleg, szünetel a hozzászólás..
Válasz: nem. Több okból.
1. Ha Te 32 évesen gyermeket szeretnél, akkor csak a gyerekvállalás terhére lehetsz "megértő..."
2. Ha Te megértőbb lennél az ő bizonytalan "felelőségnemvállalós" egyéniségéhet, akkor magadat hozod elviselhetetlen helyzetbe azzal, hogy a gondok megoldását elodázod. Nem, nem. A gyerekvállalás kérdésében nem lehet - az adott esetben - kompromisszumot kötni, mert az idő nem vár. De az ő mentalitása is alkalmatlan párkapcsolatra, mert nem felnőttként, hanem nagyra nőtt gyerekként éli az életét. Az extrém sport csak hab a tortán. /Lásd szegény Erőss Zsolt esetét./
Egy párkapcsolat alfája és omegája az, hogy milyen kérdésekben értünk egyet, milyenekben lehet kompromisszumot kötni, és melyekből nem lehet engedni. Ezt kell összehozni, de elengedhetetlen feltétel, hogy tudjuk - ő is tudja - hogy mit akarunk, illetve ő mit akar. Azzal, hogy "nem állok készen a párkapcsolatra", meg hinodálunk nem lehet mit kezdeni.
Azt, hogy ő magától megadja azt, amire szükséged van, a Csipkerózsika mesék kategóriájába tartozik...
Attol tartok, hogy nem-e en varok el tul sokat tole, es nem vagyok eleg megerto. Nekem van egy ilyen rossz tulajdonsagom, ezt tettem meg mas volt kapcsolataimban is sajnos, es sose vezetett jora. Ha csak szeretnem, akkor vajon nem adna o is magatol azt, amire nekem van szuksegem?
Szia!
Tegnap a buszmegállóban - távolsági buszról van szó - egy fiatal anyuka két kicsi lánnyal várta a buszt. A gyerekek hamar elunták a várakozást, és játszani kezdtek. Először fogócskáztak a mama körül - gyöngyöző kacagásuktól csak úgy ragyogott a megálló - azután versenyt futottak rövid távon, hogy ki ér oda hamarabb a mamához. Néztem őket, és arra gondoltam. "de jó ennek az anyukának, két ilyen kicsi lánykát nevel"
Láttál Te kedvesednél olyat, hogy gyönyörködve néz egy kisgyereket?
Szerintem neki a munkája a mindene. Ott mechanikusan kezeli a fájlokat, nincs vita, kétszer kettő az mindig négy.
A kompromisszumot csak addig szabad kötni, ameddig a az nem jelent az egyik félnek túl nagy áldozatot. Ha az eredmény akkora áron születik, hogy már régen nem ér annyit az egész, nem szabad foglalkozni a témával. Szerintem nálatok vastagon nincs miről beszélni, a születendő gyermekednek ártasz, ha családalapítási szándékkal Te tovább foglalkozol vele!
Persze ez csak az én véleményem. Kíváncsi lennék a többi fórumozóéra, itt a családalapításban, párkapcsolatban jártas generáció nálam kissé erőteljesebben szokott fogalmazni...
Szia,
Hat az o szemszogebol en egyfolytaban eroltetem ezt es mas temakat, es o csak azt szeretne, hogy legyunk joban es ne mind vitatkozzunk. Az utobbi ido tenyleg masrol se szolt, csak egyezkedesrol, hogy talaljuk meg a megoldasokat. Ez egy oriasi teljesitmeny reszerol, hogy kitartott, amit sokan nem tettek volna meg. Persze massal lehet a kompromisszumkotes se ilyen nehez.
De azt hiszem, eljutottunk a vegletekig: mar nagyon sokat kinoztam szegenyt ezekkel, es a csalad kerdesre nem tud rabolintani. Na meg persze nem is az lenne az idealis, ha miattam bolintana ra.
Vagy az is lehet, hogy nem akar... Tudom, hogy a ferfiaknak a munkajuk kell egyszer sinen legyen, ahhoz, hogy ilyeneken gondolkozzanak. Es az en modszerem nyilvan nem volt jo modszer, hogy gyozkodtem es magyaraztam neki a csalad elonyeit (amit o az otthoni tapasztalatok alapjan nem ismer) - es mindezt egy olyan periodusban, amikor ugymond szakitasban voltunk es az o szemszogebol a vitatkozason kivul semmit nem kapott. De ez azert volt, mert azt gondoltam, hogy akkor bekulok ki, ha mindent meg tudunk beszelni.
Most lenne az alkalom, hogy kibekuljek vele, mert mindent meg is beszeltunk, kivetel ezt. Esetleg a megbeszelt megoldasokat gyakorlatba ultetnenk, es valoszinuleg nagyon jol lennenk, persze komolyra nem fordulna a dolog. Es esetleg idovel neki is kipattanna a gondolat a fejebol, h kerje meg a kezem, mert igazabol ez a sracok agyaban kell megszulessen es mar kivulrol tudja, hogy milyen fontos is nekem ez. De lehet, hogy csak potyara varnek, mert amig a karriervaltas a prioritas nala, adddig mindig ugy erezne, hogy tul instabil az elete, ahova nem akar csaladot.
Amugy most tenyleg gyerekesen gondolkozik.
Én kissé meg lennék lepve, ha valamelyik hozzászóló a maradásra biztatna...
A felnőttet az különbözteti meg a gyerektől, hogy képes ésszerű határidőn belül jó döntést - illetve egyáltalán döntést - hozni.
Az, hogy szeret - ami egy érzelem - itt most mellékes körülmény. /Nem beszélve arról, hogy lehet, hogy ő ezt csak gondolja, de esetleg fogalma nincs arról, hogy mit is jelent, ha valakit szeretünk.../