Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Montenegro, voltatok már?
Idén Motenegró lenne az úti célunk nyáron.Érdekelne mi a véleménye azoknak akik már voltak arra.Melyik részt ajánljátok (vagy éppen nem) és miért.Esetleg szálloda ajánlást is szívesen fogadnék!
Eddig leginkább Horvát országban nyaraltunk, ami nagyon tetszett és remekül éreztük magunkat de most "tovább" szeretnénk menni.
Mi tavaly június végén voltunk és ez volt az egyik legszuperebb nyaralásunk!!!
Szerbián keresztül mentünk (gyönyörű!!!) az egyetlen nehézség, hogy ciril betűvel vannak kiírva a helységek és a GPS csak Szarajevót ismerte. De a helyiek nagyon kedvesek, segítőkészek. Abszolút nem lehúzósak és a benzin is korrekt árban van. Ugyanez áll a montenegrói szerbekre is. Viszont jó hosszú út, még felváltva vezetve is....
A Kotori - öbölben laktunk, Kotor külvárosában. Interneten előzetesen leegyeztettük a szállást, de nem kellett semmi előleget fizetni - és nem is csalódtunk!
Szinte az egész országot bejártuk autóval: olyan változatos, gyönyörű hegyek, tengerpartok, városkák! Az egyetlen negatívum, hogy az utak mellett sokszor találkozik az ember kidobott szeméttel... ezt muszáj megszokni sajnos. Ja, és mi hiába vittünk GPS-t nem ismert az ég-világon semmit arrafelé.
Szóval én csak ajánlani tudom, sokkal olcsóbb mint Horv.o. és borzasztó kedvesek az emberek, és nincs olyan sok turista -még
Elhiszem, mondjuk én nem is mernék szerpentineken vezetni. Én arra gondoltam, hogy a rendőrök előszeretettel büntetik meg a külföldieket, főleg ha nem értik a nyelvet.
Azóta megnéztem, és a Malévnek van Bp-Podgorica járata.
Kezdtük Vodicével majd tovább mentünk Makarska mellé Podgorára.Ez utóbbi lett a "törzshelyünk".
www.podgora.hr
Szerintem mi vagy Horvát o.-on keresztül megyünk egy-vagy két éjszakás megpihenéssel vagy Szabadkán vonatra rakjuk az autót és a végállomáson a tengernél levesszük. (Félnék a szerpentíneken vezetni! pedig biztos gyönyörü a táj!)
Köszönöm a hozzászólásaitokat.Egyre nagyobb örömmel várom az utazást.
Megnéztem mindent amit ajánlottatok.Rafailovici teszik mert a szüleimmel megyek akik 60 éven felüliek és a nyugisabb éjszakai életet kedvelik.
A csapvízröl olvastam,hogy nem iható.Igaz ez?
Repülővel is megközelíthető , Podgoricáig van járat, azt hiszem, már Bp.-ről is de ez nem biztos.
Olcsó, és nem piszkálnak a rendőrök.
Egyébként nem gáz Szerbián keresztül utazni, csak minden közlekedési szabályt be kell tartani.
Tobb, mint 10 eve jartam ott. Maganszallason laktam. Nagyon klassz volt Tivat, Kotor. Emlekszem, hogy Tivatbol busszal elmentunk a Plavi Horizonti homokos tengerpartra. Lenyugozo volt. Budvaban hajokirandultam, Sveti Stefan mellett hajoztunk el, amit gyerekkoromban meg is neztem.
http://en.wikipedia.org/wiki/Sveti_Stefan
A montenegroiaknak van a legszebb tengerpartjuk, igaz egyszer-ketszer szemetdomb mellett kellett napoznunk. Masmilyen kultura. Ugy emlekszem augusztusban Kotorban van egy nagy hajobemutato, tuzijatek. Meg lehet maszni a Kotor melletti hegyet is. Kotor fele vezeto uton tobb helyen forras talalhato (sokan viszik innen a vizet). A hegyekben hatalmas karsztvizes barlangok vannak, de azt hiszem nem latogathatoak.
Ne viccelj,az tény,hogy a magasabb helyeken levő látnivalóknál a fiatal sofőrök szinte kivétel nélkül lógatják az autójuk szélvédőjén a méretes kereszteket, de ez hit kérdése.Részemről néhány éve utaztam tömegközlekedéssel (oda vasúton mentem , az egy külön csoda) , semmi rossz tapasztalatom nem volt, ott is igénybe vettem a nem drága városközi autóbuszt. A kutya sem ugatott le.
Az viszont tény,hogy a Kotor-i öbölbe kell menni, bár ott nemigen lehet fürdőzni, de ha valaki épp erre vágyik,elérhető.Kotor egy mini Dubrovnik, csodálatos. Szállást is-szvsz-ott érdemes foglalni,bár némi hasmenésekről hallotam.
Szerintem érdemesebb vonattal utazni( asszem,Szegedről van leh
etőség), de a hegyek lábának belógása a tengerbe tényleg egyedi.Csak biztatni tudlak a kirándulásra ,csodaszép.
Szia!
Én 2007-ben voltam Budva-ban. A szállásunk a Slovenka Plaza nevezetű hely volt. Ez egy eszméletlen nagy, szinte kisebb falunak mondható hely:D Nekem nagyon tetszett. Igazából minden volt ott. A part közel volt és a legjobban az ételekkel voltam megelégedve, mert nagy választék volt, bármennyit ehettél/ihattál. Az út nem egyénileg volt megszervezve, ezért árakat nemtudok, de akkor azt hiszem kb. 80 ezerre jött ki fejenként. A környéken tényleg sok lehetőség van mindenre. Habár mi szeptember végén voltunk igy is sokan voltak, ezért gondolom a nyár még nyüzsisebb.
Amit előttem is írtak... hát igen. Mi busszal mentünk és hát Szerbiában tényleg vannak érdekes részek. Volt olyan szerpentin , ahol a busz fért csak el...na most ha jöttek szembe akkor gáz volt... Vannak naggggyon gyönyörű részek, viszontsajnos néhol annyira el van hanyagolva, mellette pedig ott éltek nemigazán megfelelő környezetben az emberek...
Itt egy link a szállásról. Valójában nem egy puccos hely, de olyan embernek aki nem sokat tölt a szállodában és nincsenek nagyon extra igényei, annak egy nyaralásra megfelel. Legalábbis nekem tetszett. Visszamennék.
http://www.utazzon.hu/nyaralas/montenegro /szallas-5269/index.php
Ja, egyébként én akkor elmentem pár szervezett útra... pl Kotor-ba, ott nagyon szép a vár. Emellett átmentünk Horvátországba, Dubrovnik-ba. Budvától 3 óra buszút. Igazából a Budva-i tengerpart nemigazán horvátországi szint. Legalábbis már ősszel nem volt olyan szép. Nemtudom Te hol voltál Horvátországban eddig... hogy esetleg összehasonlítsam:)
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9091419&la=96966060
itt a link
Ann
Hali!
Index, fórumkereső, Montenegro, -ki mit tud róla-
Ebbe olvasgass és okos leszel, ha visszajöttél, már tapasztalt is....
Én voltam, kb 5 éve, gyerekekkel, szállást ott kerestem, gyönyörű a táj időnként féltem kicsit, de bajunk nem esett. Más vérmérséklet.
Ann
Sziasztok, mi is Kotori-öbölt néztük ki idén nyárra. :)
Delfin, miért nem ajánlod a Szerbián keresztül utazást? Mi is úgy mennénk, másfél éves gyerekkel. Mi volt a gond? (persze sejtem, de azért írd már le légyszíves, hogy miért nem ajánlod, volt rossz tapasztalatotok?)
Szia,
mi tavaly juliusban voltunk. Csodalatos, nekem a kotori obol tetszett a legjobban. Szerbian keresztul mentunk (nem ajanlom) es Horvatorszagon keresztul jottunk vissza. Szallast helyben foglaltunk, nem volt gond es olcso is volt. Baratsagosak a helyiek es sok szep latnivalo van. Erdemes elmenni.