

Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
szia!
cserélj ki minden illatosított, ilyen-olyan terméket, ami érintkezik veled az alsó fertályon sima illatmentesre - tisztasági, eü-i betét, wc-papír (!) is. csak irritálják és nem tesz jót abszolút.
meg szőrtelenítés után figyelj a hidratálásra, gondolj csak bele, pl borotválás után a lábad is viszket, mert kiszárad a bőr (főleg, ha amúgy is száraz).
A TNS Hungary piackutató cég egy egészségügyi kutatás céljából olyan hölgyeket keres telefonos felméréshez,
akik hüvelygomba fertőzés kezelésére használtak már hüvelykúpot.
A kutatás célja az, hogy a használt készítménnyel és a problémákkal, tünetekkel kapcsolatos tapasztalatokról kérdezzük meg Önöket.
A kutatás egy 10 perces telefonos interjút jelent, teljesen anonim, és 10.000,- Ft összegű ajándékot sorsolunk ki azok között, akik válaszolnak kérdéseinkre.
Várjuk jelentkezésüket, kérdéseiket az alábbi elérhetőségeken - akár álnéven vagy jeligével is, visszahívjuk Önöket:
Szupper Tünde (06-1-801-3143, tunde.szupper@tns-global.com);
Molnár Krisztina (06-1-801-3150, krisztina.molnar@tns-global.com).
Sziasztok!
Én egyszer a szappantól kaptam hüvelyfertőzést. Uttánna néztem és csak abból következtetek. Mert sajna attól is lehet kapni ilyesmit. Nem mertem elmenni dokihoz, mert van egy nagyon rossz élményem.
Szétnéztem a neten és rátaláltam a joghurtos öblögetésre, mint természetes gyógymódra. Gondoltam kipróbálom ártani nem árthat. Persze sokáig gondolkodtam rajta, de jobbnak találtam mint, a dokit Bevált!!! Pedig még a barátnőm is (aki eü.-t végzett) hülyeségnek tartotta. Azóta (kop-kop, lekopogom) semmi tünet.
Lehet hogy nagyon furát fogok írni,de én is voltam már ilyen helyzetben és a dokim közölte hogy nagy valószínüséggel túl sok szénhidrátot fogyasztok és állítólag ez kihat a hüvelyre is.Természetesen leesett az állam,mert tényleg abban az időszakban tésztával ettem a túrósbatyut..
Üdv Tündi
Szia! Megkérdezhetem, hogy mit használsz? Állandó visszatérő hüvelygyulladással küzdök, rengeteg pénzt dobtam már ki nőgyógyászra, semmi eredmény. Köszi!
Szia! Tudnál segíteni, hogy hol érdemes/lehet chlamydia-tesztet csináltatni? Köszi szépen.
Nem, bocsánat, félrekattintottam....
Így járok, ha nem figyelek, csak klikkelgetek össze-vissza...
Biztos, hogy nekem akartad írni?
)) nem baj, csak meglepõdtem
Sziasztok!
Bocsi, hogy csak ma írok, de otthon nincs számítógépem, így csak hétközben vagyok netközelben.
Kérdeztétek, mi az az irrigálás? Ez a szó hüvelyöblítést jelent. Ezt a mûveletet speciális eszközzel, az irrigátorral lehet elvégezni. Az irrigátor egy kis mûanyag tartály, melynek végén egy hosszú mûanyag csõ van. A tartályba kell beletölteni az irrigáló folyadékot (pl. Laktacid Femina vagy Colpo Cleaner), felhigítani vizzel és a csövön keresztül a hüvelybe juttatni. A víz aztán természetesen kifolyik a hüvelybõl. Túl gyakran valóban nem szabad alkalmazni, de heti 1x nem árthat.
Irrigálót és a hozzá való folyadékot sok helyen lehet kapni, pl. gyógyszertárakban, nagyobb szupermárketekben, dm-ben, Rossmanban, stb.
Szerintem ez pont ugyanolyan dolog, mint ahogy egyik orvos ajánl egy bizonyos gyógyszert, aztán egy másik meg azt mondja, hogy na, azt ne használd, mert nem jó.
A joghurtos-kefires tamponról már hallottam, hatását nem ismerem, még sohasem próbáltam, mert õszintén szólva eléggé idegenkedem a gondolatától. Persze ettõl még lehet jó.
Szia!
Sok gyógymódot mondanak, de most egyelõre kezeltesd ki kúppal és gyógyszerrel, majd pedig ha elmúlt, akkor próbálj ki alternativ módszereket!
- vigyázz a sok irrigálóval, mert pont meggátolja a hüvely természetes flórájának a védekezését;
- a gumira lehet, hogy allergiás vagy, próbáljatok ki más módszereket is, vannak ezek a krémek, kúpok, amik antibakteriális hatásúak, úgyhogy még a gombát is megölik;
- ajánlják a cickafark tea kúrát is, valamint ülõfürdõt megelõzésre;
- Igyál kúraszerûen grape fruit magkivonatot, ez gombaölõ hatású, bár az ize elég rossz
;
- vegyél ecetes ülõfürdõt!;
- az élõflórás kefir vagy joghurt tényleg jótékony hatású, kend be magad belülrõl (esetleg a tamponos megoldás sem rossz);
- egyébként ne használj tampont, csak intim betétet, amit gyakran cserélsz;
- ha lehet, ne használj sok tisztasági betétet (folyásra);
- mindig pamut fehérnemût viselj!;
- kerüld az intim dezodorokat, öblitõszereket, cserélj mosószert, mert lehet, hogy a mostanira vagy érzékeny;
... ilyesmik...egyelõre ennyi jutott az eszembe. Gyakran kell megelõzésre használni ezeket, mert ha hajlamos vagy rá, akkor sokszor fogsz ettõl szenvedni...én már csak tudom
Érdemes próbálkozni a dologgal, mitõl lehet, használj intimszappant (azt is csak, amikor nem viszketsz), pamut alsót, amíg viszket, addig a törölközõt, alsónemût 90 fokon mosd, és a törölközõt is csak egyszer használd (és külön egyet lentre..)
Irrigálni akkor szabad (akkor néha kell is), amikor tünetmentes vagy. Keress olyan dokit, aki gyógyszert is ad rá (olyan is van, amit csak egyszer kell bevenni, antibiotikum), szükség esetén kenetet is vesz. Eldurvulhat a helyzet, szal nem érdemes várni vele.
Most ne irrigálj, fõleg ne kefirrel, ilyesmikkel. Kefirt, joghurtot fõleg a tejsav miatt szokták ajánlani, de a direkt errevaló tejsavas irrigálók azért mégis jobbak. De ezt tényleg tünetmentesen szabad, mert most még jobban bekavarhat, már feltételezve, hoyg gomba. Ha rendbejöttél, és eddig nem tetted, intimszappant használj rendszeresen, és pamut alsónemû... És a párodat tényleg kell kezelni, neki nincsenek tünetei, de lehet, hoyg õ fertõz. Nekem rég nem volt ilyen bajom, konkrétan az exemhez kötõdõ idõszakban voltak rendszeresen ilyen gondjaim
Lehet, hogy már elõttem lesírták. akkor bocsi.
Szedsz-e fogigátólt, és/vagy antibiotikumot? Fokoztt okozói lehetnek a problémádnak.
Ha van párkapcsolatod, akkor a partnert is kezelni kell, akkor is, ha tünetmentes, mert ping-pong effektus fennáll..
készült-e laborvizsgálat, kenet vizsgálat, citológia?
mindig ugyanazt a kúpot kapod?
Szia!
Ez olyan furi, én is a hüvelyirrigátor híve vagyok, de van olyan orvos,aki nem ajánlja...
ez mitõl függ???
Sziasztok!
Én is évekig küzdöttem ilyen tünetekkel, viszketés, folyás, gomba, stb. Mindenféle szert kaptam, de mindig kiújultak a tünetek. Egyszer azt mondta a nõgyogyi, hogy hetente kétszer irrigáljak. Azóta megszûntek a panaszok, mert az irrigálással ki lehet mosni a pangó hüvelyváladékot, amiben a gombák el tudnának szaporodni. Ma már nem használom heti kétszer, max egyszer, viszont ha együtt vagyok a barátommal, utána mindig használom. Ajánlom nektek is kipróbálásra.
szia!
nekem hasonlóra természet patikájában cickafarkfû teát adtak, abból készített ülõfürdõt kellett venni...
Szia!
Keress másik orvost.
Több oka lehet, van más jel is, vagy csak viszketés?
mert ha csak viszketés, akkor az azt is jelentheti, hogy leállt a tejsav termelésed. A doki úgy írja fel a kúpot, hogy kenetvizsgálatot csinál és a labor által adott eredményre hozza meg a döntést, vagy csak egybõl ahogy bemész kúpot nyom a kezedbe:?
Szia!
Nekem is volt, nagyon sokszor és sokat szenvedtem. Én is mindig kúpot kaptam a saját nõdokimtól, míg egyszer egy másik orvos rendelt éppen. Tõle is kaptam kúpot, viszont adott mellé gyógyszert is, amit nekem is és a férjemnek is két hétig szednünk kellett. A férjemnek nem voltak tûnetei, de a doki azt mondta, hogy ez lehetséges, és oda-vissza fertõzzük egymást. Egy hét után nem volt semmi bajom, és szerencsére azóta sem. Pedig ennek már lassan 3 éve. Elõtte pedig 3-4 havonta volt ilyenem.
Sajnos a gyógyszer nevére már nem emlékszem, de egy orvos biztos tud segíteni.