Fotó

Tiltott helyek vonzásában

Az izgalom forrása mindenki számára más; vannak, akik egy szál kötéllel a bokájukon zuhannak a mélybe, vagy 280 km/órás sebességgel száguldanak az aszfalton, netán olyan helyekre hatolnak be, ahova tilos a belépés. Utóbbiak place hackernek nevezik magukat, az adrenalint pedig azok a helyek jelentik számukra, ahova az emberek többsége önszántából nem tenné be a lábát. Megszállottan keresik a korábbi katonai bázisokat, földalatti építményeket, bezárt kórházakat, erőműveket, metróalagutakat, felhőkarcolókat – vagyis az olyan helyeket és kilátásokat, amik a hétköznapi ember előtt rejtve maradnak. Bradley Garrett place hacker képei közül hoztunk el most párat.
A hétköznap embere maximum a televízióban lát csatornarendszert belülről, a hackernek azonban ez nem elég. A helyfoglalók ezen a képen Dél-Londonban, az Effra folyó kanálisába jutottak be. – forrás: yahoo

Egy hacker nem ismeri a tériszonyt, bizonyítja ezt, hogy minden létező hídra felmásznak. A helyszín ezúttal a skóciai Forth vasúti híd teteje. – forrás: yahoo

Magasság, mélység és szigorúan őrzött területek: nagyjából így foglalhatók össze azok a helyek, amik a helyfoglalókat vonzzák. Itt a londoni Battersea Erőmű irányító központjába hatoltak be. – forrás: yahoo

Egy másik nem mindennapi játszótér: helyfoglaló a Chicago folyó hídszerkezetén. – forrás: yahoo

Itt pedig már a chicagói Ritz-Carlton Hotel tetején pózol az adrenalinhajhász főhős. – forrás: yahoo

A Minneapolisban található terroralagútba is bejutottak a hackerek. – forrás: yahoo

A kaliforniai Victorville George Légierő Bázisára is sikerült utat találniuk. – forrás: yahoo

A helyszín London, a Nemzeti Gázturbina. – forrás: yahoo

A londoni Effra folyó kanálisa. – forrás: yahoo

A hackerek a párizsi Arsenal metróállomásra is behatoltak az 5-ös metró vonalán. A Bastille és a Quai de la Rapée megállók között található állomást nem használják. – forrás: yahoo

A helyszín Long Beach, Kalifornia, a Queen Mary teteje. – forrás: yahoo

A londoni metró alagútjában. – forrás: yahoo

A helyszín már Amszterdam: hackerek a most épülő Észak-Dél vonal építési területén. – forrás: yahoo

A londoni New Court tetejéről is pazar a kilátás. – forrás: yahoo

A helyszín a kaliforniai Riverside csúszdaparkja. – forrás: yahoo

A barcelonai RENFE vonat vonalán. – forrás: yahoo

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.