Audrey Hepburn Audrey Kathleen Ruston néven, 1929-ben született Brüsszelben Joseph Victor Anthony Ruston és Ella van Heemstra bárónő gyermekeként. Mindössze 5 éves volt, amikor el kellett válnia a családjától, Londonba küldték tanulni, egy bentlakásos leányintézetbe. Ekkor kezdett balettezni is. 1939-ben, amikor Anglia hadat üzent Németországnak, Audrey egy semleges országba, Hollandiába került a nagyszüleihez, a kislánynak az egyik utolsó géppel sikerült elhagynia Angliát. – Képek: Az első képen (balra) a 8 hónapos Audrey és édesanyja (30), Ella látható. A kép 1930-ban készült. A középső képen már 3 éves, édesapja kezét fogja. Az utolsó képen már 12 éves.) – forrás: audreyhepburn.com
1940-ben aztán minden örökre megváltozott, szülei elváltak, náci szimpatizáns édesapja elhagyta őket, miután egy ágyban találták a gyerekek bébiszitterével. S ha ez nem lett volna elég, egyik fiútestvérét behívták katonának, a másik eltűnt. A háború ideje alatt a folyamatos élelmiszerhiány miatt Audrey szervezete annyira legyengült, hogy abbahagyta a táncot, nem volt ereje hozzá. A világháborús emlékeit mindig Anna Frank történetéhez hasonlítja, hasonlóképp élte meg ő is a borzalmas eseményeket. – Képek: Az első kép 1939-ben készült róla, a középső kép 1937-ben készült. A jobb szélső 1942-ben készült róla. – forrás: audreyhepburn.com
Audrey számára 1945 hozta meg a felszabadulást, bár nagyon rossz állapotban volt – alultápláltsággal, vérszegénységgel és asztmával küzdött -, mégis boldog volt: mindkét fiútestvére hazatért, ráadásul tánckarrierje is beindult. Édesanyjával Amszterdam felé vették az irányt, ahol 3 évig tanult, majd ösztöndíjat kapott Londonba, a neves Rambert balettiskolába. Édesapjával csak 1960-ban találkozott újra, anyagilag pedig élete végéig támogatta őt. – Képek: Bal felső kép 1946-ban készült Hollandiában. Felső középső kép: valamikor 1946-ban készülhetett a kép, Amszterdamban. Jobb felső kép: édesanyjával 1947-ben. Bal alsó kép: 1947 tájékán készült a kép. Alsó középső kép: 1948. London. – forrás: audreyhepburn.com
Londonban nagyon szűkösen éltek édesanyjával, pénzük alig volt, így ő is munkába állt: modellkedett, tánckari balerina volt, musicalekben játszott – de nem hiába. 1951 meghozta a nagy áttörést: a Monte Carlo Baby forgatása alatt választották ki a Broadway-darab főszerepére. Ekkorra már eldöntötte, hogy táncos helyett színésznő lesz, tanára ugyanis nem nagy jövőt jósolt neki balerinaként, túl magas volt, a háború pedig annyira megviselte a szervezetét, hogy nem lehetett volna belőle soha príma balerina. – forrás: profimedia
Audrey mint modell az 1950-es évekből. – forrás: profimedia
A mindig sikkes Audrey és vőlegénye, James Hanson 1952-ben. A fiatalok soha nem házasodtak össze. – forrás: wildsound.ca
Audrey Amerikát is meghódította, első főszerepét az Államokban a Római vakációban kapta 1953-ban, Ann hercegnő szerepét osztották rá. Partnere Gregory Peck volt. A filmért megkapta a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat. A film után nem volt megállás, sorra érkeztek az újabb felkérések. Később olyan nagy nevekkel játszhatott együtt, mint Gregory Peck, Humphrey Bogart, Fred Astaire, Cary Grant vagy Gary Cooper. – forrás: profimedia
Audrey és az Oscar. – profimedia
Audrey-t ezek után még négy alkalommal jelölték Oscarra a Sabrina, az Egy apáca története, az Álom luxuskivitelben és a Várj, míg sötét lesz című filmekért. – forrás: profimedia
1954-ben Sabrina Fairchild-et játszotta a Sabrina című ikonikus filmben, melyben partnere Humphrey Bogart volt. A film forgatása során kötött mély barátságot a neves divattervezővel, Hubert de Givenchy-vel, ő lett a tervező múzsája, Audrey-ból pedig egy szempillantás alatt világhírű divatikon lett. – forrás: profimedia
1954-ben feleségül ment Mel Ferrer színészhez, akitől 1960-ban megszületett első fia, Sean Hepburn Ferrer. A férfitől 1968-ban vált el. – forrás: http://rareaudreyhepburn.tumblr.com
A színésznő 1956-ban a Háború és béke című filmben, partnerei Henry Fonda és férje, Mel Ferrer voltak. – forrás: profimedia
1959-ben, az Egy apáca története című filmben. – forrás: profimedia
Az Álom luxuskivitelben című filmben. A forgatás ideje alatt kisfia mindössze három hónapos volt. Bár sokan kritizálták, hogy hiányzott belőle az érzékiség, a film mégis óriási siker lett. A szerepről Audrey így nyilatkozott: „Introvertált típus vagyok, életem egyik legnagyobb kihívása volt egy extrovertált nőt eljátszani.” – forrás: northfoto
A My Fair Lady dívájaként Eliza Doolittle szerepében 1964-ben. – forrás: profimedia
Válása után minden idejét a gyermekével töltötte, főállású anyaként élt. 1967-től, tizenöt év sikeres karrier után döntött úgy, hogy kevesebb szerepet vállal, nyugodtabb életet él, több időt szentel a családjának. – forrás: audreyhepburn.com
Második férjével, Andrea Dotti pszichiáterrel 39 éves korában házasodott össze, 1969-ben, egy évvel később pedig megszületett második fia, Luca. Bár a férfi szerette a feleségét és Audrey első házasságából született fia is elfogadta a férfit, a házasságuk mégis megromlott, a férfi ugyanis rendszeresen félrelépett. – forrás: audreyhepburn.com
1979-ben a Bloodline című film forgatásán Ben Gazzara színésszel kerültek közel egymáshoz. – forrás: born-late
A Robin és Marian című filmben Sean Connery oldalán 1976-ban. Ez volt Audrey nagy visszatérése, bár a film nem aratott osztatlan sikert. – forrás: audreyhepburn.com
1980-ban ismerte Robert Wolders holland színészt, akivel bár soha nem házasodtak össze, életük végéig kitartottak egymás mellett. Kapcsolatukról így nyilatkozott: „Ez a kilenc év volt életem legboldogabb néhány éve.” Mikor megkérdezték tőle, miért nem házasodtak össze soha, csak annyit válaszolt, hogy hűséget fogadtak egymásnak, papírok nélkül. – forrás: audreyhepburn.com
Karrierje után 1988-ban az UNICEF jószolgálati nagykövete lett, rengeteget utazott, jelenlétével olyan nyomorúságban élő országok állapotára hívta fel a figyelmet, mint Etiópia, Honduras, Szudán, Banglades, Vietnam vagy Guatemala. John Isaac ENSZ-fotós így nyilatkozott egyszer: „Gyakran megesett, hogy olyan gyerekeket ölelt magához, akiket beleptek a legyek. Soha nem láttam még ehhez hasonlót, más ember hezitált volna, de ő gondolkodás nélkül megölelte őket. A gyerekek szerették a kezét fogni, megérinteni őt.” – forrás: audreyhepburn.com
Halála előtt négy hónappal Szomáliába utazott, amit ott látott, arról így nyilatkozott: „Egy rémálomba kerültem. Láttam már, milyen az éhezés Etiópiában, Bangladesben, de ehhez foghatót még soha – annyira szörnyű, hogy ilyet elképzelni sem lehet. Nem voltam felkészülve erre. Mindenütt sírok vannak, az utak, a táborok és a folyómedrek mellett, mindenütt sírok vannak.” – forrás: audreyhepburn.com
Miután Szomáliából hazaérkezett, orvosi vizsgálatoknak alá vetette magát, és hamar kiderült, nagy baj, a rák egy szokatlan formája emészti a testét. Műtétek sora várt rá, de segíteni már nem tudtak rajta. Családjával együtt Svájcba költözött, hogy ott ünnepelhesse meg az utolsó karácsonyát. 1993. január 20-án halt meg. – forrás: audreyhepburn.com