Fotó

20 lélegzetelállító úti cél a nagyvilágból

Vannak pillanatok az életben, amikor az ember ha tehetné, fogná magát és azonnal világgá menne; amikor nem lopná az időt holmi csomagolással, készülődéssel, tervezgetéssel, csak felszállna az első gépre és kész. Most húsz olyan helyet mutatunk, ahova gondolkodás nélkül bármikor elmennénk.
Ilyen a kilátás a svájci Alpok mesés szállodájából, az Aescher Hotelből

 

Albarracín Észak-Spanyolország festői városa

 

Hawaii Oahu szigetén található Haiku-lépcső 1943-ban épült, 3922 lépcsőfokos, hossza pedig 800 méter

 

Chefchaouen városa Marokkó északkeleti részén, a Rif-hegység szívében található. A földkerekség minden bizonnyal legkékebb városának szinte minden épülete, ajtaja, ablaka, kerítése, sőt még virágcserepe is kék színű. A tradíció a korábban itt élt zsidó lakosságtól ered: azért kezdték kékre festeni a házaikat, mert ez a szín emlékeztette őket Istenre, a mennyben.

 

Az Elba homokkő hegység Németország egyik legszebb természeti látnivalója. Több mint ezer homokkő szikla mered az ég felé, mint megannyi hegyes torony.

 

A világ egyik legérdekesebb történelmi és kulturális természeti látnivalója a törökországi Kappadókia. Közép-Anatólia fennsíkján az évszázadok alatt a szél és víz hatalmas kőzeteket, kúpokat faragott, ezek nem mindennapi látványt nyújtanak.

 

Az osztrák barokk kisváros, Hallstatt az Alpok egyik festői szépségű célállomása. A városka a helyszűke miatt egyetlen utcából áll, a lakosság pedig mindössze 1000 fős.

 

A spanyolországi Segovia városnak izgalmas erődítménye, a 12. században épült Alcázar. Alakja számos Walt Disney-kastély ihletője volt.

 

Alter do Chao a brazil esőerdő partján húzódó sziget, a szerelem szigetének is nevezik. A tengerparttól pár méterre található egy lagúna, ami csak kenuval közelíthető meg.

 

A francia Dordogne megyében a folyóparton található az eredetileg malomként üzemelő mesés hotel, a Moulin de l’Abbaye.

 

A Melissani-barlang Görögország egyik legizgalmasabb természeti csodája, a barlang tavának vize érdekes keverék, ugyanis sós tengervíz, valamint édesvíz egyaránt megtalálható benne.

 

Olaszország egyik szigetcsodája a nápolyi Procide-sziget, aminek különlegessége, hogy domborzata alacsony, legmagasabb része a Terra Murata (91 m). Sok kis öble van, mindegyik félig tengerszint alá ereszkedett kráterperem.

 

A Lofoten-szigetcsoport Norvégia északi részén található, ahol a hőmérséklet feltűnően enyhe.

 

Marokkó harmadik legnagyobb városa Fez, az egyik legrégibb iszlám egyetem miatt az ország szellemi központja is. Fez al Bali, a IX. századra keltezhető óváros valóságos sikátorlabirintus, ahonnan a látogató idegenvezető nélkül aligha talál ki. Nemcsak a bazárok találhatók itt, hanem a város kulturális nevezetességei is. A képen bőrművesek dolgoznak.

 

A Buna folyó partján található Blagaj város egykor Hercegovina uralkodóinak székhelye volt.

 

A sokszínű hagymakupolájáról már messziről felismerhető Vérző Megváltó Székesegyház Szentpétervár egyik leglátványosabb épülete. A pravoszláv templom falait teljesen beborítják a mozaikok.

 

A grönlandi Ittoqqortoormiit nevű apró települést a a világ legeldugottabb helyei között tartják számon, megközelíteni csak helikopterrel lehet. A faluban körülbelül 450-en élnek, főleg medve- és bálnavadászattal foglalkoznak.

 

Ukrajna egyik leglátogatottabb pontja az Aj-Petri-hegy, a 1234 méter magas hegység a Krím félszigeten, Jalta városának közelében fekszik.

 

Málta egyik legizgalmasabb kikötővárosa Marsaxlokk, innen származik a belföldi halellátásának jelentős része. A város régi formájában megőrzött kikötőjével és csónakjaival az ország egyik legkeresettebb látványossága.

 

Az olasz Craco óvárosában található az a szellemváros, amit valamikor a a 11–12. században építettek, ám a 17. században egy földcsuszamlás miatt evakuálták. A településen forgatták Mel Gibson A passió című filmjének egyes jeleneteit.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.