Két húzónévvel is csábított Újbuda, hogy menjünk, nézzük meg, milyen jók a járdáik “babakocsisszemmel” is. Dr. Hoffmann Tamás polgármester és Balanyi Szilárd, a Quimby zenekar billentyűse invitáltak bennünket a sétára.
Úgy látszik, a tizenegy nagyon belejött a közlekedésbe, térszépítés, új metró, használható járdák… a végén még jó lesz itt kocsisnak, gyalogosnak (a biciklisek egy kicsit most parkolópályán) egyaránt.
“A rendezvény célja feltérképezni, melyek azok a sétaútvonalak, ahol zavartalanul lehet babakocsival és kerekes székkel közlekedni. A babakocsis és kerekes székes menet közösségi eseményként is példaértékű, hiszen a kerület az érintetteket megszólítva, velük közösen rajzolja meg a környék akadálymentes térképét” – írják a Családbarát Újbuda program ismertetőjében.
Na, még mondja a civil, hogy nem vonják be… persze az sokkal jobb lenne, ha a kerekesnek nem térképpel a kezében kéne arra mennie, amerre épp akadálymentes a cucc, hanem mehetne arra, amerre dolga van, de hát ne akarjunk egyszerre mindent.
Bár megjelöltek esőnapot, és hajnalban esett is, az elszántakat nem lehetett megállítani, elvégre egy teszt esőben is teszt. Szerencsére mire odaértünk, már tényleg eltűntek a borús felhők, és hét ágra sütött a nap.
Első lendületből a helyi önkormányzattól (a Feneketlen-tó közelében) a kelenföldi Bikás parkba gyalogoltunk el kisebb csoportokban, úgy kábé ötvenen: babakocsisok (köztük én az egyévessel), kerekes székesek és guruló járókeretesek. A táv nagyjából három kilométer.
Magdinak a szülei élnek a kerületben, emiatt gyakran jár erre kisfiával. Azt mondja, szeretnek itt lenni, mert jókat lehet sétálni a kisebb, csendesebb utcákban, rengeteg játszótér van, sőt említett egy baba-mama klubot is (azt nem mondta, hogy akadálymentes-e az odajutás). Ő direkt olyan babakocsit használ, amit könnyű le- és felemelni, így a tömegközlekedés sem okoz gondot, még akkor sem, ha esetleg nem alacsony padlós buszra kell szállni.
A kerületiek bölcsen tervezték meg a távot, nem ért meglepetés: az útvonal végig akadálymentesnek bizonyult. Kicsit azért bezavart a képbe, hogy egy darabig a hangos és forgalmas Bocskai út mellett haladtunk, ami a széles és egyenletes út ellenére sem annyira bababarát, de hát van, amiről még dr. Hoffmann Tamás sem tehet.
Innen lekanyarodva csendes, társasházas, családi házas övezetben mentünk tovább, ahol illatoznak a fák, énekelnek a madarak, és még egy barátságos kutyussal is ismerkedhettek a babák útközben (spontán eb volt, nem önkormányzati szervezés).
Egy kerekes pár kislányával együtt teljesítette a városi túrát, de láthatóan nem fáradt el, mert mialatt beszélgettünk, vígan futkározott. Míg kicsi volt, kerekes székkel tolták a szülei a babakocsit, de most már az apukája ölébe ül és úgy gurulnak, vagy sétál, fut mellettük. Ők direkt “élhető” kerületet kerestek. Itt is ellenségeik azonban a zebrák: nem tudnak időben átérni a túloldalra, olyan rövid a zöld jelzés, a villamossíneknél meg helyenként nehezen lehet átkelni, annyira elhasználódott az útburkolat.
Ami valóban nagyon jó: a járdákat a kereszteződések jó részénél lesüllyesztették, így könnyedén át lehet tolni az úton a babakocsit. Ennél is nagyobb öröm volt, hogy a célba érkezéskor a gyerekek lufikat, ajándékokat kaptak – ha kitört volna egy-egy kerék, azt is elfelejtették volna boldogságukban.
Egy idősebb hölgy a célállomásnál gurulós járókerettel pihen. Ő is lesétálta a nem kis távot. Neki ugyanazok a dolgok jelentik az akadályt, mint a babakocsisoknak: a magas útpadka, a régi típusú, lépcsős villamosok és buszok. Panaszkodott kicsit a helyi postára, hogy oda nem, vagy csak segítséggel tud bemenni, és – mint mondta – olykor kell egy kis segítség, vagy meg kell várni, míg újfajta busz jön. De összességében nem elégedetlenkedett.
Mint megtudtuk még, Újbudán a cél mostantól az, hogy “minél több olyan szolgáltatás, fejlesztés valósuljon meg, amely a kerületben élő családok mindennapjait teszi könnyebbé, és a kerület még élhetőbbé váljon az itt lakók számára”. Kiváló ötlet!