nlc.hu
Fotó
Egy cigánytelep, ahonnan a látogató alig akar eljönni

Egy cigánytelep, ahonnan a látogató alig akar eljönni

A bagi cigánytelepre járnak le minden egyes héten gimnazisták Pestről, hogy a szárnyaik alá vett roma gyerekeket segítsék a tanulásban. Ezzel nemcsak reményt adnak az ott élőknek, hanem szeretetet is. "A pestiek jó fejek mindannyian. Olyan, mintha egy család lennénk, el tudod ezt képzelni? Pedig mi itt mind cigányok vagyunk" – mondja a helybéli Sanyi. Meglátogattuk őket a Bagázs Közhasznú Egyesület júniusi évzáró ünnepségén. A szervezet 2013 óta jelen van iskolai közösségi szolgálatával, az "IKSZ"-szel.
Bag alig félórányira van a fővárostól. A cigánytelep a 3000 fős nagyközség szélén található. 500-an élnek itt szegregációban. Íme, a konténer, amit a Bagázs épített és a költségeit a Prezi állta. Itt korrepetálják a telepen élő gyerekeket. Valaki a szorzásjelet sem ismerte, ezért is ment nehezen a matematika. Azokat, akik még csak ovisok, szintén itt készítik fel az iskolára. Huszonöt gyerekkel kezdték, ma már hatvan gyereknek tartanak foglalkozásokat, táborokat.

 

Nagy nap ez a mai. Indul az évzáró ünnepség, amin a csapatok előadhatják a produkcióikat. Egy csapatban négy-öt gyerek és legalább ennyi önkéntes van. A gyerekektől ma a mentoraik ajándékkönyvekkel és néhány mondatos értékeléssel búcsúznak. A helyszín a Bagázs konténere előtt rögtönzött színpad.

 

Mindenki az eredményhirdetéssel van elfoglalva. A középiskolások az  évente kötelező 50 óra önkéntes munkavégzés keretében segítenek. Az IKSZ üzenete a facebook-on, a hirdetésekben és szájhagyomány útján terjed. A legtöbb önkéntest ma már azok hozzák, akik részt vettek a projektben. A program egyik célja a társadalmi érzékenyítés, a másik a gyerekek felzárkóztatása.

 

A szőke, rövid hajú mosolygós nő Both Emőke, ő az egyesület elnöke, az ő nevéhez fűződik az IKSZ is. A történet egy nyári táborral indult. Az önkéntesek többsége középiskolás, a toborzással nincs baj, sőt! Aki egyszer bekerül a programba, jó darabig önkéntes is marad.

 

Liliék tündérnek öltöztek, a Cifra palotát adják elő éppen.

 

Öröm és büszkeség, mások is énekkel készültek.

 

Széles a jókedv a nézőtéren is.

 

Valaki drukkol, valaki tapsol, valaki csendben szemlélődik. A cigánytelepen a legnagyobb probléma az iskolázatlanság, és a munkanélküliség. Itt senkinek sincs érettségije, a legtöbben nem dolgoznak.

 

Nándi, az egyik önkéntes egy jutalomkönyvet ad át. Mentor is, mentorált is nagyon büszke. A kisfiú meze nem véletlen, a telepen a focinál kevés fontosabb dolog van. Még a lányok is csapatot alapítottak.

 

A gyerekeknek tartott foglalkozásoknak köszönhetően javulnak a tanulmányi eredmények, ráadásul nagyobb kedvvel járnak a gyerekek iskolába. A szülők hálája leírhatatlan, hiszen sokszor ők maguk nem tudnak segíteni a tanulásban. Valamelyik gyerek azért szégyenlősebb, a dicséret és a biztatás itt még fontosabb.

 

Ez a csapat egy plakátot készített. A bagi fiúk, híres roma emberek, családrajz és a cigány himnusz, sok minden került a papírra. A cigány himnuszt elő is adják nekünk. “Isten, könyörülj meg nékünk, ne szenvedjen tovább népünk. Megátkoztál, meg is vertél, örök csavargóvá tettél” – énekli mindenki, közösen.

 

MIvel az önkéntesek minden héten lejárnak, tanév végére nagyon szoros lesz a kapcsolat.

 

Valaki messzebbről szemléli az eseményeket…

 

“Sok mindent jelent a program az itt élőknek. Reményt, lehetőséget, főként szeretetet. A legfontosabb a jó szó” – mondják az önkéntesek.

 

Anyák, akik nem fértek be a konténerbe a filmvetítésre. Ők kint várják a gyerekeiket.

 

Éljen, kaptam ajándékot, viszem haza megmutatni mindenkinek. Ő a mentora szerint a “legjobb IKSZ-re járó gyerek”.

 

Az anya és az önkéntes is vigasztal, ha szomorúság van.

 

Sanyi önkéntes a telepről. Szinte mindenben segít, a gyerekek korrepetálásában is. Hogy mi a legjobb ebben számára? “Az, hogy a mentoráltak bármiben számíthatnak ránk. Jó érzés, hogy bíznak bennünk. Nem is élnék vissza ezzel semmi pénzért. Nagy felelősség, de megéri. A pestiek pedig jó fejek mindannyian. Olyan, mintha egy család lennénk, el tudod ezt képzelni? Pedig mi itt mind cigányok vagyunk. Az, hogy ez mit jelent nekünk, attól függ, hogyan bánnak velünk. A munkakeresés mindenkinek gond, de én pont egy küzdő alkat vagyok, sosem fogom feladni. Ez azóta van így bennem, hogy idejött a Bagázs.”

 

A kisebbek az ajándékkönyvet mutatják a nagyfiúknak.

 

Csillogó szemek és frizura

 

Léna szintén önkéntes a telep lakói közül. “Egy nyolcgyerekes anyuka lett a pártfogoltam. Ő nagyon szégyenlős, én vagyok a legfőbb bizalmasa. Segítek nekik mindenben, legyen szó a gyerekek óvodába járásáról, védőoltásról vagy fogamzásgátlásról.”

 

Itt is az ajándékkönyvet bújják.

 

A konténerház belülről, a gyerekek az elmúlt év eredményeit nézik, képekben.

 

“Az a jó a mentorokban, hogy mindig kéznél vannak. Lehet velük játszani, focizni és tanulni is. Igen, még tanulni is jó velük!”

 

Önkéntesek az IKSZ-es képzésen

 

Mentorprogramon

 

Nyári táborban

 

És együtt mindenki, a “bagázsos” csapat és a helyi önkéntesek

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.