Fotó

Így vonultak fel emberek milliói a világ városaiban, hogy megmutassák, nem félnek

Vasárnap emberek millió vonultak az utcákra Párizsban, Londonban, Madridban, Washingtonban, hogy a Charlie Hebdo című szatirikus lap elleni szerdai merénylet áldozataira emlékezzenek, és kiálljanak a szólásszabadság mellett. A békés tömeg Párizsban énekelt és hangosan skandálta: Charlie vagyok, és nem félek!
Több mint 2,5 millióan vonultak utcára Franciaországban vasárnap a terrorizmus elleni történelmi tiltakozó felvonulásokon, összesen a vidéki városokban is több mint egymillióan tüntettek.

 

Fiatalok és idősek, gyerekek és szüleik, franciák és külföldiek, muzulmánok és zsidók együtt adóztak tisztelettel az áldozatok emlékének.

 

 

Egy londoni tüntető homlokán ez áll: No fear! – Félelem nélkül

 

Madridban az Iszlám Közösség tagjai koszorúkat helyeztek el a francia nagykövetség épülete előtt. A FUNCA arab kulturális alapítvány – ötven mecset támogatásával – demonstrációt szervez a terrorizmus ellen.

 

Az orosz Andrew Nasonov egy rajzot szorongat a washingtoni tüntetésen

 

Madridban egy muszlim tüntető ezt üzeni: Nem az én nevemben!

 

A londoni Nemzeti Galériára a francia zászló színeit vetítették

 

 

 

A Trafalgar téren is sok ezer ember gyűlt össze

 

London a magasból

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.