nlc.hu
Fotó
Így élnek a börtönben a terhes nők

Így élnek a börtönben a terhes nők

Valamiért hajlamos vagyok azt hinni, hogy a terhes nők szentek. Hülyeség persze azt gondolni, hogy ők a törvény felett állnak, nyilván nem. De azért szíven ütött ez a fotósorozat, mert rossz nézni a rácsok mögött gömbölyödő hasakat. És még rosszabb arra gondolni, hogy a babájukat szintén arra "ítéli" az édesanyjuk, hogy börtönben éljenek életük első éveiben. Vagy az édesanyától távol, rokonoknál, vagy nevelőotthonban.
Regina Zodiacal egy kaliforniai börtönben – a tárgyalására várt, amikor megtudta, hogy terhes.

 

Regina 7 hónapos terhes: bolti lopásért, betörésért és autólopásért került börtönbe.

 

Brittany Bass, 23 éves, 12 napja szült, most az orvosára vár.

 

Az anyákat – akiknek nem a börtön falai között él a gyerekük – meglátogathatják a gyerekek, például ezen a játszótéren találkozhatnak.

 

Regina attól fél, a börtöncellában szüli meg a gyerekét úgy, hogy nem veszik észre az őrök, hogy vajúdik.

 

Vannak anyák, akik a börtön falai között együtt élhetnek a gyerekeikkel – itt alszanak a gyerekek.

 

Christina Bray a kislányával – a nő egymillió dollárt sikkasztott, menedzser volt egy bankban.

 

Denise Bussel a kisfia 9 hónapos korában került börtönbe, a fiú már több mint kétéves volt, amikor az anyukája után költözhetett a börtönbe.

 

A gyerekek a játszótéren vagy különböző foglalkozásokon vannak egész nap. Az édesanyjukkal reggel, este és ebédidőben találkozhatnak.

 

Christina a családját hívja a börtönből.

Forrás: Feature Shoot

 Anya és lánya fotók, amelyekből egyből látszik, jóban vannak-e

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.