Fotó

Így telt az utolsó nap a Szépművészetiben

Nyolc éve már annak, hogy a Hősök tere szomszédságában élek, szinte minden nap itt vezet keresztül az utam. Ilyenkor felpillantok a Millenniumi emlékmű tetején őrködő Gábriell arkangyalra, bámulom a téren fotózkodó turistákat, és újra és újra megnézem a Szépművészeti Múzeum gigantikus plakátjait, amik mindig sikeresen becsalogattak az épületbe. Az évek során így ismertem Klimt, Schiele, Newton, Caravaggio vagy épp Rembrandt művészetét – de ennek most egy időre vége. A Múzeum 3 évre bezárja kapuit - persze, hogy az utolsó napról nem hiányozhattam.

Jelmezes teremőrök, workshop a múzeum plakátjaiból, komolyzenei koncertek a kiállítóterekben, filmvetítés és zenés játék várta a Szépművészeti látogatóit a múezum bezárása előtti utolsó napon.
A rekonstrukció február 16-án kezdődik; a hároméves beruházás során megújul az 1945 óta romos Román csarnok, amit vasárnap először tekinthetett meg a nagyközönség, valamint új kiállítótereket, műtárgyraktárat és éttermet hoznak létre.

 

A második világháború óta bezárt Román Csarnok egy napra újra megnyitotta kapuit

 

 

 

 

 

 

 

Workshop a múzeum plakátjaiból

 

 

 

 

 

Komolyzenei koncertek a múzeum csarnokában

 

 

 

 

Hosszú sor áll a Szépművészeti előtt az utolsó napon

 

Visszaszámlálás (Fotó: Marjai János/MTI)

 

Egy jelmezbe öltözött résztvevő a Szépművészeti Múzeum záróbuliján (Fotó: Marjai János/MTI)

 

A szombati záróparty (Fotó: Marjai János/MTI)

 

Fotó: Marjai János/MTI

 

Fotó: Marjai János/MTI

 

Fotó: Marjai János/MTI

 

Fotó: Szépművészeti Múzeum

 

Fotó: Szépművészeti Múzeum

 

Fotó: Szépművészeti Múzeum

 

Fotó: Szépművészeti Múzeum

 

Fotó: Szépművészeti Múzeum

 

Fotó: Szépművészeti Múzeum

 

Fotó: Szépművészeti Múzeum

 

Fotó: Marjai János/MTI

 

Fotó: Marjai János/MTI

 

Fotó: Marjai János/MTI

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.