
A Maxim Varieté 1972-ben nyitotta meg és 1994-ben zárta be kapuit. Nem illett bele az akkori politikai, társadalmi és gazdasági helyzetbe sem, mégis működött, nem kis örömére azon kevés kiváltságosnak, akiknek része volt ebben. A vasfüggönyön belül az egyetlen varieté volt, amely revüműsorokkal szórakoztatott, gazdagságot, eleganciát, luxust, életörömöt sugárzott. Nemzetközi hírű artisták, neves művészek, énekesek, táncosok, koreográfusok, öltöztetők, vendéglátósok, és nem utolsósorban műszaki szakemberek nevei fémjelezték az akkori sikereket, akik ennek a rövid, de különleges korszaknak voltak nem mindennapi szereplői. Nem titok, hogy az akkori művészi, politikai, alvilági és bűnüldözői elitet is magával ragadta a “hely szelleme”.
Medveczky Ilona akkor…











Vogel Eric plakátja

















“Az erotika végigkísérte az egész életemet” – interjú Juszt Judittal
Itt pedig egy jó kis film, ami pár percben bemutatja a Maxim Varieté akkori életét:
Nagyon köszönöm a segítséget a cikkhez Juszt Juditnak és Háfra Marinak!