Dr. Körmendi István rendelőjében nincs megállás. A 92 éves háziorvos érkezésem pillanatáig dolgozik, sőt beszélgetésünk közben is folyamatosan csöng a telefonja. Betegei minden pillanatban számíthatnak rá, immáron 65 éve.
Első kérdésemre – “Hogy van ma?” – a doktor úr válasza rövid, ám sokatmondó: “Köszönöm szépen, hétfő van, kezdődik az élet.”
Dr. Körmendi István a praxisát 65 éve kezdte, azóta a hét minden napján dolgozik. Hétfőtől péntekig a rendelőjében, ami egyben az otthona is, betegeket fogad, hétvégén pedig az interneten és a telefonján elérhető, ha valakinek gondja akad az egészségével.
Szakmáját az egyetemi képzésen kívül édesapjától tanulhatta, aki 72 éves koráig praktizált háziorvosként. “Mikor kicsi voltam, édesapám már akkor is ebben a szobában tartotta rendelését. Amikor hármat kopogott, azt jelentette, hogy valami fontosat szeretne megosztani velem. Ilyenkor belehallgattam én is a sztetoszkópba. Apám azt tanította, hogy amikor a tüdő olyan hangot ad ki, mint a friss hó ropogása a lépteink alatt, akkor biztos lehetek benne, hogy a betegnek tüdőgyulladása van.”
Polcán orvosi könyvek, melyekből a mai napig sokat tanul. Szakmájában sok változás történt, a régi idők orvoslását ő ma már kuruzslásnak tekinti. “Régen növényeket írtak fel szívbetegségre, holott az efféle kezelés a babonás emberek világához tartozik.”
“Orvosi tevékenységem a kezdetektől fogva az empátián, a mások helyzetébe, szenvedéseibe való beleélés képességén nyugszik. Az együttérzést metakommunikatív módon éreztetni kell a pácienssel, jó szóval, a tekintet simogatásával, így az idegrendszer és az immunrendszer közvetítésével jótékony hatást fejthetünk ki a betegséggel szemben.”
Elismeréseit, melyet doktori pályafutása alatt kapott, szerényen mutatja meg nekem, és szűkszavúan beszél csak róluk.
Sokkal szívesebben mesél a falát díszítő festményekről. Az alsó képen édesapja látható, fölötte pedig ő maga, ifjú korában.
Kanapéján jegyzetek, melyek a most megjelenő könyvéhez készültek. Ez doktori pályafutásának harmadik könyve, mivel nagyon fontosnak tartja, hogy a tudását és a sok év tapasztalatát átadhassa a következő generációknak.
Feleségével 70 éve élnek boldog házasságban. Miközben kapcsolatukról mesélt, egymásba karolva viccelődtek a régmúlt dolgain.
“Házasságunk alatt egyszer voltam hosszabb időre távol. Úgy éreztem magam a feleségem nélkül, mint a kivert kutya egy lakatlan szigeten.” A mai napig eljárnak koncertekre és szinte minden nap sétálnak. “Beteszem a járókeretet az autóba és nyomom a pedált.”
Legutóbbi sétájukról fénykép is készült, melyen jól látható, hogy ők ketten mindennek megadják a módját. “A sétákon kívül is fontos a mozgás, mivel alapvetően ülőmunkát végzek. Negyedóránként felállok az asztalomtól, majd leülök. Majd megint felállok és újra leülök. Ezt egy párszor elvégzem és frissen folytatom a napot.” Ezután szerényen hozzátette, hogy naponta végez gyakorlatokat súlyzókkal is.
Utolsó kérdésemre, hogy fél-e haláltól, a doktor azt felelte, hogy nem, majd így búcsúzott: “Elnézését kérem, de el kell szaladnom valahova.”